Az Oscar-díjas Good Will Hunting után most Az utolsó párbaj című történelmi drámát írták együtt. De vajon miért vártak eddig?
23 év telt azóta, hogy a két jó barát megkapta az Oscar-díjat
a Good Will Hunting című film forgatókönyvéért, amely filmben nem mellesleg szerepeltek is, és ami meghozta Robin Williamsnek is az egyetlen Oscarját.
Azóta a két sztár többször is dolgozott már együtt, de azok kizárólag színészi munkák voltak, legtöbbször Kevin Smith filmjei, például a Dogma, a Jay és Néma Bob visszavág vagy az Apja lánya. Egy ideje pedig már lehet tudni (és mi is többször beszámoltunk róla), hogy Az utolsó párbaj című Ridley Scott-filmben ismét együtt játszanak – sőt: a forgatókönyvet is együtt írták, ezúttal Nicole Holofcener függetlenfilmes író-rendezővel (Jóbarátnők, Exek és szeretők) közösen.
Damonék most magyarázatot adtak rá, hogy miért vártak évtizedekig az újabb közös forgatókönyvírói munkával. „Annak a ténynek tudom be ezt a dolgot, hogy a Good Will Huntingot nagyon sokáig tartott megírnunk, hiszen még azt sem tudtuk pontosan, mit is csinálunk. Nem volt határidőnk, nem várt ránk senki. Nem volt munkánk, nem volt semmi más dolgunk” – nyilatkozta Damon.
„Mivel sosem tanultuk, hogyan kell megírni egy scriptet, az anyag strukturálása nem volt épp az erősségünk. Amit igazán ismertünk, azok a karakterek voltak, szóval végül írtunk több ezer oldalnyi jelenetet, amik valójában csak ötletmorzsák voltak. Végül ezekből lettek a kész jelenetek, amiket összezsúfoltunk valamivé, ami emlékeztetett némileg egy forgatókönyvre.
Mindketten tudtuk tehát, hogy ha ismét írunk valamit közösen, az nagyon időrabló lesz,
szóval eddig nem igazán erőltettük” – tette hozzá a színész.
(via Uproxx)