Kiderült, miért hanyagolta a romkomokat Julia Roberts 20 évig

Idén ősszel szerencsére visszatér a műfajhoz George Clooney oldalán.

Október végén érkezik a mozikba a Ticket to Paradise, Julia Roberts és George Clooney új romantikus komédiája. A színésznő ebből az apropóból adott interjút a The New York Timesnak. Az újság elsősorban arról kérdezte, hogy az olyan sikeres filmek után, mint a Sztárom a párom, az Oltári nő vagy az Álljon meg a nászmenet!, miért fordított hátat a romkom műfajának.

A színésznő szerint már a kérdés is rossz, szó sincs ugyanis arról, hogy ne akart volna ebben a műfajban maradni.

Ha kaptam volna olyan forgatókönyvet, amit megüti a Sztárom a párom színvonalát vagy annyira féktelenül szórakoztató, mint az Álljon meg a nászmenet!, akkor megcsináltam volna.”

Szerinte ilyen ígéretes filmterv nem jött vele szembe, egészen az Ol Parker-féle Ticket to Paradise-ig, de arról is azt gondolta, hogy csak George Clooney-val működne. Clooney pedig szerencsére pont azt érezte, hogy egyedül Roberts lenne alkalmas a női főszerepre, így mindketten rábólintottak a filmre.

„Nagy öröm volt újra ugyanabban a homokozóban játszani” – felelte arra a kérdésre, hogy könnyű volt-e újra romkomüzemmódba kapcsolnia.

A színésznő kifejtette azt is, hogy nemcsak a gyengébb forgatókönyvek, hanem a három gyereke miatt is magasabbra tette a lécet, vagyis kétszer is meggondolta, hogy össze tudja-e egyeztetni a forgatást a férje elfoglaltságaival, a gyerekek iskolai menetrendjével vagy a nyári vakációval. Ezekben az esetekben nemcsak arról volt szó, hogy belefér-e az idejébe a filmezés, hanem hogy van-e annyira erős az anyag, hogy megérje emiatt távol maradnia a családtól.

Álljon meg a nászmenet! (InterCom)

 

2013-ban épp ezért majdnem visszamondta az Augusztus Oklahomábant, mert a kisebbik fia épp akkor kezdte az óvodát, amikor a forgatás indult. Végül a férje győzte meg arról, hogy vállalja el, mondván, hogy előbb-utóbb úgyis vissza kell mennie dolgozni, de akkor legalább legyen egy olyan projekt miatt, ami fontos a számára.

Roberts kommentálta azt a régi pletykát is, mi szerint biztosítást kötött a mosolyára.

Ugyan, mi ellen biztosítanám be? Hogy működne az a gyakorlatban? Ha biztosítva lenne a mosolyom, akkor ott lenne valaki minden este a házamban, hogy ellenőrizze, elég ideig használom a fogselymet?”

via: THR