Itt a világ legdrágább háborús filmjének új előzetese!


A Dunkirk Chistopher Nolan tízedik játékfilmje és egyben első háborús eposza, és a mostani állás szerint drágább lesz a Ryan közlegény megmentésénél is. Pedig egy véres vereség története…

Miután meghódította Lengyelországot és elfoglalta Norvégiát, az agresszív és ellenfeleinél jóval modernebb szemlélet alapján működő német hadsereg 1940 tavaszán pár hét alatt tönkreverte a holland, a belga, majd a francia haderőt és a segítségükre siető Brit Expedíciós Hadtestet, amely a tengerpartra szorult vissza, pusztulása biztosnak látszott. Csakhogy a náci hadigépezet máig is vitatott okokból megtorpant, és időt adott a szövetségeseknek. A Dinamó-hadművelet keretében a brit hadiflotta és rengeteg önként jelentkező kereskedelmi hajó csodát hajtott végre, szinte az egész haderőt, mintegy 330.000 javában brit, illetve francia és belga katonát mentettek ki a folyamatosan bombázott és ostrom alatt tartott dunkirki hídfőből. A britek mindezt győzelemként élték meg, noha egy szégyenletes és elkerülhető vereség záróakkordja volt.

A hosszú évek óta Hollywoodban dolgozó, de attól még mindig brit Christopher Nolan is nyilvánvalóan azt fogja nekünk elmesélni, hogy „a túlélés győzelem”, amiben annyi igazság tényleg van, hogy Anglia részben az innen kimentett katonákkal volt képes folytatni a háborút. Bár még újonc a háborús film műfajában, a Dunkirk Nolan szerelemgyereke, nem csak rendezője, de forgatókönyvírója és egyik producere is egyben, hosszú évek óta tervezi az elkészítését, ami rengeteg energiájába, a stúdiónak pedig rengeteg pénzébe került.

Dunkirk

A most kijött új előzetes jobban megismertet minket a szereplőkkel – azt innen is lehet sejteni, hogy nem egyetlen főhős lesz, hanem sokak szemén keresztül ismerjük meg a történteket. Látjuk az utóvédharcot vívó, illetve  kimentésre váró katonákat, a haditengerészet parancsnokait, akik az evakuálást szervezik és a Dunkirk felé tartó civil hajósokat, majd az őket védő vadászpilótákat. És a film elképesztően látványos lesz, ez már innen is látszik. Hoyte Van Hoytema (Csillagok között, Suszter, szabó, baka, kém) IMAX és 65 mm-es formátumban vette fel a filmet, a zeneszerző pedig Hans Zimmer – aki már hatodik közös filmjét készíti Nolannel –, és ők ketten tudják a dolgukat.

Dunkirk

A műfaj szerelmesei azonban kicsit szkeptikusak: a film ugyanis PG-13-as besorolást kapott kint, ami azt jelenti, hogy korántsem lesz véres és erőszakos, ami nem feltétlenül baj, ugyanakkor tényleg megkérdőjelezi, hogy lehet-e így ábrázolni a háború borzalmait. Az előzetes is csak robbanó bombákat mutat és géppuskasorozatok hangját halljuk, az égen egymással közelharcot vívó repülőgépeket látunk, de magát a halált nem. Ahogy egyébként egyetlen német katonát sem mutatnak. Helyettük ott van a kortárs brit színjátszás krémje, olyan színészek, mint Tom Hardy, Cillian Murphy, a friss Oscar-díjas Mark Rylance, Kenneth Branagh, James D'Arcy, illetve némi meglepetésre a One Direction tinisztárja, Harry Styles. A film nemzetközi bemutatója 2017. július 21-én lesz - a hazai bemutató nyilván pár nappal később lesz.

Dunkirk

Kövessen minket a Facebookon!