Drexl Spivey / Gary Oldman - Tiszta románc (1993)

Egy olyan filmben, ami csurig van elképesztő alakításokkal és elképesztően jól megírt karakterekkel és párbeszédekkel – hiába volt Tony Scott a rendező, azért ez Quentin Tarantino filmje –nehéz kitűnni, de Oldmannek egy nyúlfarknyi szereppel is sikerült. Ő Drexl, a magát feketének képzelő, rasztahajú, aranyfogú, sebhelyes arcú drogdíler, aki mellesleg a Patricia Arquette által játszott Alabama stricije, és akit úgy ismerünk meg, hogy kinyírja Samuel L. Jacksont, és mint tudjuk, őt nem nyírja ki akárki.  Drexl egy igazi pszichopata, és az a pár perc, amit Christian Slaterrel „csevegve” tölt el, aranyat ér. Azért persze nem sajnáljuk, amikor Slater először tökön, majd arcon lövi.

Garland Greene / Steve Buscemi - Con Air - A fegyencjárat (1997)

Steve Buscemi született mellékszereplő, és jó kis listát rakhatnák össze ezekből, de a színész rendszerint a barátságos idiótát hozza ezekben, itt viszont valami teljesen mást. Merthogy egy egész repülőnyi aljas bűnöző közül az a savanyított arcú, fura fogsorú, úgy ötven kilós pasas az igazi nehézsúlyú, akire még a legnagyobb gazember, Cyrus „A vírus” (John Malkovich) is hősként tekint. Garland ugyanis sorozatgyilkos, aki több mint 30 emberrel végzett, de olyan kegyetlenséggel, hogy hozzá képest a Manson család egy rakás kisdobosnak tűnik. Van egy jelenet, amikor egy kislánnyal barátkozik, ami egyszerre hátborzongató és teljesen bizarr, de talán nem véletlen, hogy a gépről ő lesz az egyetlen fegyenc, akinek tényleg sikerül megszöknie.

Pussycat / Margaret Qualley – Volt egyszer egy... Hollywood (2019)

Ha már a Manson családot emlegettük, ők adják Tarantino legutóbbi filmjének „történelmi” hátterét, ők az a sötét, fenyegető erő, ami végig ott leselkedik hőseinkre. És ezt az veszélyt egy hihetetlenül szép, rendkívül bájos lány jeleníti meg elsőként, aki szabad szellem, a Pussycat névre hallgat, és aki igyekszik elcsavarni Brad Pitt fejét. Merthogy a lány és a kaszkadőr Cliff Booth többször is összefutnak, majd a férfi viszi ki a lányt arra a ranchra, amelynek tulaja régi ismerőse, és ahol majdnem megölik a gyilkos hippik. Így jutunk a flörtöléstől a halálos fenyegetésig, de a pályáját táncosként kezdő Margaret Qualley mindkettőben tökéletes.

Gaff / Edward James Olmos – Szárnyas fejvadász (1982)

„Monsieur, azonnal kövessen engem, bitte! ... Lófasz! Nehogy már! Te vagy a blade, blade runner" – szól Deckardhoz a Gaff nevű rendőr, akit Edward James Olmos alakít. Olmosnak apai ágról vannak magyar zsidó ősei, akik előbb Spanyolországba, majd Mexikóba emigráltak, és a színésznek köszönhetjük, hogy (némi szótárazás után) magyar szavakat is csempészett a szövegébe, ugyanis azok nem szerepeltek az eredeti forgatókönyvben. Viszont a magyar szöveg nem lóg ki a környezetből, hiszen a film univerzumában a pórnép egy cityspeaknek nevezett keveréknyelvet beszél, amelyben felbukkannak magyar, német, japán és spanyol  kifejezések is. De Olmos alakítása nem csak a szöveget értő magyaroknak volt izgalmas, a szikár arcú, szúrós tekintetű színész játéka a kritikusok dicséretét is kiérdemelte, pedig nincs is sok szerepe.

Bill Murray / Bill Murray - Zombieland (2009)

Van, aki azzal lopja el a show-t, hogy sokkal jobb, mint a főszereplők, van, aki azzal, hogy egy teljesen őrült karaktert játszik, és van, akinek elég, ha csak ott van. Az utóbbi kategória Bill Murray, akinek rendszerint nem kell különösebben megerőltetnie magát, hiszen olyan feje és olyan jelenléte van, hogy az önmagáért beszél. Itt ráadásul önmagát alakítja, pontosabban a magát zombinak kiadó önmagát, élőhalottra maszkírozva, ami a zombik ellen meg is védi, az emberektől kevésbé. És Murray most is hozza a fapofával előadott blazírtságot, amiért annyira szeretjük, és ellopja az egész filmet, pedig nem csinál semmit, csak szó szerint önmagát adja.

Spike, a lakótárs / Rhys Ifans - Sztárom a párom (1999)

Nem is értem, hogy miért nem látjuk több filmben ezt a zseniális wales-i színészt, de ha meg kell elégednünk apró szerepeivel, akkor válasszuk ezt, ahol Hugh Grant hibbant lakótársaként hívja fel magára a figyelmet. Mármint tényleg felhívja a figyelmet, mert amikor az egyszeri brit könyvesboltos és a Julia Roberts játszotta hollywoodi filmsztár viszonyának hírére ráharap a bulvársajtó, aki eksztatikusan fürdik a kamerák fényében, de persze az is lehet, hogy mindenkit hülyére vesz, mert nála nem nagyon lehet tudni. Ő egy kiszámíthatatlan, obszcén, tulajdonképpen visszataszító figura, az utolsó, akit igazi lakótársnak akarnánk, de Ifans olyan zseniálisan hozza a figurát, hogy lehetetlen nem szeretni. Akár jobban is, mint a mindig éhes kiskutya tekintetű Hugh Grantet a maga negédességével.

Fred Fenster / Benicio del Toro - Közönséges bűnözők (1995)

Érdemes Bryan Singer filmjét eredeti, angol nyelven megnézni, azért is, mert az elején tényleg tört magyarsággal beszélnek benne, és azért is, hogy halljuk azt, ahogyan Benicio Del Toro karaktere, Fenster beszél. Del Toro ugyanis kitalált magának egyrészt egy nagyon fura kiejtést, másrészt iszonyú gyorsan, szinte érthetetlenül beszél, amihez jön még egy eléggé affektáló előadásmód, és megkaptuk Bryan Singer filmjének legizgalmasabb figuráját. Persze nem a legfontosabbat, sőt, de azt, akit tényleg végig élvezet nézni, és ehhez adjuk hozzá azt is, hogy a híres szembesítés jelenet miatta lett olyan, amilyen – a rendező ugyanis komolyra tervezte ezt a részt, ő viszont elbohóckodta -, és hamar érthetővé válik, hogy miért csinált a pici szerep nagy sztárt az ismeretlen puerto ricói színészből.

Rojál / Szabó Simon - Moszkva tér (2001)

„Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – kérdi ez a Rojál becenevű sültparaszt, aki mindent leszól, aki mindenkinek beszól, és aki azt hiszi, hogy az övé a világ, és amilyen határozott és erőszakos, ez néha igaz is – előrevetítve a rendszerváltás utáni új elit „arculatát”. Rojál a buliról bulira járó, mindig potyázó Moszkva tériek legrosszabb arca, tényleg egy igazi gyökér, de akkor miért maradt meg ennyire kollektív emlékezetünkben. Részben azért, mert Török Feri jól tapintott rá egy új korszak archetípusára, részben azért, mert Szabó Simonra annyira passzolt ez a figura, aki tényleg megérdemelt egy verést, de ezt csak az utóhangból tudjuk meg, mely szerint: „Annyit viszont tudok, hogy a Rojálnak ki kellett műteni az egyik veséjét, mert a szerbek annyira szétütötték Szegeden, hogy alig lehetett összepakolni. Állítólag már egész jól van. Lejött a speedről is, van stabil csaja, mi kell még?”

Bobby Peru / Willem Dafoe - Veszett a világ (1990)

Van, amikor egy figura azért marad meg nekünk egy filmből, mert annyira visszataszító, Bobby Perunál sokkal undorítóbb figura aligha akadt a vásznon. Egy piti bűnözőről van szó, akivel Sailor Ripley (Nicolas Cage) egy kisebb rablásra összeáll, pedig a dolog nem tűnik már akkor sem jó ötletnek, ahogy azt Sailor csaja, Lula (Laura Dern) előre érzi, és hamar kiderül,  hogy a férfi nem csak rabló, de szexuális ragadozó is. Dafoe-nak amúgy is kicsit furcsa az arcfelépítése, de ezt megspékelték egy irtózatosan ronda fogsorral és egy eszelős tekintettel, de Peru akkor válik igazi szörnyeteggé, amikor a rabláshoz és a tervezett gyilkossághoz harisnyát húz a fejére. És nem vagyunk szadisták, de amikor a rendőrök megsebzik a férfit, aki ezek után ráesik a saját puskájára, amivel leröpítette a saját fejét, szerintem minden nézőnek örömteli pillanat volt.

A cikk első részét ITT olvashatjátok