A dicsőség ösvényei (1957)

Stanley Kubrick korai mestermunkájában egy francia ezred indul rohamra egy bevehetetlen német állás ellen egy ostoba, becsvágyó tábornok parancsára. Ezredesük (Kirk Douglas) tudja, hogy kudarcra van ítélve a vállalkozás, de mindent megtesz, ami tőle telhető, majd az iszonyatos veszteségek hatására visszavonulót fúj.

Csakhogy a tábornok még több vért akar,

a saját katonái vérét, és az egység maradékát meg akarja tizedelni – amire valóban volt példa a széthullás szélén álló francia hadseregben –, és innentől kezdve a hadbírósági tárgyalás lesz a középpontban. A mindig tökéletességre törekvő Kubrick a nagy rohamot hihetetlen technikai bravúrral vette fel, és ez ma is tanítani való anyag: ehhez 600 német rendőrt vettek fel, akik katonai kiképzésen estek át, egy hónap munkával több hektárnyi földet túrtak fel, és különleges, a katonákat követő kameramunkával követték le a támadást. Douglas élete alakítását nyújtja, a film pedig olyan hiteles lett, hogy Franciaországban sokáig nem engedték levetíteni.

Gallipoli (1981)

Peter Weir lenyűgöző története két ausztrál katona (a nagyon fiatal Mel Gibson és Mark Lee) – és nagyszerű futó – barátságáról és kalandjairól szól 1915-ben. Kontinenseken és óceánokon kelnek át, piramisokat másznak meg és gyalog szelik át Egyiptom ősi sivatagát, hogy csatlakozzanak zászlóaljukhoz a végzetes gallipoli ütközetben – hogy teljesen hiába áldozzák fel az életüket. Az antant hatalmak egy, a tengerszorosoknál végrehajtott partraszállással akarták kiütni Törökországot a háborúból, ám váratlan akadályokba ütköztek, a törökök pedig keményen ellenálltak.

Hiába volt a nagyrészt ausztrál katonák hősiessége,

nem tudtak kitörni az apró partszakaszról, végül visszavonulót kellett fújniuk. A film csúcspontja is egy kudarcba fulladt szuronyroham, amely egy elterelő hadművelet lenne – egy olyan támadáshoz, amit végül lefújtak. Egyetlen ausztrál katona sem éri el a török lövészárkokat, mind elesnek a géppuskatűzben.

Vaskereszt (1977)

Sam Peckinpah (Vad banda, Szalmakutyák, A szökés) háborús eposza, amelynek akkor szokatlan módon német katonák voltak a hősei, a Kubáni-hídfőért folytatott, végül vereséggel záruló harcokat mutatja be, hőse a háborút és még inkább a nácikat gyűlölő veterán Steiner őrmester (James Coburn), aki harcedzett szakaszával a legveszélyesebb  feladatokat is vállalja és a leghajmeresztőbb helyzetekből is kivágja magát. Szüksége is van minden tapasztalatára és szerencséjére, mert

az óriási túlerőben lévő szovjetek elsöpörni készülnek őket,

bár az első támadást még sikerül visszaverni egy kétségbeesett ellenlökéssel, amelyet egy bátor hadnagy vezet – aki el is esik. A további bonyodalmakat az okozza, hogy Steiner új felettese, Stransky százados (Maximilian Schell) úgy akarja a hőn vágyott Vaskereszt kitüntetést megszerezni, hogy a hősi halált halt tiszt érdemeit sajátítja ki. Az orosz szuronyrohamot és a közelharc vadságát Peckinpah a rá oly jellemző túlzott brutalitással, rendkívül látványosan mutatja be.

Gettysburg (1993)

A polgárháború egyik legvéresebb, és mindenképpen legfontosabb ütközetét bemutató film furcsa madár: eredetileg egy háromrészes minisorozatnak szánták, majd összevágták egy majd' négyórás tévéfilmmé. James Maxwell rendezőnek sikerült elérnie, hogy a filmet az eredeti csatamezőn forgathassák le, és gyakorlatilag

az ország összes polgárháborús hagyományőrzője odacsődült.

Ennél fogva a film is inkább olyan, mint a csata lelkes újrajátszása annak minden fontos szereplőjének felsorakoztatásával és az ütközet minden fontos momentumának bemutatásával. Ennél fogva Picket (Stephen Lang) halálmegvető rohama és a stratégiai helyen fekvő domb, a Little Round Top hősies északi védelme kapja a főszerepet – ez utóbbi esetében meglepő, de remek választás volt Jeff Danielsre osztani Chamberlain ezredes szerepét. Ő az, aki visszaveri a túlerőben lévő déliek rohamait, majd megparancsolja megfogyatkozott katonáinak, hogy szuronyt szegezzenek, és egy kétségbeesett ellentámadással megsemmisíti ellenfeleit.

Levelek Ivo Dzsimáról (2006)

Clint Eastwood, aki ugyanazzal a lendülettel megcsinálta az Ivo Dzsima-i ütközet amerikai verzióját A dicsőség zászlaja címmel, a japán védők leveleiből és naplórészleteiből dolgozott, amiket Iris Yamashita és Paul Haggis gyúrt össze forgatókönyvvé. Az amerikaiak közel jártak Japánhoz, és az apró vulkáni szigetre azért volt szükségük, hogy repülőgépeik már a japán anyaországot bombázhassák, és ezt a védők mindenáron meg akarták akadályozni. A sziget védelmével a világlátott, művelt Kuribayashi tábornokot (Ken Watanabe) bízzák meg, akinek nemcsak az ellenséggel, de saját fanatikus, embereik életét feleslegesen eldobó tisztjeivel is meg kell küzdenie. Akik szerint

a japán vasakarat le tudja győzni a jobban felfegyverzett támadókat,

de ez a gyakorlatban is képtelenségnek bizonyul. Néhány tiszt a parancsok ellenére is éjszakai öngyilkos banzáj rohamra indul embereivel, ám mindez teljesen hiábavaló, azt a néhány közkatonát, akik valahogy mégis életben maradtak, gyávaságért akarják kivégezni. A háború minden őrülete és fanatizmusa előkerül ebben a jelenetben.

Katonák voltunk (2002)

Randall Wallace filmje az 1965 novemberében lezajlott Ia Drang-i csatáról szól, az első nyílt ütközetről a franciák helyét átvevő amerikaiak és az észak-vietnámi reguláris erők között – és ez volt az első csata, amelybe az amerikai katonák helikopteren indultak, „légi szállítású lovasságként”. Hal Moore ezredest (Mel Gibson) és embereit azonban bekerítik a vietnámiak, és csak több napnyi véres harc, számos légicsapás és egy, mindent eldöntő szuronyroham után jött el a győzelem.

A szuronyt ekkorra már szinte kizárólag konzervnyitónak használták az amerikaiak,

de a nehéz idők nehéz döntéseket követelnek, és a mindent elsöprő rohamnak senki sem tud ellenállni – ahogy a történet elején a franciák sem élték túl a vietnámiak bajonettrohamát –, és még az ellenség főhadiszállását is beveszik. Ez a roham azonban a valóságban nem történt meg, a vietnámiak viszont rajtaütöttek az új kivonási zónához menetelő, kimerült deszantosok egyik egységén, és jelentős részüket leölték. C’est la guerre!

Nyugaton a helyzet változatlan (2022)

Erich Maria Remarque saját háborús élményeit írta meg az 1928-ban kiadott regényében, amelyből Lewis Milestone készítette el 1930-as Oscar-díjas feldolgozását, a kor mércéjével rendkívül brutális módon – de nem annyira brutálisan, mint a Netflix számára forgatott német, 2022-es verzió. Itt aztán tényleg a sárban, mocsokban és emberi belsőségekben fetreng az iskolapadból a hazug nacionalista ideológiák hatására a frontra kerülő Paul Baumer közlegény (Felix Kammerer) és egyre fogyatkozó baráti társasága.

Hol ők indulnak rohamra, hol a szemben álló franciák,

az eredmény minden esetben kegyetlen vérontás és semmiféle kézzelfogható térnyerés, legfeljebb, mint jelen esetben, a megölt ellenfél élelmiszeradagja, ami sokkal kiadósabb, mint a német bakáké. A pár száz vagy csak pár tucat méternyi rohanás, csúszás után minden alkalommal ugyanúgy esnek egymásnak a fiatal férfiak szuronnyal, puskatussal, rohamásóval, hogy aztán maguk is megrémüljenek attól, amit egy másik testtel műveltek.

Túlgondolt gyilokpornó lett a nagy háborús klasszikusból

A Nyugaton a helyzet változatlan minden idők egyik legjobb és legfontosabb háborús regénye, amit most harmadjára filmesítenek meg, de először térnek el ennyire az alapanyagtól.

Tovább

Az admirális (2008)

Annak idején az orosz polgárháborúnak csupán az egyik oldalát ismerhettük meg, a győztes szovjet oldal mondanivalóját a konfliktusról, de abból sem sokat, mert a testvérháborúra senki sem lehetett igazán büszke. Minden idők egyik legnagyobb költségvetésű orosz háborús filmje azonban nem titkoltan Alekszandr Vasziljevics Kolcsak admirálissal (Konstantin Khabensky), az ellenforradalmi „fehér” erők egyik karizmatikus hadvezérével szimpatizál, aki a keleti hadszíntéren, jelentős brit és japán segítséggel próbálta megdönteni a szovjet hatalmat – bár erről a segítségről nem sok szó esik. Kolcsak csapatai emberfeletti küzdelemmel jutnak előre, hogy aztán vereséget szenvedjenek, és ennek a harcnak az egyik állomása az a szuronyroham,

amit azért kénytelenek elindítani, mert egyszerűen elfogyott a lőszerük.

A géppuska és tüzérségi tűzben egyre hullanak a katonák, míg egy eltévedt golyó a velük tartó nővérkét találja el. Ettől az addig ingadozó arcvonal dühödten indul meg újra, hogy félresöpörje a védekező bolsevikokat, de a diadal csak rövid életű…

Az elit alakulat (2001)

Minden idők legjobb háborús sorozatának is megvan a maga „szuronyt szegezz” pillanata, még akkor is, ha a bajonettet végül nem használják: a Keresztutak című epizódban Winters százados (Damian Lewis) egy holland kisváros közelében a töltések által felszabdalt tájon vezet szakaszával szuronyrohamot egy SS egység ellen. Csakhogy félreérthető a parancsa, így emberei lemaradnak, ő a színes füstjelzésen át egyedül fut fel a legközelebbi magaslatra, hogy lepillantva

rengeteg nácival találja szembe magát,

akikre rögtön tüzet nyit. Szerencsére a németek jobban meglepődnek, mint ő, és bajtársai is felsorakoznak mellé, hogy aztán mészárlást rendezzenek a réten lévő németek között, akikhez egyre több menekülő egység csatlakozik, miközben rázendít az amerikai tüzérség is. Ez a sorozat egyik legizgalmasabb összecsapása, pedig elég sok jól megcsinált csatajelenet van itt.