Nemrégiben nagy sikert aratott itt a PORT.hu hasábjain az Egy 5 órás sci-fi már '91-ben megjósolta a jövőt: a netet, a Facebookot és a Zoomot is című cikkünk, amelyben A világ végéigről volt szó. Wim Wenders, a látnoki erejű rendező ugyanis ebben az elfeledett klasszikusban már évtizedekkel ezelőtt előre megjósolta a közösségi média, a virtuális valóságok és a kütyüfüggőség XXI. századi előretörését. 

Egy 5 órás sci-fi már '91-ben megjósolta a jövőt: a netet, a Facebookot és a Zoomot is

Wim Wenders elfeledett klasszikusa, A világ végéig meglepően pontosan mutatta be anno, milyen lesz az emberiség XXI. százada.

Tovább

Wim Wenders történetének szereplői ugyanis még a kataklizma küszöbén is kényszeresen használják a csúcstechnológiát az újabb és újabb mámoros élmények reményében – ami kísértetiesen hasonlít arra, ahogyan ma a kütyüinken keresztül bármikor elérhető Facebook bűvöletében élünk, lényegében párhuzamos valóságokat véleménybuborékokat kialakítva magunk körül...

No persze nem ez volt az egyetlen olyan PORT-cikkünk, ahol olyan sci-fiket mutattunk be, amelyeknek az egyes elemei ma már valósággá váltak. A Kultikus sci-fik, amik tényleg megjósolták a jövőt című listás összeállításunkban részletesen bemutattuk, hogy a népszerű Star Warshoz képest mindig is jóval tudományosabb Star Trek franchise-ban például már a '60-as években is használtak olyan kommunikátorokat a főszereplők, mint a '90-es évek rádiótelefonjai és a mostani okostelefonok. Nem véletlen, hogy Martin Cooper, a mobiltelefon feltalálója több interjújában is elmesélte már: nagy találmányát tényleg a William Shatner-féle Star Trek tévésorozat inspirálta (végül az általa 1973-ban kifejlesztett hordozható telefont 1983-ban hozta hivatalosan kereskedelmi forgalomba a Motorola).

Az alábbiakban viszont két olyan kultikus '80-as évekbeli sci-fit mutatunk be részletesen, amelyeknek nemcsak egy-egy apró eleme vált azóta valósággá, hanem lényegében minden, amit akkor és ott láttunk!

A '80-as években a sci-fi zsánert egyértelműen a cyberpunk stílus uralta: ekkor készült el Ridley Scott kultfilmje, a Szárnyas fejvadász, ekkor írta meg William Gibson a Neurománc című regényét, de megérezve a korszellemet még Arnold Schwarzenegger is leforgatott egy izgalmasan futurisztikus mozifilmet Menekülő ember címmel.

De mi is az a cyberpunk?

Az elnevezést először Bruce Bethke amerikai író használta, amikor ezt a címet adta egy novellájának a '80-as évek elején. A szóösszetétel első tagja, a cyber a világ gyökeres átalakulására utal, vagyis a gépi technológia előtérbe kerülésére, és az emberek „elgépiesedésére”. A punk szó pedig nem a színes hajú Exploited-rajongókat takarja, hanem egyrészt a kiüresedett, jelentőségüket vesztett hagyományos értékek elleni lázadást jelöli, másrészt pedig az így gondolkodó emberek (jellemzően a perifériára szorultak, az utcán élők, a drogosok és a balhés kocsmatöltelékek) gyűjtőneve.

A cyberpunk lényegében a '80-as években elképzelt közeljövő, ami azóta már a jelenünk. Az ebbe a zsánerbe sorolt történetekben az emberek jellemzően vagy kietlen, radioaktív pusztaságokban tengődnek a nyomorban, vagy olyan gigantikus metropoliszok felhőkarcolóiban élnek, ahol a zsúfolt utcákat ellepik a tolakodó neonreklámok, a mindennapi életet pedig már nem az egyes országok kormányai, hanem a hatalmas pénzeket megmozgató, mindenható mamutvállalatok irányítják.

A Szárnyas fejvadász világa ma már maga a valóság

1982-ben (és az azt követő, nagyjából másfél évtizedben) bizony még tényleg lenyűgözően futurisztikusnak tűnt, ahogy a Szárnyas fejvadász főhőse, Rick Deckard (Harrison Ford) lebegő autóban ülve száguldozott egy olyan Los Angelesben, ahol Coca-Cola reklám takarta a toronyházak oldalát, hazaérve pedig hősünk hangutasítására magától felkapcsolódott a villany. Manapság persze az utóbbit bármelyik „okosotthon” tudja, a budapesti bérházakon pedig sokszor pont azért virítanak óriásplakátok (olykor akár illegálisan is), mert így legalább van miből felújítani a százéves épületeket.

De ma már Deckard repülő autója sem sci-fi,

hiszen a Klein Vision Aircar, amely 2020 őszén repült először, tavaly a légialkalmassági bizonyítványt is megszerezte a szlovák hatóságoktól (részletek laptársunk, a Totalcar cikkében).

A zsúfolt nagyvárosok, a harsogó és tolakodó neonreklámok, az egyes országok GDP-jének többszörösét megtermelő és a mindennapjainkba bekúszó globális vállalatok és a kütyüforradalom ma már nem sci-fi, hanem maga a valóság. Replikánsok, azaz emberi robothasonmásaink persze még nincsenek, vagy ha vannak is, elég furcsán viselkednek vagy megbolondulnak tőle az emberek (egy Samantha nevű, élethű szexrobotot annyian zaklattak egy 2017-es technológiai kiállításon, hogy vissza kellett küldeni javításra). A fejlett mesterséges intelligencia viszont már itt dörömböl az ajtóban: a ChatGPT, a Jasper és a többi AI-alkalmazás például már újságcikket is tud írni a PORT.hura.

Mesterséges intelligenciával írattunk cikket a Last of Usról

Bár a Jasper nevű, marketinges reklámszövegekre kifejlesztett AI valóságos közhelyszótárat zúdított ránk, meglepően jól tud magyarul, és az aktuális trendekkel is abszolút képben van.

Tovább

A Szárnyas fejvadász egy másik érdekes trendet is megjósolt: a most használt, létező nyelvek egyes darabjait összemixelő univerzális nyelv jelenségét, amit a filmben egyszerűen csak „cityspeak”-nek hívtak. Ezek ma már offline és online is léteznek: gondoljunk csak a programok és appok parancsikonjaira, vagy az emojikra, amikről a Föld minden országban tudják, hogy mit jelentenek. Gray Scott, a New York-i futurulógus, akinek saját online műsora is van Futuristic Now címmel, így vélekedik minderről:

Az ősi egyiptomi hieroglifák felé haladunk vissza. Elküldhetek egy emojit a csak japánul beszélő barátomnak, és ő megérti.

Arnold már '87-ben megjósolta a nézettségért kutyába lemenő valóságshow-kat

A Menekülő emberben a világ gazdasági összeomlás szélére került. A sorozatos éhséglázadásokat az Egyesült Államok diktatórikus módszerekkel veri le, a rezsim ellenségeit átnevelő táborokba küldik, a nincstelen tömegeket pedig a tévé elé láncolják, mert amíg azt bámulják, hogyan nyírják ki egymást az elítélt bűnözők egy kegyetlen tévés valósághow-ban, addig sem a saját nyomorukkal foglalkoznak. Egy kis ellenálló csoport azonban egy koncepciós perben elítélt rendőr vezetésével (természetesen őt alakítja Arnold) a gyilkos show szabályainak látszólagos elfogadásával gerillaakciókkal akarja elfoglalni a zsarnoki rendszert kiszolgáló tévéstúdiót, és ezzel megdönteni a rendőrállam diktatúráját.

Kis túlzással mára minden megvalósult ebből a filmből. Egyrészt ma már szinte élőben tudósít a média minden fegyveres konfliktus közepéről, radikális csoportok lefejezős videói keringenek a neten, a kereskedelmi tévék pedig egymás licitálják túl az idétlenebbnél idétlenebb reality műsorokkal és vetélkedőkkel, ahol milliók szeme láttára csinálnak bohócot magukból a játékosok 15 perc hírnévért. Tényleg nem kell már sok ahhoz, hogy valaki a nézettségi verseny megnyerése érdekében összegyúrja mindezt, és élő adásban szavaztassa meg a nézőkkel, kit végezzenek ki a kamerák előtt... A futurulógus Gray Scott ezt is aggasztónak tartja, ahogy azt is, hogy a média az átlagos emberekből is képes ikont varázsolni:

Egy valóságshow-sztár [a The Apprentice-ben szereplő Donald Trump – a szerk.] volt az elnökünk. (...) Nem öljük meg a másikat a nézettségért – még. De nem mondom, hogy nem lesz ilyen. Lehet, hogy a nagy médiavállalatok kezdenek csődbe menni, és a tévécsatornáik megmentésének egyik módja az lesz, hogy valami újat csináljanak, ami valami ilyesmi. Ez nagyon is megtörténhet.

És sajnos vannak olyan országok, ahol a fennálló rezsimhez hű tévéműsorok azt a látszatot keltik, hogy minden rendben, miközben a valóságban egyre mélyül a szakadék a nagyon gazdagok és a nagyon szegények életszínvonala között. A Menekülő ember rendezője, Paul Michael Glaser és a producer, George Linder maguk is meglepődtek, amikor pár éve újranézték a régi kultfilmjüket, és interjút adtak a The Postnak:

[A film] a jelenlegi médiakörnyezetünket mutatja be. Tükrözi az emberek mostani felfogását a szórakoztatóiparról, a hírekről alkotott képüket. Megragadja azt az érzést, hogy mindannyiunkat manipulálnak, és folyamatosan hazudnak nekünk. Ezek súlyos dolgok, amelyekkel az emberek nap mint nap együtt élnek. A határok elmosódtak a valóság és a hírek, a propaganda és a szórakoztatás között. Mindez még nem létezett akkor, amikor a Menekülő ember készült.

(forrás: New York Post)