A Szárnyas fejvadász és a Menekülő ember évtizedekkel ezelőtt még két látványos és szórakoztató sci-fi volt – ma már mindkettő maga a XXI. századi szomorú valóság.
Nemrégiben nagy sikert aratott itt a PORT.hu hasábjain az Egy 5 órás sci-fi már '91-ben megjósolta a jövőt: a netet, a Facebookot és a Zoomot is című cikkünk, amelyben A világ végéigről volt szó. Wim Wenders, a látnoki erejű rendező ugyanis ebben az elfeledett klasszikusban már évtizedekkel ezelőtt előre megjósolta a közösségi média, a virtuális valóságok és a kütyüfüggőség XXI. századi előretörését.
Egy 5 órás sci-fi már '91-ben megjósolta a jövőt: a netet, a Facebookot és a Zoomot is
Wim Wenders elfeledett klasszikusa, A világ végéig meglepően pontosan mutatta be anno, milyen lesz az emberiség XXI. százada.
TovábbWim Wenders történetének szereplői ugyanis még a kataklizma küszöbén is kényszeresen használják a csúcstechnológiát az újabb és újabb mámoros élmények reményében – ami kísértetiesen hasonlít arra, ahogyan ma a kütyüinken keresztül bármikor elérhető Facebook bűvöletében élünk, lényegében párhuzamos valóságokat véleménybuborékokat kialakítva magunk körül...
No persze nem ez volt az egyetlen olyan PORT-cikkünk, ahol olyan sci-fiket mutattunk be, amelyeknek az egyes elemei ma már valósággá váltak. A Kultikus sci-fik, amik tényleg megjósolták a jövőt című listás összeállításunkban részletesen bemutattuk, hogy a népszerű Star Warshoz képest mindig is jóval tudományosabb Star Trek franchise-ban például már a '60-as években is használtak olyan kommunikátorokat a főszereplők, mint a '90-es évek rádiótelefonjai és a mostani okostelefonok. Nem véletlen, hogy Martin Cooper, a mobiltelefon feltalálója több interjújában is elmesélte már: nagy találmányát tényleg a William Shatner-féle Star Trek tévésorozat inspirálta (végül az általa 1973-ban kifejlesztett hordozható telefont 1983-ban hozta hivatalosan kereskedelmi forgalomba a Motorola).
Az alábbiakban viszont két olyan kultikus '80-as évekbeli sci-fit mutatunk be részletesen, amelyeknek nemcsak egy-egy apró eleme vált azóta valósággá, hanem lényegében minden, amit akkor és ott láttunk!
A '80-as években a sci-fi zsánert egyértelműen a cyberpunk stílus uralta: ekkor készült el Ridley Scott kultfilmje, a Szárnyas fejvadász, ekkor írta meg William Gibson a Neurománc című regényét, de megérezve a korszellemet még Arnold Schwarzenegger is leforgatott egy izgalmasan futurisztikus mozifilmet Menekülő ember címmel.
De mi is az a cyberpunk?
Az elnevezést először Bruce Bethke amerikai író használta, amikor ezt a címet adta egy novellájának a '80-as évek elején. A szóösszetétel első tagja, a cyber a világ gyökeres átalakulására utal, vagyis a gépi technológia előtérbe kerülésére, és az emberek „elgépiesedésére”. A punk szó pedig nem a színes hajú Exploited-rajongókat takarja, hanem egyrészt a kiüresedett, jelentőségüket vesztett hagyományos értékek elleni lázadást jelöli, másrészt pedig az így gondolkodó emberek (jellemzően a perifériára szorultak, az utcán élők, a drogosok és a balhés kocsmatöltelékek) gyűjtőneve.
A cyberpunk lényegében a '80-as években elképzelt közeljövő, ami azóta már a jelenünk. Az ebbe a zsánerbe sorolt történetekben az emberek jellemzően vagy kietlen, radioaktív pusztaságokban tengődnek a nyomorban, vagy olyan gigantikus metropoliszok felhőkarcolóiban élnek, ahol a zsúfolt utcákat ellepik a tolakodó neonreklámok, a mindennapi életet pedig már nem az egyes országok kormányai, hanem a hatalmas pénzeket megmozgató, mindenható mamutvállalatok irányítják.
A Szárnyas fejvadász világa ma már maga a valóság
1982-ben (és az azt követő, nagyjából másfél évtizedben) bizony még tényleg lenyűgözően futurisztikusnak tűnt, ahogy a Szárnyas fejvadász főhőse, Rick Deckard (Harrison Ford) lebegő autóban ülve száguldozott egy olyan Los Angelesben, ahol Coca-Cola reklám takarta a toronyházak oldalát, hazaérve pedig hősünk hangutasítására magától felkapcsolódott a villany. Manapság persze az utóbbit bármelyik „okosotthon” tudja, a budapesti bérházakon pedig sokszor pont azért virítanak óriásplakátok (olykor akár illegálisan is), mert így legalább van miből felújítani a százéves épületeket.
De ma már Deckard repülő autója sem sci-fi,
hiszen a Klein Vision Aircar, amely 2020 őszén repült először, tavaly a légialkalmassági bizonyítványt is megszerezte a szlovák hatóságoktól (részletek laptársunk, a Totalcar cikkében).
A zsúfolt nagyvárosok, a harsogó és tolakodó neonreklámok, az egyes országok GDP-jének többszörösét megtermelő és a mindennapjainkba bekúszó globális vállalatok és a kütyüforradalom ma már nem sci-fi, hanem maga a valóság. Replikánsok, azaz emberi robothasonmásaink persze még nincsenek, vagy ha vannak is, elég furcsán viselkednek vagy megbolondulnak tőle az emberek (egy Samantha nevű, élethű szexrobotot annyian zaklattak egy 2017-es technológiai kiállításon, hogy vissza kellett küldeni javításra). A fejlett mesterséges intelligencia viszont már itt dörömböl az ajtóban: a ChatGPT, a Jasper és a többi AI-alkalmazás például már újságcikket is tud írni a PORT.hura.
Mesterséges intelligenciával írattunk cikket a Last of Usról
Bár a Jasper nevű, marketinges reklámszövegekre kifejlesztett AI valóságos közhelyszótárat zúdított ránk, meglepően jól tud magyarul, és az aktuális trendekkel is abszolút képben van.
TovábbA Szárnyas fejvadász egy másik érdekes trendet is megjósolt: a most használt, létező nyelvek egyes darabjait összemixelő univerzális nyelv jelenségét, amit a filmben egyszerűen csak „cityspeak”-nek hívtak. Ezek ma már offline és online is léteznek: gondoljunk csak a programok és appok parancsikonjaira, vagy az emojikra, amikről a Föld minden országban tudják, hogy mit jelentenek. Gray Scott, a New York-i futurulógus, akinek saját online műsora is van Futuristic Now címmel, így vélekedik minderről:
Az ősi egyiptomi hieroglifák felé haladunk vissza. Elküldhetek egy emojit a csak japánul beszélő barátomnak, és ő megérti.
Arnold már '87-ben megjósolta a nézettségért kutyába lemenő valóságshow-kat
A Menekülő emberben a világ gazdasági összeomlás szélére került. A sorozatos éhséglázadásokat az Egyesült Államok diktatórikus módszerekkel veri le, a rezsim ellenségeit átnevelő táborokba küldik, a nincstelen tömegeket pedig a tévé elé láncolják, mert amíg azt bámulják, hogyan nyírják ki egymást az elítélt bűnözők egy kegyetlen tévés valósághow-ban, addig sem a saját nyomorukkal foglalkoznak. Egy kis ellenálló csoport azonban egy koncepciós perben elítélt rendőr vezetésével (természetesen őt alakítja Arnold) a gyilkos show szabályainak látszólagos elfogadásával gerillaakciókkal akarja elfoglalni a zsarnoki rendszert kiszolgáló tévéstúdiót, és ezzel megdönteni a rendőrállam diktatúráját.
Kis túlzással mára minden megvalósult ebből a filmből. Egyrészt ma már szinte élőben tudósít a média minden fegyveres konfliktus közepéről, radikális csoportok lefejezős videói keringenek a neten, a kereskedelmi tévék pedig egymás licitálják túl az idétlenebbnél idétlenebb reality műsorokkal és vetélkedőkkel, ahol milliók szeme láttára csinálnak bohócot magukból a játékosok 15 perc hírnévért. Tényleg nem kell már sok ahhoz, hogy valaki a nézettségi verseny megnyerése érdekében összegyúrja mindezt, és élő adásban szavaztassa meg a nézőkkel, kit végezzenek ki a kamerák előtt... A futurulógus Gray Scott ezt is aggasztónak tartja, ahogy azt is, hogy a média az átlagos emberekből is képes ikont varázsolni:
Egy valóságshow-sztár [a The Apprentice-ben szereplő Donald Trump – a szerk.] volt az elnökünk. (...) Nem öljük meg a másikat a nézettségért – még. De nem mondom, hogy nem lesz ilyen. Lehet, hogy a nagy médiavállalatok kezdenek csődbe menni, és a tévécsatornáik megmentésének egyik módja az lesz, hogy valami újat csináljanak, ami valami ilyesmi. Ez nagyon is megtörténhet.
És sajnos vannak olyan országok, ahol a fennálló rezsimhez hű tévéműsorok azt a látszatot keltik, hogy minden rendben, miközben a valóságban egyre mélyül a szakadék a nagyon gazdagok és a nagyon szegények életszínvonala között. A Menekülő ember rendezője, Paul Michael Glaser és a producer, George Linder maguk is meglepődtek, amikor pár éve újranézték a régi kultfilmjüket, és interjút adtak a The Postnak:
[A film] a jelenlegi médiakörnyezetünket mutatja be. Tükrözi az emberek mostani felfogását a szórakoztatóiparról, a hírekről alkotott képüket. Megragadja azt az érzést, hogy mindannyiunkat manipulálnak, és folyamatosan hazudnak nekünk. Ezek súlyos dolgok, amelyekkel az emberek nap mint nap együtt élnek. A határok elmosódtak a valóság és a hírek, a propaganda és a szórakoztatás között. Mindez még nem létezett akkor, amikor a Menekülő ember készült.
(forrás: New York Post)
