Habár idén a koronavírus miatt a szokásosnál kevesebb trailert mutattak be az NFL amerikaifutball-döntője közvetítésének reklámszüneteiben, azért voltak izgalmak. És így legalább hat és fél perc alatt letudhatjuk az összeset.
Korábban több nagy stúdió is jelezte, hogy idén inkább távol maradnak a Super Bowltól, és nem jelentkeznek a szokásos előzetesorgiával, mivel a világjárvány miatt nem tudni, melyik premierjük fog (tovább) csúszni, és mi az, amit időben be tudnak mutatni. Szerencsére azonban voltak olyan gyártók, akik kockáztattak, meg persze itt voltak a streaming szolgáltatók is, hiszen őket nem befolyásolja negatívan a Covid.
A FilmSpot Trailernek köszönhetően pedig most egy helyen megnézhetjük az összes, azaz mind a hat filmelőzetest, ami a vasárnapi döntőn debütált – ráadásul még előzékenyen azt is megadták, melyik trailer mikor kezdődik: a válogatást a Halálos iramban 9. nyitja egy igen akció-, de nem annyira információdús teaserrel, majd 30 másodpercnél jön A Sólyom és a Tél Katonája kifejezetten viccesre sikerült előzetese.
2 perc 30 másodperctől látható a Raya és az utolsó sárkány című Disney-mese teasere, 3 perctől pedig az Old, egy új misztikus thriller M. Night Shyamalantól. Az Old sztorija szerint egy család egy holttestet talál egy tengerparton – és a hátborzongató események ezzel nem érnek véget: rájönnek ugyanis, hogy a környékkel valami nem stimmel, mivel hirtelen mind idősebbek lesznek (az apa megöregszik, a hatéves gyermek felnő, egy másik vajúdni kezd).
Az alkotót ismerve ezzel még valószínűleg nem lőttek le minden poént, és lesz az alkotásban ezenkívül is jó pár fordulat. De mivel eddig semmit sem lehetett tudni az új Shyamalan-film cselekményéről, már ez a 30 másodperc is szenzációnak számít. Az Oldban egyébként olyan színészek szerepelnek, mint Gael Garcia Bernal, Thomasin McKenzie, Rufus Sewell vagy Embeth Davidtz.
A videó 3 perc 32 másodpercétől látható egy rövid kedvcsináló a Senki című akciófilmhez. A Bob Odenkirk főszereplésével és a John Wick-filmek írójaként ismert Derek Kolstad forgatókönyve alapján készült opushoz már kijött korábban egy rendes hosszúságú előzetes (nálunk is látható), ebből az új klipből viszont úgy tűnik, mintha a Senki kifejezetten vicces, azaz akciókomédia lenne. Ha minden jól megy, április 1-jén kiderül!
A Super Bowl-os trailerek közül a legjobban talán az Amerikába jöttem 2. új előzetesének örül a közönség – nemcsak azért, mert már régóta várjuk magát a filmet, hanem azért is, mert a korábban nyilvánosságra hozott teaserből nem sok minden derült ki a sztoriról, a most sugárzott, 4 perc 2 másodpercnél kezdődő, 2 és fél perc hosszú kisfilm viszont elég informatív (azt eddig is lehetett tudni, hogy az Eddie Murphy által alakított Akeem azért utazik évtizedek után újból Amerikába, mert
Ami pedig a bemutatók dátumát illeti: hazánkban a Halálos iramban 9-nek elvileg május 27-én lesz a mozipremierje, a Raya és az utolsó sárkánynak pedig március 11-én (de csodálkoznánk, ha ezt a dátumot tudná tartani a magyar forgalmazó). Az Old a tervek szerint július 29-én érkezik a magyar mozikba, a Senki pedig – ahogy az fentebb már szerepelt – április 1-jén. Ahogy arról ebben az idei év legjobban várt sorozatait listázó cikkünkben már írtunk, A Sólyom és a Tél Katonáját március 19-én mutatja be a nálunk egyelőre nem elérhető (de valamikor az idénre ígért) Disney+. Végül, de nem utolsósorban az Amerikába jöttem 2. már március 5-én megérkezik, méghozzá a hazánkban is fogható Amazon Prime Videóra.
(via Variety, FilmSpot Trailer)