Nézz bele a filmbe, ami beelőzte Tom Cruise űrmoziját!

Megérkezett az első trailer, pontosabban trejler ahhoz a történelmi jelentőségű, Vyzov (Challenge/Kihívás) című sci-fi/thrillerhez, amit az oroszok forgattak a Nemzetközi Űrállomáson.

Ahogy arról korábban már írtunk, ismét ádáz űrverseny alakult ki az Egyesült Államok és Oroszország között, amelynek a győztesei végül az oroszok lettek, hiszen ők forgattak először fikciós filmet a Nemzetközi Űrállomáson, beelőzve ezzel Tom Cruise tervezett moziját. A Julija Pereszild főszereplésével készült alkotást idén április 12-én mutatják be az orosz mozik, és most megérkezett hozzá az első előzetes, sajnos bármiféle felirat nélkül.

A sztori szerint egy Ivanov nevű űrhajós elveszíti az eszméletét repülés közben az űrhajóján, ezért az orvosok úgy döntenek, szívműtétet kell végrehajtani rajta ott a helyszínen, zéró gravitációs körülmények között. Egy Zsenya Belajeva nevű szívsebészre (Pereszild) vár a feladat, hogy hároméves kislányát hátrahagyva elvégezze a nehéz küldetést.


A Challenge felvételei még 2021-ben készültek, amikor Pereszild és Klim Sipenko rendező 12 nap alatt 30 órányi anyagot forgathatott a Nemzetközi Űrállomáson – mindebből állítólag végül 35 perc került be a kész filmbe. A korlátozott körülmények miatt Sipenkónak a rendezés mellett más feladatokat is el kellett végezni: ő volt például a látványtervező és a sminkes is. Julija Pereszildnek pedig számos fizikai követelménynek kellett megfelelnie, és űrhajós alapkiképzésen is átesett.

Tom Cruise rivális projektjéről egyelőre nem sok mindent lehet tudni. Az IMDb filmes adatbázisban még mindig csak Untitled Tom Cruise/SpaceX Projectként, azaz Cím Nélküli Tom Cruise/SpaceX Projektként hivatkoznak rá. Rendezője Doug Liman, forgatókönyvírója Christopher McQuarrie lesz, és a SpaceX révén

Elon Musknak is lesz benne valamilyen feladata.


(via ScreenRant)