A fegyverek szava (2002) – A fogorvosnak mennie kellett

A II. világháborúban a csendes-óceáni hadszíntér különösen brutális volt, ahol a háború elejét leszámítva a japánok fanatizmusának köszönhetően egyik fél sem ejtett foglyokat. A hongkongi kultrendező, John Woo filmje igyekezett megragadni ezt a barbarizmust, de az amerikai Védelmi Minisztérium nem szereti, ha a katonáit vademberként tüntetik fel. Ezért kellett kihúzni egy, csak a „fogorvosként” emlegetett katona jeleneteit, aki japán katonák arany fogtöméseit gyűjtötte össze. Azzal érveltek, hogy egy tengerészgyalogos nem tenne ilyet

– pedig bizony tettek ilyet és még rosszabbat is,

ahogy azt a The Pacific – A hős alakulat (2010) is megmutatta. Egy másik jelenetben a főhős Enders őrmester (Nicolas Cage) egy japán katonát lőtt le, aki már megadta magát, és ennek is mennie kellett, ami szintén gyakran megtörtént, már csak azért is, mert a japánok gyakran éltek azzal a csellel, hogy megadást színleltek, majd egy elrejtett kézigránátot robbantottak fel. Hasonlóan vitatott volt a parancs, amely szerint le kell lőni az indián kódfejtőket, ha a fogságba esés fenyegeti őket – nem tudni, valóban létezett-e ilyen írásos parancs, ezt a film sem mondja ki – viszont sejteti.

James Bond: Aranyszem (1992) – Kétszer is megváltoztatták az admirális nemzetiségét

A Aranyszem egyik emlékezetes jelenetében az orosz femme fatale Xenia Onatopp (Famke Janssen) a combjaival préseli ki az utolsó szuszt is egy szerencsétlen kanadai tengernagyból. Csakhogy az eredeti forgatókönyvben az elcsábított, majd megölt admirális még amerikai volt, ám a produkciónak szüksége volt a haditengerészet segítségére, a Pentagon pedig kifogással élt, hogy

egy magas rangú amerikai haditengerészeti tiszt nem lehet ennyire ostoba.

A karaktert ezért aztán átírták franciára, csakhogy kiderült, a stábnak a francia hadsereg segítségére is szüksége volt, ezért megint változtattak a forgatókönyvön, és mivel semmire sem volt szükségük Kanadából, az admirálist egy Chuck Farrell nevű kanadaira cserélték. És, hogy a nézők még véletlenül se gondolják, hogy amerikai tengernagyról van szó, a kamera közelről mutatja az igazolványát is, hogy biztosan tudjuk, honnan származik.

Top Gun (1986) - Charlotte-ról lekerült az egyenruha

A Top Gun minden idők legsikeresebb együttműködése volt a Pentagon és Hollywood között: a haditengerészet repülési programjára a film 1986-os bemutatása után mintegy 500 százalékkal nőtt a jelentkezések száma. Egyes mozik még toborzófülkéket is felállítottak, hogy becsalják a még mindig a film hatása alatt lévő nézőket! Ez egy olyan projekt volt, amely nyilvánvalóan soha nem működött volna a haditengerészet aktív részvétele nélkül, így a Paramount Pictures nem volt abban a helyzetben, hogy megtagadja az esetleges kéréseket a változtatásokra.

A legnagyobb ilyen változtatás a női főszereplő személyére vonatkozott.

Charlotte „Charlie” Blackwood (Kelly McGillis) eredetileg szintén a haditengerészet tagja volt, és így jött össze Peter „Maverick” Mitchellel (Tom Cruise), csakhogy a fegyveres testületeknél az ilyesmi rendszerint tiltott. Ezt gyorsan át is írták, így lett Charlie a pilótákat matematikára oktató szerződéses civil dolgozó - kifejezetten annak a tengerészeti bázisnak a parancsnokának a kérésére, ahol a film zömét forgatták.

Bombázók a seregnek (1981) – Megszelídítették az őrmestert

Egy lökött vígjáték, amelynek hőse két semmirekellő (Bill Murray és Harold Ramis), akik munkakerülésből jelentkeznek a seregbe, nem tűnt az ideális projektnek a Pentagon részéről. A hadsereg azonban azt remélte, a film segíthet áthidalni a közvélemény és a katonaság közötti szakadékot, humanizálja az újoncokat, és végső soron segít a toborzásban, ami tulajdonképpen be is jött. A forgatókönyvet azonban módosítani kellett, mielőtt a hadsereg beleegyezett, hogy segítsenek a forgatás során. A kőkemény kiképzőőrmester, Sgt. Hulka (Warren Oates, aki fiatalon valóban tengerészgyalogos altiszt volt) egy kegyetlen zsarnokból kemény, de tisztességes karakter lett, de egyéb módosításokra is sor került.

A kábítószerre való hivatkozásokat eltávolították,

csakúgy, mint egy mexikói kiképzést, ahol felmerülhetett a rasszizmus gyanúja. A szükséges változtatások végrehajtásával a stáb megkapta a híres Fort Knox kiképzőbázishoz való hozzáférést, és a sereg ingyen statisztákat biztosított a forgatás idejére. Az együttműködés oly sikeres volt minkét fél számára, hogy terveztek egy folytatást is, amely végül nem jött össze.

Viharzóna (2000) – Kinek a helikoptere?

A George Clooney és Mark Wahlberg főszereplésével készült film Sebastian Junger azonos című könyvén alapul, és a pusztító 1991-es vihar valós eseményeit mutatja be, amely Amerika északkeleti részét rázta meg. Bár a Viharzóna közönségsiker lett, a benne ábrázolt halászhajó, az Andrea Gail odaveszett legénységének hozzátartozói elégedetlenek voltak a filmben látottakkal, és pert kezdeményeztek; úgy érezték, sérülnek a nyilvánossághoz és a magánélethez való jogaik. Végül a floridai legfelsőbb bíróság elvetette a keresetet, de akadt egy másik pont is, amiért kritika érte az alkotást. A Parti Őrség (Coast Guard) elégedetlen volt a forgatókönyv pontatlansága miatt, és nem volt hajlandó együttműködni a produkcióval, és a helyükbe a Légi Nemzeti Gárda (Air National Guard) lépett, hogy learassák a babérokat a Parti Őrség által végzett, önfeláldozó, életmentő munkáért. Ahogyan a Parti Őrség kommunikációs igazgatója, Jeff Loftus elmondta: „Adott egy kulcsjelenet, amelyben megérkezik a Légi Nemzeti Gárda helikoptere, hogy végrehajtson egy drámai mentést, amelyet valójában a Parti Őrség hajtott végre.”

Az acélember (2013) – Vegyük komolyan a sereget!

Az a személy, aki évtizedek óta kimondja a végső szót abban, hogy az adott film kap-e katonai segítséget, a Védelmi Minisztérium hosszú ideje szolgáló összekötő tisztje, Phil Strub, aki így közvetve Hollywood egyik legbefolyásosabb alakja. Ő kezdetben visszautasította, hogy támogatást nyújtson Zack Snyder 2013-as Superman-filmjének, mert abban az amerikai hadsereget butának és tehetetlennek ábrázolták, akárcsak egy rajzfilmben. Strub szorosan együttműködött a forgatókönyvírókkal, akik között ott volt Christopher Nolan is, és többször is felülvizsgálta a forgatókönyvet, mielőtt zöld utat adott neki – miután a seregből komolyan vehető társaságot csináltak. A filmben egy F-35-ös vadászrepülőgép látható,

ez volt az első alkalom, hogy a hihetetlenül drága repülőgép mozivásznon szerepelt.

A törvény szerint a katonaság segítsége egy centbe sem kerülhet az adófizetőknek; a stúdió állja a járművek üzemanyaggal való feltöltésének és üzemeltetésének, illetve szállításának költségeit, a katonai segítség azonban milliókkal csökkentheti a forgatás költségvetését. Az acélember 225 millió dolláros költségvetéséből a katonai kiadások mindössze 1 millió dollárt tettek ki.

Vadászat a Vörös Októberre (1990) – A tisztek úriemberek lettek

Tom Clancy egy renegát szovjet tengeralattjáró-parancsnok disszidálásáról szóló regénye elnöki jóváhagyást kapott a filmfeldolgozáshoz, és óriási potenciális nézőközönsége is volt, de a filmstúdiók huzakodtak leforgatni. A fő probléma az volt, hogy mennyi pénzt kell a gyártásra fordítani, itt pedig a kulcs az volt, segít-e a haditengerészet vagy sem. Ez a fegyverzet nem általában különösen érzékeny arra, hogyan ábrázolják tisztjeit a filmekben, így nem csoda, hogy jó néhány megjegyzésük volt a Larry Ferguson és Donald E. Stewart által írt forgatókönyvhöz.

Ragaszkodtak néhány karakter megváltoztásához:

a címbéli Vörös Október szovjet parancsnokának (Sir Sean Connery) nyomósabb indokra volt szüksége a disszidálásra, az amerikai tengerésztiszteknek pedig tiszteletreméltóbbnak kellett látszaniuk. A „rivális” Brit Királyi Haditengerészetet teljesen eltávolították a történetből, és néhány további cselekménypontot módosítottak, hogy az Egyesült Államok haditengerészetét a lehető legjobb fényben mutassák be. Mivel másképp nem lehetett a filmet elkészíteni, minden kért változtatást végrehajtottak.