Sosem találnád ki, melyik minden idők legnagyobb hatású filmje!

Úgy tűnik, van, ami tényleg nem öregszik: az örök kedvencek örök kedvencek maradnak.

A kutatók egy külön erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével dolgoztak, és összesen nem kevesebb, mint 47 ezer filmet vizsgáltak meg abból a szempontból, hogy milyen hatással volt a filmtörténelemre. A program összevetette a box office-eredményeket, a kritikákat és azt is, milyen gyakran adták meg a szóban forgó műveket referenciaként más alkotásoknál.

Az eredmények alapján az első húsz helyezett között kizárólag olyan filmeket találunk, amelyek 1980 előtt készültek, javarészt az Egyesült Államokban. Meglepetésre pedig az első helyet egy 1939-es musical, az Óz, a csodák csodája szerezte meg, szoros versenyben a Csillagok háborújával és a Psychóval.

Óz, a csodák csodája. Forrás: InterCom

 

A Torinói Egyetemen végzett vizsgálat során a legnagyobb hatású filmalkotások mellett a legnagyobb hatású színészeket is keresték, és arra jutottak, hogy Samuel L. Jackson, Clint Eastwood és Tom Cruise az első három. A TOP10-be mindössze egyetlen nőnek sikerült bejutnia: annak a Lois Maxwellnek, aki a James Bond filmekben Miss Moneypenny szerepét játszotta.

Az Óz, a csodák csodája egyébként évtizedek óta izgatja az emberek fantáziáját. Folyamatosan keringenek például azóta is a film forgatási körülményeiről szóló meredek sztorik, ezenkívül 13 évvel ezelőtt ellopták egy múzemból a főszereplő Judy Garland által a filmben viselt rubincipőket, amelyek csak idén kerültek meg. A rablásnak külön dokumentumfilmet is szenteltek, annyira érdekelte a rajongókat az eset.


(via Independent)