Nem fogod elhinni, ki lett volna A bálna főszereplője Brendan Fraser helyett!

Fraser pályája alakítását nyújtja Darren Aronofsky filmjében – pedig először egy komikust akartak főszereplőnek választani.

Annak ellenére, hogy maga a film a kritikusok körében vegyes fogadtatásra talált (a PORT.hu egyik szerzője is az év egyik csalódásának nevezte), a színész alakítását egy emberként dicséri mindenki, így a sztár minden bizonnyal a közelgő díjszezon egyik nagy favoritja lesz. Most pedig kiderült, hogy Fraser nagy visszatérése majdnem meg sem történt, hiszen eredetileg egy egészen más karakterű figurának szánták a szerepet.

A komikusként és talkshow-házigazdaként ismert

James Corden mesélte el, miközben a Prime Videón látható Mammals (Emlősök) című sorozatát promotálta, hogy először őt választották A bálna főszerepére.

Persze akkor még az egész projekt máshogy festett, nem is Aronofsky lett volna például a rendező.


„Én játszottam volna azt a szerepet, és Tom Ford lett volna a rendező”

– árulta el Corden, aki azt is hozzátette, hogy egy ponton George Clooney neve is felmerült direktorként. Clooney-t azért ejtették, mert egy teljesen ismeretlen, valóban több mint 272 kilós színészt szeretett volna címszereplőnek. Ford (Egy egyedülálló férfi) pedig állítólag azért került ki a produkcióból, mert teljes mértékben át akarta venni az irányítást a film felett.

Mivel Aronofsky korábban azt nyilatkozta, hogy tíz évébe telt megvalósítani Samuel Hunter 2012-es színdarabjának filmverzióját, amelyhez nagyon sokáig keresett főszereplőt, míg végül rátalált Brendan Fraserre, Corden vallomása alapján nem világos a dolgok sorrendisége – szóval reméljük, a komikus fecseg majd még egy kicsit a meg nem valósult projekt hátteréről. Például amikor majd szóba kerül, hogy szalasztott el egy potenciális Oscar-jelölést...


(via Far Out)