Rettenetes állapotban volt Jeremy Renner a balesete után, most szívszorító videóban üzent

Nyilvánosságra hozták a 911-hez befutott segélyhívást, amiből kiderült, hogy a sztárnak brutális sérülései voltak. De a jelek szerint rohamosan javul az állapota.

Miután a napokban kiderültek a színész szilveszteri hókotrós balesetének részletei (Renner a 6 tonnás géppel próbálta egy családtagja hóba ragadt járművét kihúzni, ami sikerült is, később azonban, amikor már kiszállt a vezetőfülkéből, a jármű gurulni kezdett; ő megpróbált visszaugrani, és ekkor gázolta el a monstrum), kiszivárgott az a hangfelvétel, ami a 911-hez befutott segélykérést tartalmazza.

A hívás alapján a sztárnak olyan nagy fájdalmai voltak, hogy jól hallhatóan nyöszörög a háttérben, a leírás szerint erősen vérzett a feje, a hókotró pedig olyan durván letarolta a jobb oldalát, hogy teljesen összezúzódott a felsőteste. A bejelentésben ezenkívül arról is beszámoltak, hogy igen nehezen veszi a levegőt. A helyi seriffhivatal közben (az incidens Nevadában történt) bejelentette, hogy tragikus balesetnek minősítették a történteket, és kizárták az idegenkezűség gyanúját.


A rettenetes előzmények után azonban a színész a jelek szerint rohamosan gyógyul, hiszen a pár napja az Instagramon közzétett szelfi után most egy félperces videóval jelentkezett, amelyen azt láthatjuk, hogy a kórházi ágyban fekve két rokona gondoskodik róla, miközben ő a szája elé rögzített oxigénmaszk és nyilván a megpróbáltatások miatt kissé nehezen érthetően kommentálja az eseményeket.

„Egy nem (annyira) nagyszerű napból az intenzív osztályon csodás wellnessélmény lett a nővéremmel és az anyukámmal.

Nagggyon-nagggyon köszönöm” – írta a Twitteren közölt videó fölé Renner, akit a testvére épp fejmasszázsban részesít, és láthatóan jó hangulatban van az átéltek ellenére is. Remélhetőleg legközelebb már a gyógyulásáról számolhatunk be.


(via Variety, Independent)