Az elsőfilmes Baranyi Benő alkotásának titka biztosan nem az eredetiségében keresendő, hiszen az időutazós sci-fiknek az a válfaja, amelyben a hős vagy hősök időhurokba keverednek (azaz újból és újból és újból és újból – a sor a végtelenségig folytatható – ugyanazt a napot kell átélniük),

rendkívül népszerű lett az utóbbi években.

Míg sokáig szinte csak az Idétlen időkig című romkomra tudtunk hivatkozni a szub(szub)zsáner alapműveként, addig csak az elmúlt évtizedben több tucat ilyen alkotás született – a teljesség igénye nélkül: A holnap határa, a Looper – A jövő gyilkosa és a Boss Level – Játszd újra című akciófilmek, a Boldog halálnapot! című horrorkomédia (és folytatása), a Mielőtt elmegyek és az Időhurok című filmdrámák, a Palm Springs című romkom, a Doctor Strange című szuperhősfilm vagy a Végtelen matrjoska és a Loki című sorozatok; de az al(al)műfajnak már a magyar filmben is van előzménye, lásd Madarász Isti Hurok című, méltatlanul alulértékelt alkotását.

A nagy kérdés tehát, hogy egyrészt hogyan tudja használni, másrészt hogyan tudja a maga képére formálni ezt a jól bevált sémát a fiatal alkotó. A Zanox főhőse egy Misi nevű 18 éves srác, aki egy meg nem nevezett vidéki kisvárosban él, szorongással és pánikrohamokkal küzd, ezért részt vesz egy kísérleti gyógyszer tesztelésében (ez a címbeli rejtélyes Zanox). Míg sokáig kellemetlen mellékhatások nélkül használja a pirulákat, egy ponton azt a döbbenetes felfedezést teszi, hogy ha megiszik rájuk egy bizonyos fajta pálinkát, újraéli az adott napját – ami történetesen pont az érettségije.

nyilván eljátszik például azzal a mozzanattal, hogy a fiú a második „újraéléstől” kezdve kvázi a jövőbe lát, tehát már tudja nemcsak azt, hogy melyik tételt fogja húzni a legnagyobb nehézséget jelentő töriből, de azt is, hogy mi vár az angolt megszenvedő osztálytársnőjére.

De az alkotó egyrészt már ezen a ponton be tudja lopni művébe az egyéni ízeket (zseniális az a momentum, milyen különféle módokon próbál meg [ugyanaz]napról [ugyanaz]napra megszabadulni Misi a nagymamája által rásózott nejlonszatyornyi bundás kenyértől, vagy még inkább elejét venni a támadásnak), másrészt a főhős által átélt időhuroknak a kezdeti repetitív ismétlések után szép lassan kialakul a saját belső logikája és szabályrendszere (talán nem olyan hatalmas SPOILER elárulni, hiszen az előzetesben is szerepel, hogy kiderül: a fiú mindig arra a pillanatra ugrik vissza, amikor legutóbb bevette a Zanoxot).

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások további különlegessége, hogy az időhurkos sci-fi mellett

felhasználja a romantikus komédia (Misinek nagyon tetszik az említett „angol érettségis” osztálytársnője, de nem mer közeledni hozzá) és a bűnügyi film (al)műfaját is,

sőt utóbbiból egyszerre vegyíti a nyomozós krimi és a thriller elemeit (a főhősnek meg kell akadályoznia egy gyilkosságot, miközben neki magának is menekülnie kell a rendőrök elől).

És mindez csak leírva tűnik kaotikus zagyvaságnak, hiszen a vásznon ez a dilis és burjánzó zsánerkoktél egyáltalán nem érződik soknak, és nem is esik szét elemeire, olyan tehetséggel dolgozta egybe a forgatókönyvíró-rendező. Hihetetlen módon ez a rengeteg különféle motívum és műfaj egységes egésszé áll össze,

A Zanox nemcsak romantikus komédiaként működik tökéletesen, hanem komédiaként is. Szinte percenként érkeznek benne a jobbnál jobb poénok, akár egy vicces beszólás („Hú, de sz*r! Ti ezt isszátok?”) vagy gesztus, akár egy jól felépített helyzet- (a fekete humorba hajló nyitány, a sokadik angol érettségi improvizált monológja, az ágy alatti bujkálás stb.) vagy jellemkomikum formájában (a nagymama figurája úgy, ahogy van, tökéletes).

A bőséggel áradó humor azért is jön jól a Zanox és alkotói számára, mert sok mindenen átlendíti a filmet. Baranyi munkája ugyanis a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült, értsd: nagyon kevés pénz volt rá – és ez a pénzhiány időnként meglátszik a végeredményen. Van, amit többször is fel lehetett volna venni, néha kicsit ügyetlen a megvalósítás, de egyrészt fontos, hogy sosem kínos, másrészt a közönségtalálkozókon elhangzottak alapján konkrétan lehet tudni, hogy adott esetben tényleg nem volt pénz arra, hogy többször is megismételjenek egy-egy jelenetet, azaz mindezt akár az alkotókon kívül álló hibának is tekinthetjük.

De a kis ünneprontás után térjünk vissza arra, mi minden jó még a Zanoxban, hiszen nincs vége a sornak. A már felsoroltakon kívül

mindenképpen meg kell említeni a színészi játékot.

Baranyi Benő a színészeit természetes játékra ösztönző színészvezetést kisfilmeken (Csomagtartó, Bújócska, Anja) fejlesztette ki, és érzékenysége abban is megmutatkozik, hogy olyan művészgárdát sorakoztat fel művében, amely csupa friss arcból áll.

Mindenhol megemlítik, hogy a Zanoxban túlkoros kamaszok helyett végre valóban az adott életkornak megfelelő színészek keltik életre a hősöket – azaz nem huszonévesek vagy harmincasok, hanem tényleg késő tizenévesek játsszák a késő tizenéves karaktereket. A már több helyen is „a magyar Ezra Miller”-ként emlegetett főszereplő, Bálint Előd valójában csak színeiben és néhány vonásában emlékeztet az amerikai sztárra – sokkal lazább és szerethetőbb figura, kellemesebb kisugárzással, aki képes rá, hogy végig elvigye a vállán a filmet (akinek lesz olyan szerencséje, hogy közönségtalálkozóval egybekötve nézi meg a művet, azt is megtapasztalhatja, milyen jópofa fickó az életben is).

A Misi szerelmét, Jankát (az „angol érettségis” lányt) alakító Erdős Lili megjelenésekor nem csak a fiú, a nézők számára is felragyog a vászon; a két színész között pedig kiválóan működik a kémia, tényleg öröm nézni őket együtt – ami egy romkomban nem elhanyagolható tényező. De a friss jelző nem kizárólag a fiatal tehetségekre vonatkozik, hanem arra is, hogy

Több határon túli művész megjelenése mellett (a szlovákiai magyar Dráfi Mátyás a pálinkafőző Józsi bácsit hozza igen nagy jókedvvel, az erdélyi Hatházi András pedig az orvos szerepében a Valan – Az angyalok völgyében látottakhoz képest egy egészen más arcát is meg tudja mutatni) újra örülhetünk a fajsúlyos szerepben nagyon rég látott, a nagymamát alakító Sólyom Katalinnak (a korai Szabó István-filmek fontos szereplőjének), illetve Máhr Ágnesnek is (az orvosasszisztenst megformáló színésznőt ugyan már felfedezték maguknak a magyar filmesek, lásd Az állampolgárt vagy a Legjobb tudomásom szerintet, de nem bírunk betelni vele). De Baranyi

még a legapróbb szerepre is a legjobb embert találta meg,

akár Krisztik Csaba rendőrét, akár Vasvári Emese angoltanárnőjét, akár Danis Lídia pszichológusát vesszük, az amatőrszereplőkről nem is beszélve – tényleg képtelenség mindenkit felsorolni.

Amint látszik tehát, az eredetiség fent említett hiányát Baranyi Benő munkájában sok minden feledteti; az alkotó ráadásul nagyon kreatívan variálja a kölcsönzött elemeket, szóval sikeresen valósítja meg azt a paradoxont, amit például Tarantino, hogy még így is eredeti. A Zanox – Kockázatok és mellékhatások egyenesen leveszi a lábáról a nézőt, olyan üdítő élmény (még azt az apró szemtelenséget is meg lehet neki bocsátani, hogy szinte egy az egyben átemeli a Vissza a jövőbe egyik jelenetét), szóval mindenképpen javasoljuk a szedését – mellékhatásként legfeljebb jól fogunk szórakozni.