A mozikban Dobó Kata rendezői bemutatkozása, és természetesen kijöttek az első kritikák is – amik nagyon lehúzzák a Kölcsönlakást, sőt, van, aki az elmúlt évek legrosszabb magyar vígjátékának, tartja. Ami egyrészt azért erős túlzás, mert a Pappa piát semmi és senki sem múlhatja alul, másrészt odáig nem szaladnék, hogy az egyébként Dobó Kata szereplésével a Játékszínben még most is többnyire telt házzal futó darab filmváltozatát rettentőnek, borzasztónak vagy förtelmesnek tartsam. Az tény, hogy nagyon gyenge lett, de azért az mégsem ugyanaz.

Azt most hagyjuk, hogy a film a műfajhoz képest elég masszív költségvetése a Filmalap vissza nem térítendő támogatásának jóvoltából közpénzből származik, tárgyalják ezt meg más fórumon, mi magát a filmet, a kész produktumot nézzük. Ami egy párkapcsolati vígjáték, aminél Dobó biztosra ment, részben azért, mert jó eséllyel kívülről tudja az eredeti, John T. Chapman és Ray Cooney jegyezte darab szövegét és minden fordulatát, részben azért, mert Gulyás Buda személyében kapott egy ún. technikai rendezőt, aki a forgatás praktikus részével foglalkozott – és nem mellesleg az ő jelenléte volt szükséges a filmalapos támogatás megítéléséhez, lévén, hogy a színésznőnek sem rendezői végzettsége, sem tapasztalata nem volt. A fentiek fényében a Kölcsönlakás elkészítése egy sétagalopp lehetett, az elkészült filmnek pedig minimum erős közepesnek kéne lennie, különös tekintettel a színészgárdára. Ahogy a fentiekben kifejtettük, nem lett az. De miről is van szó?

Adott egy lakás, amiben egy kedves fiatal pár lakik (Balla Eszter és Haumann Máté), és aminek az egyik szobáját egy jó nevű lakberendező újítja fel, mondjuk egy icipici ecsettel, a legdivatosabb ruhájában. A feleségnek van két húga, az egyik a lakberendezőre van ráindulva, de hamar eltűnik, a másik jól néz ki és van egy férje, aki folyton félredug (Martinovics Dorina és Klem Viktor), ezért ő is félre akar dugni a hajlékony jógaoktatóval, de mindketten hőseink lakását akarják erre a nemes célra felhasználni, sőt, a lakberendezőnek is vannak hasonló tervei, mert ő az anyukájával lakik. Vagyis mindenki dugni akar, és ennyike, ez a nagy kavarodás alapja meg a kéró, majd a film utolsó harmadában megjelenik egy hibbant kutyabolond írónő (Oroszlán Szonja), de ezt már ki sem fejtem, mert itt speciel már tényleg a hintalovak közé dobta a gyeplőt a debütáns rendezőnő.

Ahogy azt minden filmes és persze minden kritikus elmondja, sőt, maga Dobó Kata is elmondja a vele készült interjúnkban, a vígjáték nehéz műfaj, ahol a megfelelő időzítés élet és halál kérdése. Na jó, ne dramatizáljunk, de tény, hogy egy jó sztori és egy jól megírt párbeszéd is meghal, ha azt nem jó ritmusban, nem jó időzítéssel mondják el. Ott van (ellen)például a csak pár hónapja kijött, alaphelyzetében és elég sok másban hasonló, sokszereplős vígjáték, a BÚÉK, ahol szintén hazudós párokat zsúfoltak egy lakásba, és nem mondanám, hogy maga a forgatókönyv vagy a sztori briliáns volt, mégis kihoztak belőle egy korrekt, nézhető darabot. A Kölcsönlakásban nem dolgoztak sokkal rosszabb szkriptből, nem vállalhatatlanok a párbeszédek, jó színészek játszanak benne, a legtöbb poén mégis rögtön seggre ül, amint elhagyja a szereplő száját, a komikusnak szánt helyzetek pedig ritkán érik elé a Szeszélyes évszakok korai évadjainak szintjét.

Merthogy nem működik az időzítés, túl sok vagy túl kevés idő telik el két poén között, nincsenek előkészítve a viccek, túl sokáig maradnak vagy túl sok időre tűnnek el az egyes szereplők, mert mondjuk átslattyognak a szomszédba, és úgy általában, Dobó nem tud ennyi karaktert hatékonyan mozgatni. Az például folyamatosan zavaró, hogy a szereplők úgy mondják el teli szájjal a titkaikat a másiknak, hogy az, akiknek azokat sosem szabadna megtudniuk, a szomszéd szobában vannak, és ez nem vígjátéki kavarás, hanem dramaturgiai hiba, és ilyen hibából bőven akad, de fogjuk ezt a rendező tapasztalatlanságára. Azt pedig fogjuk a kissé túlzó marketingre, hogy „az év legszexibb vígjátékában” tulajdonképpen semmi szexi nincsen.

Tudom, nem sok jót soroltam fel a filmről, mégsem borzasztónak, csak gyengének tartom, ami azt hozza, amit ígért, csak nem túl jól. És azért van benne egy kis jó is, és ezt elsősorban a lányok hozzák, és ezt tudjuk be annak, hogy nő rendezte a filmet. Jó húzás volt például az egyetlen valóban szimpatikus karakter, a lakástulajdonos feleség szerepét az egyik legszerethetőbb magyar színészbőre, Balla Eszterre osztani. Van egy olyan megnyugtató jelenléte, jó kisugárzása, ami minden jelenetében érezhető, de a kevésbé jó anyagból dolgozó Martinovics Dorina is jót tett a filmnek, és ha van itt bármi, ami egy kicsit mégis szexi, azt ő hozza, nem Kiss Ramóna erőltetett csipkés fehérnemű reklámja egy tök felesleges karakterként. Haumann Máté és Klem Viktor ennél sokkal kevésbé járt jól, elsősorban azért, mert annyira pipogya és/vagy ellenszenves karakterbe gyömöszölték őket, akiknek már az öltözködését vagy a nézését is utáljuk, és az égvilágon semmi szerethető nincs rajtuk.

És ott van persze Szabó Simon, aki egy teljesen más kategória, aki nélkül aligha készülhet magyar vígjáték, és nem véletlenül.  Ő akkor is jó, ha nem jó. Hiába feszengi végig a film nagy részét alsógatyában, hiába érződik, hogy nem érzi igazán jól magát a karakter bőrében, akinek jelenléte amúgy sem mindig indokolt, őt mégis muszáj szeretni. És mondhatnám azt is egy jó széles gesztussal, hogy „hát lehet utálni egy olyan filmet, amiben Szabó Simon is szerepel?”, de Szabó ott volt a Pappa piában is, ami nagyjából tízszer olyan rossz, mint Dobó Kata filmje, pedig sokkal drágább is volt. Mondtam már, hogy mennyire rühellem a Pappa piát?

Értékelés: 4/10