Ki tudja miért, de az Alkonyat filmek egykori sztárja úgy döntött, hogy európai művészfilmek múzsája lesz, és ennek érdekében még szellemekkel is hajlandó társalogni.
Kinek ajánljuk? Kristen Stewart azon rajongóinak, akik nem az Alkonyat széria miatt szeretik, és azoknak, akiknek bőven belefér, ha nem teljesen értenek egy, a saját műfaji határait feszegető művészfilmet.
Kristen Stewart kezdő médium személyi asszisztens a magyar felmenőkkel is rendelkező francia Olivier Assayas (Tiszta, Démoni szerető) új filmjében, ami jókora előrelépés a rendező előző filmjéhez képest, ahol a színésznő még csak személyi asszisztens volt és Juliette Binoche óhajait leste. Jelen esetben az asszistenskedés csakis a bevásárlásra, ruhák, ékszerek és egyebek beszerzésére vonatkozik, ami, fogjuk rá, kicsit olyan, mint a stylist munkája, azzal a különbséggel, hogy hősnőnk, a Párizsban élő amerikai lány, Maureen szinte sosem találkozik megbízójával, egy Kyra nevű hírességgel. Ha éppen nem bevásárol, akkor szívelégtelenségben nemrég elhunyt ikertestvérével próbál kapcsolatba lépni, ami nem könnyű feladat.
Adott ugyanis egy ház, ahol az elhunyt lakott, és adott valamiféle szellem, amely időről időre érezteti a jelenlétét, majd Maureen telefonjára egy nap titokzatos üzenetek érkeznek egy ismeretlentől. Csupa izgalom, ugye? Hát nem annyira, mert művészfilmről beszélünk, és a felvillanó ektoplazma és special effektes riogatás annyira tűnik ideillőnek, mint death metal zenekar a falunapon. Persze vannak nagy horrorklasszikusok, amelyek művészfilmnek is nevezhetők, mint a Rosemary gyermeke, de ott a hangnem és a történet mindvégig konzisztens önmagával – itt aligha. A sztori ugyanis ide-oda ugrál a családi tragédia, az ismeretlennel folytatott különös SMS-viszony, az asszisztensi munka és egy különös gyilkossági szál között, de úgy, hogy egyik sem kap igazán hangsúlyt, és van, hogy sikerül is kioltaniuk egymást, és van, hogy nehéz nevetés nélkül megállni komolynak szánt jeleneteket.
Assayas mindenesetre magabiztosan blöfföl, mert akármilyen kuszaság is, amit látunk, azt biztos kézzel teszi elénk – a forgatókönyvet pár nap alatt írta meg, amikor egy másik projektje kudarcot vallott. Ennek köszönheti,, hogy Cannes-ból elhozhatta a legjobb rendezőnek járó díjat – és azt is, hogy a kritikusok egy része kifütyülte a filmet a sajtóvetítésen. Az, hogy A stylist nem válik nézhetetlenné, az leginkább Kristen Stewart érdeme, aki gyakorlatilag végig „betölti a vásznat”. Benne mindig is volt valamiféle elidegenítő hatás, ami miatt nehéz kifejezetten kedvelni, az viszont tagadhatatlan, hogy mindig érdekes nézni, még akkor is, ha tizenöt percen át csak SMS-eket ír, mert ilyen is van.
Persze mindig jó Párizsban játszódó filmeket nézni, és biztos lesznek olyanok, akiknek bejön az is, ahogy hősnőnk luxusbutikról luxusbutikra rohangál – egy ilyen melóért biztosan sokan ölnének is -, de amikor előkerül egy dühős szellem, akit/amit egy kezdő számítógépes tanfolyamon raktak össze, vagy amikor sokadszorra esik a földre figyelmeztetésként egy üvegpohár, akkor azért érzi az ember, hogy itt valami nincs teljesen rendben. Talán még Stewart maga is érezte, hiszen következő filmjei mind amerikai produkciók.
Értékelés: 5/10
