Bár a fő megélhetési forrást és hivatkozási pontot ma is az akciófilm jelenti Marky Mark számára, egyre jobban élvezi, ha vígjátékokban bohóckodhat.
Bár az egykori rapper és fehérnemű modell sosem mondana le keményfiú imidzséről, látszik, hogy egyre otthonosabban mozog a vígjátékok területén. Egyre jobban feloldódik az olyan szerepekben is, ahol nem teljesen önmaga kőkemény verzióját kell játszania. És persze, menetrendszerűen jönnek a szokásos akciófilmjei, legközelebb október vége felé a 22 mérföld , ahol a nála is keményebb indonéz harcművész zseni lesz a partner, és amiben újra rendíthetetlen macsó lesz, de ezután teljesen lelazul, és jöhet az Instant család , aminek most jött ki az első előzetese, és ami nagyon viccesnek tűnik – Walhberg is.
Az író-rendező Sean Anders (Megjött apuci filmek) életéből merített valós események inspirálták a filmbéli Ellie és Pete történeté, akik abból élnek, hogy házakat újítanak fel, és eladják őket. Amikor felmerül a családalapítás ötlete, megrettennek a gondolattól, hogy „vén szülők” lesznek, mire a gyerekük diplomázik, és viccből felmerül, hogy mi lenne, ha örökbe fogadnának egy 5 éves gyermeket, és úgy tennének, mintha már öt éve szülők lennének. Amikor azonban komolyan foglalkozni kezdenek az örökbefogadással, és rájönnek, hogy sok jót tehetnek vele, úgy döntenek, hogy magukhoz vesznek egy fiatal fiút vagy lányt. Meglepő módon egy vagány tinilánnyal találják meg legjobban a közös hangot. Ráadásul ennek a tinédzser lánynak van még két kisebb testvére is, akiket szintén befogadnak!
És nem csak Marky Marknak áll jól a vígjáték, hanem Rose Byrne-nek (Koszorúslányok), aki a feleségét játssza, és a most rendkívül felkapott Isabela Monernek, aki a Sicario 2 után az élőszereplős Dóra, a felfedezőben is látható lesz, és akivel Walhberg már együtt játszott a Transformers: Az utolsó lovagban. Jó kis hármast alkotnak, az már most látszik, és ahhoz képest, hogy klasszikus családi komédiáról van szó, nem mindig fogják vissza magukat – mint amikor az újdonsült szülők elővesznek egy lángvörös hajú srácot az iskola parkolójában, akit azzal vádolnak, hogy malac fotókat küldött újdonsült lányuknak. És Walhberg sem fogja magát vissza, például akkor, amikor nyafogva tesz szemrehányást az örökbefogadási hivatalban, amiért túl cuki gyerekek képeit mutatták meg neki, és általában is mindentől képes ellágyulni.
Igaz, a család mindig is a színész gyenge pontja volt, hiszen kilencen voltak testvérek annak idején, és neki is négy gyereke van, és talán ezért is látott annyi fantáziát az Instant családban, hogy a produceri teendőket is bevállalja. A film hazai bemutatóját 2019. január 24-re tűzték ki.