Így készül Robert Pattinson a Batman-szerepre

9 dolog, amit már most tudni lehet Robert Pattinson új Batman-filmjéről. 2021-ig kell sajnos várni a Köpenyes Kereszteslovag következő filmjére, de szerencsére már így is elég sok érdekességet tudunk róla!

1. Robert Pattinson kemény edzésekkel készül Batman szerepére. A 33 éves sztár olyannyira komolyan veszi a felkészülést, hogy személyi edzőnek nem mást igazolt le, mint Rigan Machadót, a brazil dzsúdzsucu mestert, aki korábban Keanu Reevest készítette fel a John Wick-filmek bunyóira. A Men’s Health gyúrósújság szerint Machado ki is rakott nemrég az Instagramjára egy edzőteremben lőtt fotót, amin épp Pattinsonnak mutat pár kunsztot, de a Warner stúdió utóbb leszedette vele a képet.

 

2. Pattinson elolvasott egy tonnányi Batman-képregényt. A sztár a The Big Ticket című podcastben mesélt arról, hogy nem azzal készült a szerepére, hogy megnézte a korábbi Batman-filmeket Adam Westtel, Michael Keatonnal, Val Kilmerrel, George Clooney-val, Christian Bale-lel és Ben Affleckkel a főszerepben, hátha el tud lesni tőlük pár manírt vagy trükköt. Ő inkább meg akarta ismerni az eredeti karaktert, vagyis a képregénybeli Bruce Wanye-t.

Hála az égnek, rengeteg szabadidőm van. Nem is tudtam eddig, hogy ennyi Batman-képregény létezik. Több száz, több ezer! Nagyon sokat olvastam ezek közül, és nemcsak az igazán nagy klasszikusokat, hanem a rövidebbeket is, amelyek a különféle régi folyóiratokban jelentek meg. És persze nagyon jó volt látni az abszolút kortárs képregényeket is.

3. Az új Batmannek nem lesz semmi köze Ben Affleck Batmanjéhez. Bár a DC-moziverzum rajongói szerint kifejezetten jó karakter volt a Ben Affleck-féle Köpenyes Kereszteslovag a Batman Superman ellen és Az Igazság Ligája filmekben, valahogy félresiklott az az önálló Batman-film, aminek kezdetben ő lett volna a főszereplője, az írója és a rendezője is – aztán a kreatív különbségek és az alkoholproblémák miatt végül egyik sem lett. Az új, önálló Batman-film viszont nem fog kötődni a Batman Superman ellenhez és Az Igazság Ligájához, talán csak a Jokerhez.

Kép: Port.hu

 

4. Pattinson Batman-filmje a képregényhős nyomozó énjét fogja kidomborítani. Bár a képregényekben a Denevérember elég sokszor csap össze vagy köt szövetséget félisteni hatalmú lényekkel és sebezhetetlen szuperhősökkel, az ő igazi közege azért mégiscsak a gothami éjszaka, amikor zseblámpával törhet be a korrupt rendőrség irattárába, hogy ellopjon valami fontos vagy eltitkolt bizonyítékot a nyomozáshoz, és mire az éjjeliőrök feleszmélnek, ő már rég távozott az ablakon keresztül. 

Kép: DC Comics

 

5. Nem egy újabb eredetsztori lesz, hanem egy izgalmas film noir, a fiatal Bruce Wayne-nel a főszerepben. A rendező, a Majmok bolygója 1-2-t is jegyző Matt Reeves ugyan eddig még nem sok konkrétumot árult el a Pattinson-féle Batman-filmről. Azt viszont már korábban is elcsepegtette, hogy a filmje nem egy látványos szuperhősmozi lenne, hanem inkább a fedorakalapos film noirok előtt tisztelgő bűnügyi történet. Emellett elmesélte azt is, hogy gyerekkora óta óriási Batman-rajongó, nagyon büszke arra, hogy ilyen ikonikus karakterről rendezhet filmet, és óriási megtiszteltetésnek érzi, hogy ő mesélheti tovább a Köpenyes Kereszteslovag történetét a mozivásznon.

Kép: Port.hu

 

6. Jonah Hill helyett Colin Farrell lesz az új Pingvin? November elején robbant Denevérbombaként a hír, hogy Colin Farrell lesz végül Pingvin a Robert Pattinson-féle Batman-mozifilmben, és nem Jonah Hill, akinek állítólag 10 millió dollárt adtak volna az esernyőjébe géppisztolyt rejtő, köpcös gézengúz szerepéért (míg Pattinsonnak csak a felét!). Az biztos, hogy ha az új film a korai Batman-képregények öltönyös gengsztereire épít, és nem az olyan szuperképességű ellenfelekre, mint Agyagpofa vagy a Maró Hatású Ember, akkor ide a lehető legjobb választás lesz a Pingvin.

Kép: DC / Semic

 

7. Zoë Kravitz lesz az új Macskanő. Októberben robbant bombaként a hír, hogy Zoë Kravitz kapta meg a Macskanő szerepét a Pattinson-féle Batman-mozifilmben. Állítólag komoly verseny folyt a szerepért, és Lenny Kravitz lánya olyan sztárok elől happolta el a Macskanőt, mint Zazie Beetz (a Deadpool Dominója), Ana de Armas (a Szárnyas fejvadász 2 hologramlánya) és Alicia Vikander (aki az új Lara Croft). A noir hangulatú bűnügyi történetbe tökéletesen beleillik az éjszakát járó, kivételes ügyességű, jelmezben parádézó Macskanő, aki hol Batman halálos ellenfele, hol pedig a nagy szerelme (Selina Kyle és Bruce Wayne ugyanis nemrég nagy csinnadratta közepette össze is házasodtak a Batman Annual vol. 3 #2-ben).

Zoë Kravitz a Valentino Fashion Show-n a 2016 nyarán megrendezett Párizsi Divathéten (fotó: Jacopo Raule/GC Images/Getty)

 

8. Jeffrey Wright lesz az új Gordon felügyelő. Elég jól fut egy ideje Jeffrey Wright szekere: a James Bond-filmek után bekerült az Éhezők viadala franchise-ba, nemrég pedig a Westworld tévésorozatban lett a közönség egyik első számú kedvence. Az új Batman-filmben ő kapta meg Gordon rendőrfőnök szerepét, aki a történet idején még valószínűleg csak egy szimpla nyomozó, aki egyedül vívja szélmalomharcát Gotham korrupt alvilága és a bűnözőkkel összejátszó zsaruk ellen – persze csak addig lesz magányos bűnüldöző, amíg össze nem fut Batmannel valamelyik háztetőn az esőben!

Kép: Port.hu

 

9. Andy Serkis lesz Alfréd, Batman inasa. Nagyon úgy fest, hogy a Gyűrűk Ura-trilógia Gollamja (valamint King Kong, Snoke fővezér és a Majmok bolygója-filmek Cézárjának megformálója), Andy Serkis lesz Batman, azaz Bruce Wayne hűséges komornyikja, Alfred Pennyworth az új változatban. Azt persze egyelőre nem tudni, hogy szarkasztikus humorú, frakkos, öregúr lesz-e, mint az eddigi filmekben, vagy az az exkommandós harctéri sebész, aki a legfrissebb Batman-képregényekben bunyózni tanítja a fiatal és meggondolatlan, de a bűnüldözésben tréfát nem ismerő Bruce Wayne-t.

Kép: Port.hu

 

(via Uproxx & Looper)