Ha a jó randifilmnek az a definíciója, hogy van benne romantika, és a vetítés után még lehet váltani róla pár ártalmatlan mondatot, amíg kiérünk a plázából, akkor Zendaya és Robert Pattinson „romantikus komédiája” nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Egy románcról szól, az esküvőt megelőző héten játszódik, ez a rész tehát még pipa, de súlyosabb témákat boncolgat annál, mint amit az adatlapon feltüntetett műfaji definíció, a szereplőgárda vagy épp az első tíz perc sugall. Mindez nem reklamáció kíván lenni, sőt,

a Kész dráma pont attól izgalmas, ahogy és amennyire kibillenti a nézőjét a komfortzónájából.

Rémálmainkban Nicolas Cage visszainteget

Az Álmaid hősében egy szürke kisemberből lesz botcsinálta Freddy Krueger.

Kritika az Álmaid hőséről

Ha tudjuk előre, hogy nem a Disney vagy valamelyik hasonló gigastúdió a gyártó, hanem a kreativitást és a felforgatást ösztönző A24, a rendező pedig Kristoffer Borgli, akkor azért kevésbé lehetünk meglepve. A fiatal norvég alkotó az egy mondatban összefoglalható, provokatív alaphelyzetek specialistája: a Rosszul vagyok magamtólban egy barátja sikereire féltékeny nő kitalált betegségekkel próbálja magára irányítani a figyelmet, az Álmaid hősében Nicolas Cage szürke professzora világszerte különböző emberek álmaiban kezd feltűnni, a Kész drámában pedig egy mélyre eltemetett titok felszínre kerülése rondít bele a párkapcsolati idillibe. Ha utóbbi kevésbé hangzik izgalmasnak, az csak azért van, mert a forgalmazó – nagyon bölcsen – a trailerben és a hivatalos szinopszisban sem árulta el, hogy nem holmi megcsalás vagy piroson való áthajtás borzolja fel a kedélyeket. Az előzetesből is csak annyi derül ki, hogy a jegyesek, Charlie és Emma a barátaikkal való borozgatás közben elárulják egymásnak, hogy mi a legrosszabb dolog, amit valaha elkövettek, és amikor a Zendaya által alakított menyasszony is vallomást tesz, megfagy a levegő.

Ha nem lőjük le a poént, akkor csak általánosságokat lehet leírni a filmről, például hogy a folytatásban azt a kérdést kell Charlie-nak és a nézőnek megválaszolnia, hogy meddig terjed a szeretet és az empátia határa. Ha megtudunk valami olyat a másikról, ami összeegyeztethetetlennek tűnik azzal a képpel, ami bennünk él róla, akkor folytatható-e az a kapcsolat ugyanúgy? Egyáltalán, mennyire ismerhetjük valójában azt, akivel összekötöttük az életünket? Hasonló kérdéseket boncolgat egy másik skandináv illetőségű produkció, a 2014-es Lavina is, ahol egy férj gyáva megfutamodásából lesz kapcsolati válság, a Kész drámában viszont annyival bonyolultabb és izgalmasabb a képlet, hogy az a bizonyos incidens még a régmúltban történt. Emma feleolyan idős, 15 éves volt akkor, vagyis a dilemma tárgya az is, mennyire vagyunk azonosak tinédzserkori önmagunkkal.

Hasonlóan a rendező előző filmjeihez,

a Kész dráma is jelentős részben a főszereplők fejében játszódik.

Elsőre ugyan próbál megértőnek mutatkozni Charlie, de az, hogy már nem ugyanúgy tekint leendő feleségére, morbid humorral prezentált mentális fantáziákban mutatkozik meg: látjuk, hogy az új információk birtokában, hogyan képzeli el Emma fiatalkori énjét, egy idő után pedig már nem is lehetünk biztosak abban, mit nézünk: a férfi vízióit vagy igazi flashbackeket. Közben a nőnek is a lehető legrosszabb szcenáriók pörögnek a fejében arról, mi történhet, ha kitudódik a titka, a Kész dráma így aztán nemcsak Charlie konkrét morális dilemmájáról szól, hanem arról is, mennyire befolyásolja az önértékelésünket, hogy mit gondolnak mások rólunk, illetve arról a képről, amit a külvilág felé igyekszünk sugározni.

Igazi tétet ezeknek az eszmefuttatásoknak mégis – a Lavinához hasonlóan – az incidens hordereje ad, mert mint kiderül (SPOILER), a legrosszabb dolog, amit Emma az életében (majdnem) megtett, hogy kamaszként megtervezett egy iskolai lövöldözést, amit végül nem hajtott végre. A Kész dráma ezzel szépen bele is tenyerel egy olyan amerikai közéleti darázsfészekbe, amelyet ugyan meg lehet piszkálni, de csak fajsúlyos drámaként (lásd: Elefánt, The Fallout, A mi drága kisfiunk). Az egyik legérzékenyebb amerikai tabutémát romantikus dramedy keretei között tematizálni már önmagában provokatív gesztus. Egy amerikai alkotó ilyesmire aligha vállalkozna, Borgli viszont az európai hátterének és a kívülállóságának köszönhetően

képes külső perspektívából csodálkozni rá a jelenségre, és olyan húsba vágó kérdéseket tenni fel, ami másoknak eszébe se jutna.

Provokatív megoldásokból nem volt hiány a norvég rendező korábbi filmjeiben sem, de amíg a Rosszul vagyok magamtól meg sem próbált empatizálni a főszereplőjével, az Álmaid hőse pedig identitászavaros műfaji-szerzői hibrid lett, addig

a Kész dráma tökéletesen lavíroz a lélektani dráma, a szatíra, és romantikus dramedy közt.

A főszereplők sem két lábon járó esettanulmányok, hanem olyan árnyalt karakterek, akiknek megérthetőek az indulataik és a rossz döntéseik – a kiváló forgatókönyv mellett ez nem kis részben Zendaya és Pattinson párosának köszönhető –, még ha nem is tudunk mindig azonosulni velük. A kelleténél talán jobban lekerekített finálé ellenére a Kész dráma hagy maga után nyitott kérdéseket bőven, így akár unortodox randifilmként is nézhető, amennyiben a mozi után levezetésként még egy kiadós vitára is vágyunk.

Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!