Adott négy fiatal, tök ismeretlen, bármikor beáldozható színész és a horrorfilm történetének legkevésbé ijesztő nevű rémsége, és az ilyenkor kötelező kísértetház. Más nem nagyon.
Kinek ajánljuk? Akik a horrorban mindenevők.
A Bye Bye Man - A Rettegés Neve első húsz percében két dolgon gondolkodtam. Az egyik az volt, hogy egyetemista koromban én is szívesen beköltöztem volna abba a csodás háromszintes házba, amit hőseink a film elején kibérelnek, és ahol rajtuk kívül még vagy tízen elfértek volna, a másik kínzó gondolatom pedig a cím körül keringett. Viszlátember? Tényleg ez jutott valakinek az eszébe riogatásként? Ennél a "BKV ellenőr" is nagyságrendekkel riasztóbb! Merthogy ez a címbeli rettegés neve, amit nem szabad kimondani, nem szabad leírni vagy gondolni rá.
Merthogy van egy ház, a házban egy nagy padlásszoba, abban pedig egy éjjeliszekrény, és annak alján egy firka a rettegett névvel, amit főhősünk egy ostoba kis szeánsz közepén van olyan okos, hogy kimondjon, ráadásul pont arra a célirányos kérdésre, hogy asszongya: „Mi az a név, amit végképp nem szabad kimondani?”. No, ő kimondja, mert olyan srác, és innentől ő, a csaja és a fekete haverja, no meg az emós csaj, aki a szeánszot tartotta, mind rémeket kezdenek látni, meg egy magas, sebhelyes fazont nagy köpenyben, amit Obi-Wan Kenobitól kért kölcsön, és ami napközben valamiért ott lóg egy fogason a szobában. A fiatalok szépen kezdenek becsavarodni, és tudják, hogy a nevet nem adhatják tovább, mert abból nagy, nagy baj lesz.
Azt már a legelején megtudjuk, hogy mindenkinek meg kell halnia, aki hallotta a nevet, a kérdés csak az, hogy itt olyan Végső állomás-szerű „próbálom elkerülni a végzetem, de ez csak egy időre sikerülhet” receptről van szó? Lehet tippelni, ahogy arra is, milyen sorban halnak ki az egyre szürkébbre sminkelt szereplők, és arra is, miért vállalt vagy tizenöt év után pont egy ilyen filmben szerepet a színészlegenda Faye Dunaway! Aki három horrorfilmnél többet látott, az persze kitalálja az elhalálozási sorrendet, ebből nagy izgalmat ne várjunk, és ezt talán a készítők is tudták, mert kárpótlásként minden mást túltolnak, például a szereplők ordítva beszélnek hétköznapi dolgokról is, csak hogy egy kicsit nőjön a feszültség.
Egy jó horrorfilm két dologtól működik: a jól kitalált gonosztól, ami itt még úgy sem jön össze, hogy Guillermo del Toro kedvenc színészét, Doug Jonest öltöztették be az innen-onnan vett elemekből összerakott sztorihoz, és attól, hogy legalább kicsit izgulunk a főhősért. Douglas Smith szimpatikus srácnak tűnik, de semmit sem tudunk meg róla, csak hogy idegesítő módon Macinak hívja a csaját és volt régen valamilyen balesete, de azt már elfelejtik kifejteni, hogy ez miért fontos. Az viszont némileg, de csak némileg szórakoztató, hogy a legjobb barátot játszó Lucien Laviscount személyében megtalálták az elmúlt évtized legrosszabb fiatal fekete színészét, az pedig rejtély, hogy a szebb napokat látott Carrie-Anne Moss hogyan került ide, és miért ennyire ferde az orra!
Értékelés: 4/10
