Hivatalos: Michael Keaton újra Batman lesz!

Flash önálló filmjében Ben Affleck is visszatér Denevéremberként.

Flash készülő szólófilmje a Flashpoint című, a szuperhős történetében mérföldkőnek számító képregényes eseményt dolgozza fel, és ami számunkra a legérdekesebb, hogy a DC világában is megjelenő multiverzum révén korábbi filmek szereplői is feltűnnek.

Ben Affleck, habár szögre akasztotta, most ismét, utoljára magára ölti a Sötét Lovag köpenyét, ám sokkal izgalmasabb az eddig csak pletykaként emlegetett, ám végre megerősített hír: Michael Keaton is gumiruhába bújik, azaz Batman visszatér!

Keaton egyébként soha nem hagyta magára a Denevérembert, hiszen ő maga Batman, ahogy azt nevezetes rövidke, ám annál lényegretörő egyetemi beszédében is kijelentette:

Keaton a Covid-helyzettől tette függővé, vállalni tudja-e a részvételt, de az angliai forgatást biztonságosnak ítélte meg. 

Az Igazság Ligájának Zack Snyder-verziójával hivatalosan is lezárult, pontosabban csonkán maradt a DCU eddigi történetfolyama, ami még az Acélemberrel kezdődött, a Flashpoint gyaníthatóan rendet rak majd ebben a kuplerájban, és minden bizonnyal a helyére tereli a DC filmes univerzumának új irányát. A képregényben ugyanis Flash, hogy megakadályozza anyja meggyilkolását, visszaforgatja az időt, ám azzal, hogy megmenti őt, számos dolog alapvetően megváltozik – az öt részes minisorozatnak egyébként eleve tisztogató, retconáló (magyarul visszaható folytonosság, amikor egy történethez utólagosan olyan információkat fűznek hozzá, ami nagy hatással van a későbbi eseményekre, esetleg gyökeresen meg is változtatja azokat) szerepe volt, a DC képregényeinek világában rendre akadnak ilyen események, hogy a millió ellentmondást valamelyest helyretegyék, illetve egyszerűsítsenek az univerzumukon.

A filmet Andy Muschietti (Az) rendezi, Flash újratervezett jelmezét ismét Ezra Miller ölti magára. A forgatást már megkezdték, így nemsokára talán legalább egy lesifotót láthatunk a denevérgúnyába bújt Keatonról. Tervezett bemutató: 2022. november 4.

(Forrás: comicbook.com)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu