Állítólag egyszer, valamikor volt Jack Nicholsonnak egy rossz filmje is, de senki sem látta. A lényeg, hogy nehéz leszűkíteni a zseniális színész megannyi zseniális alakítását, de megpróbáltuk a lehetetlent. Íme!
10. Szelíd motorosok (1969)
Néhány tévés szerep után Jack Nicholson egyre több filmszerepet kapott, sokat dolgozott a legendás Roger Corman producerrel és rendezővel, illetve Monte Hellmannal, többnyire alacsony költségvetésű B-filmeken, de úgy érezte, hogy ezek a szerepek nem viszik sehova sem, ezért nekiállt a forgatókönyvírásnak, és ironikus módon ezt mentette meg a színészi karrierjét. Első sikeres forgatókönyve az 1967-es Az utazás bvolt, ami Peter Fonda és Dennis Hopper főszereplésével készült. A Fonda-Hopper páros meghozta Nicholson sikerét: miután Rip Torn az utolsó pillanatban visszamondta George Hanson, a két hippi motoroshoz csatlakozó alkoholista ügyvéd szerepét, Hopperék Nicholsonnak szóltak, hogy ugorjon már be, az eredmény pedig egy legjobb mellékszereplő Oscar-jelölés lett.
9. Missouri fejvadász (1976)
„Tudod, mire ébredtél? Hogy elvágtam a torkod!” – így szól Arthur Penn westernjének egyik legfrappánsabb párbeszéde, a szenvedő alany Marlon Brando, aki mondja, az nem más, mint Jack Nicholson, vagyis Tom Logan, a hírhedt marhatolvaj. Aki a bandájával egy kegyetlen marhabáróval került összetűzésbe, ő bérelte fel a Brando által játszott pszichopata fejvadászt, akinek az a heppje, hogy különböző álruhákban, például nőnek öltözve, a legkellemetlenebb és legocsmányabb módon végez kiszemelt áldozataival. Brando és Nicholson életre szóló barátsága ezzel az alulértékelt, nagyszerű filmmel kezdődött, később egy utcába is költöztek, majd Brando halála után Nicholson megvette a legendás színész házát, és ott egy emlékkertet alakított ki.
8. A tégla (2006)
A közmegegyezés szerint Martin Scorsese filmje nem azért kapott Oscart, mert annyira jó, hanem, mert a zseniális rendező addig annyiszor NEM kapta meg a díjat ennél nagyságrendekkel jobb munkáiért, és abszolút el is hiszem, hogy így történt. A tégla díjazása már csak azért is billeg, mert egy nagyszerű hongkongi krimi, a 2002-es Szigorúan piszkos ügyek erős közepes remake-je, igaz, fantasztikus színészekkel. Az ír maffia fejét például Jack Nicholson alakítja, a bűnözők közé beépült zsarut Leonardo DiCaprio, a zsaruk közé beépült bűnözőt pedig Matt Damon. Nicholson alakítása azért is volt figyelemreméltó, mert, bár előszeretettel osztják rá a rosszfiú szerepét, még sosem játszott ennyire romlott, ilyen kegyetlen figurát. Frank Costello egy velejéig romlott szadista, Nicholson pedig hitelesen játszotta el, anélkül, hogy akaratán kívül karikatúrát csinált volna belőle.
7. Öt könnyű darab (1970)
Jóllehet, Robert tehetséges zongorista, hátat fordított családjának és a karrierjének. Helyette kemény fizikai munkából él, és úgy váltogatja barátnőit, mint más az alsóneműjét. A gyengéd érzések szinte kivesztek belőle, könnyen begurul, és még könnyebben ereszti búnak a fejét. Olajfúró munkásként dolgozik, és egy pincérnővel él, amikor megtudja, hogy az apja halálos beteg. A szülői házba visszatérve találkozik zongoratanár testvérének tanítványával, Catherine-nel (Susan Anspach). Beleszeret a nőbe, melynek hatására megkérdőjelezi egész addigi életét. A harsány, sokszor túlzó, de mindig meggyőző játékáról ismert Nicholson karrierjében azért fontos darab ez, mert talán először itt kellett megmutatnia, hogy mennyi minden másra képes még, hogy viszonylag eszköztelenül is elképesztő alakításai vannak, és nem kell ahhoz vicsorognia és vadul gesztikulálnia, hogy rá figyeljünk.
6. Kínai negyed (1974)
Nem feltétlenül kell amerikai rendező ahhoz, hogy ezt a jellegzetesen amerikai műfajt tökélyre vigye: a frissen emigrált lengyel Roman Polanski is jó példa erre. Jake Gittes a második világháború előtti boldog békeidők egyik rámenős magándetektíve. Ha kell, egy igazi tapló, de profi a szakmában, és most egy gazdag és gyönyörű asszony bízza meg azzal, hogy bizonyítsa be férje hűtlenségét. A rutinügynek induló megbízatás halálos csapdákkal, intrikákkal, piszkos politikai játszmákkal teli kínos, kényelmetlen és életveszélyes napokat hoz a magándetektívnek, aki a cselekmény nagy részét felvágott orral tölti. Az illető, aki a sérülést okozza nem más, mint a rendező Polanski. Jack Nicholsonra rengetegszer fogták rá, hogy „élete szerepét játszotta el”, ez is egy ilyen alkalom, ami igaz Faye Dunawayre is, de a filmet a már fent említett rendezőzseni, John Huston lopja el egy kisebb, de rendkívül fontos szerepben.
5. A postás mindig kétszer csenget (1981)
Bár a téma kissé lerágott csont volt, hiszen ez volt James M. Cain világhírű regényének negyedik filmes feldolgozása, az eredmény mégis fantasztikus lett, és nem (csak) azért, mert ahogy azt a sajtó azonnal felkapta: a két főhős annyira belefeledkezett a szerepébe, hogy a kamera előtt élesben szeretkeztek. Dél-Kaliforniában játszódik. Frank Chambers (Jack Nicholson) egy út menti fogadóban kap munkát, ahol szemet vet a görög tulajdonos Papadakis feleségére, Corára (Jessica Lange), aki szintén az első pillantásra szenvedélyesen beleszeret a férfibe. Ettől kezdve egyetlen vágy hajtja őket: egymásért élni - akár gyilkosság árán is. A legendás forgatókönyvíró, David Mamet által jócskán átdolgozott történet lehetőséget adott Nicholson sötét, állatias oldalának felvillantására is.
4. Batman (1989)
Tim Burton játékos, tényleg képregényszerű világot teremtett, ahol semmi sem látszik igazinak, minden díszlet díszletnek is látszik ahol a halálosan komoly Michael Keaton Batmanjén kívül mindenki egy pojáca. Ennek az eszement varieté előadásnak a Joker a főszereplője, és az csak természetes, hogy ezt a túlpörgetett, túlszínezett szerepet Nicholson tökéletesen játssza el. Szokás mondani, hogy persze, persze, de Nicholson alapvetően csak önmagát hozta, sőt, azt is kicsit túlspilázta, amiben van is valami – már csak azért is, mert korábban két nagy filmjében, a Száll a kakukk fészkében és A ragyogásban is hozta az őrültet. Ez a Joker azonban a ripacsok ripacsa, aki mindenki elől ellopja a műsort – Nicholson állítólag 50 millió dollárt kapott gázsiban és a bevétel után összesen, amivel átírta az iparág szabályait -, de ha jobban megnézzük a Batman filmeket, mindig is a gonosz kapja a legzaftosabb részeket.
3. Lesz ez még így se! (1997)
Van olyan, hogy az ember leél egy életet, talán le is tett közben valamit az asztalra, legalábbis szerinte, ezért felhatalmazva érzi magát arra, hogy paraszt legyen mindenki mással, aki szerinte nem ér annyit, mint ő. Vagyis mindenkivel, pláne akkor, ha ezt a környezete elviseli. Ilyen Melvin, aki író, agglegény és kényszerbeteg, és mivel nincs senkire rászorulva, többnyire elviselhetetlen, pedig ragyogó elme, rendkívül művelt, és ha akar, elbűvölő tud lenni, csak ugye nem akar. És ha van alkalmas ember erre a szerepre, az Nicholson, aki
úgy tud mosolyogni, ahogy csak az éhes hiénák tudnak,
úgy tud velős sértéseket puffogtatni, mint senki más, de bármikor megbocsátunk neki, mert ő Jack Nicholson. Ja, Oscart kapott a háklis vénember megformálásáért.
2. Ragyogás (1980)
A Stephen King azonos című regénye alapján készült, Stanley Kubrick rendezte mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrance, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.
1. Száll a kakukk fészkére (1975)
Furcsa dolog, de ezt a filmet Michael Douglasnek köszönhetjük. Egyedül ő látott fantáziát Ken Kesey drámájának megfilmesítésében. Ő szedte össze a pénzt Milos Forman számára, és ő járta ki, hogy Jack Nicholson kapja meg Patrick McMurphy szerepét. McMurphy egy piti bűnöző, aki a börtön helyett vonul elmegyógyintézetbe. Hamarosan rájön, a műintézmény lakói semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. Hősünk megpróbál segíteni társain, akiken látja, az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás - valójában fegyelmezni, idomítani akarás - csak rontja állapotukat. Külön listát lehetne készíteni Nicholson nagyszerű szerepeiről, de talán sosem volt olyan lebilincselő, mint itt. Igaz, ő beleszületett az „őrült, de mégsem annyira” szerepkörbe.
