Szexista, rasszista vagy simán állatokat gyilkoltak le miatta - 10 kultfilm, ami felett eljárt az idő

Ha ma készülne el egy-egy legendás, régi alkotás, akkor minden bizonnyal attól lenne hangos a média, hogy A Jedi visszatér aranybikinis Leiája a nők tárgyiasítása, Az elfújta a szél pedig nem vesz tudomást a rabszolgatartás borzalmairól.

Az alábbiakban olyan kultfilmeket mutatunk be (részben a The List hasonló listája nyomán), amelyekre könnyen rá lehetne sütni, hogy rasszista, nőgyűlölő, vagy politikailag inkorrekt alkotások.

 

1. Elfújta a szél (1939)

Vivien Leigh és Clark Gable 8 Oscar-díjjal jutalmazott klasszikusát újabban feminista történetnek állítják be egyes esztéták, mivel a film kemény és határozott nőként mutatja be Scarlett O'Harát, a georgiai ültetvényes lányát, aki bármit megtesz a túlélésért az amerikai polgárháború idején. Igaz, ez a „bármi” nagyrészt kimerül a sztereotip női fortélyok felvonultatásán. Scarlett azonban sosem lesz igazán a történet főhősnője, mert a társadalom, amelyben él, nem engedi, hogy az legyen. A filmet pár éve pont a szintén számos Oscar-díjat besöprő 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója, John Ridley kritizálta eképpen:

Amikor épp nem a polgárháború előtti déli államokat dicsőíti, akkor nem vesz tudomást a rabszolgatartás borzalmairól, ezenkívül tovább mélyíti a feketékhez kapcsolt fájdalmas sztereotípiákat.

Nem csoda, hogy a filmet az HBO Max is eltávolította a kínálatából 2020-ban, amikor George Floyd halála miatt Egyesült Államok-szerte tiltakozáshullám robbant ki.

 

 

2. Casablanca

Ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor bizony kiderül, hogy minden idők legromantikusabb klasszikus filmje sajnos nem is annyira romantikus. Leginkább azért, mert a grandiózus befejezés azon alapul, hogy egy mogorva férfi dönti el, hogyan élje le egy nő az életét, és kivel legyen együtt. Vagyis nem Ilsa (Ingrid Bergman) hozza meg a döntést, hogy kivel és hogyan jut majd el a címbéli Casablancából Amerikába (lopott vízumokkal, a férjével, Victor Lászlóval együtt), hanem a régi szerelme, Rick (Humphrey Bogart) ítéli meg olyannak a helyzetet, hogy végül nagy kegyesen átadja a zongorába rejtett iratokat. A Casablancában ráadásul az erős férfi karakterek mellett mindössze három gyenge nő szerepel: a már említett Ilsa, akinek mindig szüksége van arra, hogy a férfiak gondolkodjanak helyette, és akinek legfőbb jellemzője a szépsége; Annina, egy fiatal nő, aki hajlandó bárkivel ágyba bújni a vízumért; és Yvonne, Rick kidobott barátnője.

 

 

3. Álom luxuskivitelben (1961)

Audrey Hepburn kultikus romantikus vígjátékát egészen biztosan nem lehetne manapság bemutatni úgy, mint anno 1961-ben. Mickey Rooney karakterén ugyanis

már a maga korában is felháborodott a sajtó.

Az ismert komikus ugyanis fehér színészként játszott el egy ázsiai szereplőt: a csapodár életű főhősnő rajzfilmeket idézően szerencsétlen főbérlőjét. Yunioshi minden lámpát lefejel, idétlen kapafoga van, és szó szerint megtestesíti egymagában az összes japánokkal kapcsolatos sztereotípiát a „ferde szemtől” kezdve az ordító hangú „halandzsa beszédig”.

 

 

4. A keresztapa (1972)

Régóta vita tárgya, hogy A keresztapa valójában egyáltalán nem szexista film, egyszerűen csak egy férfiak uralta, szexista társadalomról szól. Csakhogy a patriarchális társadalmat, amelyre az egész maffiasztori épül, egyszer sem támadja meg nyíltan, vagy kérdőjelezi meg a háttérben gyakorlatilag egyetlen szereplő sem. Már-már magától értődő dolog, hogy Vito Corleone (Marlon Brando) halála után a bűnszervezet irányítását a fia, Michael Corleone (Al Pacino) veszi át, pont mint ahogy a feudális monarchiákban is mindig az elhunyt király fia örökölte a trónt.

 

 

5. A cápa (1975)

Peter Benchley 1974-ben írta meg a kultikus Steven Spielberg-film, A cápa alapjául szolgáló regényét, később azonban már keservesen megbánta, hogy közellenséget faragott a fehér cápákból. Mert bár a kimutatások szerint a nem kiprovokált cápatámadások többségéért valóban ez a cápafaj a felelős, a valóságban nem az ember a fehér cápák fő táplálékforrása. Ráadásul ezek a cápák folyamatosan változtatják az élőhelyüket, vagyis nem ragadnak le hosszú időre ugyanazon strandon fürdőzőket harapdálni. Simon Thorrold oceanográfus szerint viszont van rosszabb is a fehér cápák démonizálásánál:

Spielberg ürügyet adott azoknak, akik egyszerűen csak ki akarnak menni a tengerre cápákat öldösni, és most már védekezhetnek azzal, hogy ők csak biztonságosabbá teszik az emberek életét.

Emiatt ma már szinte biztosan nem forgathatna le egy ilyen filmet Spielberg anélkül, hogy ne támadják meg az első trailerek és jelenetfotók napvilágra kerülésekor a harcos állatvédők és tengerbiológusok. A gyilkos cápa toposza így ma már lesüllyedt az olyan B-kategóriás marhaságok szintjére, mint a Meg - Az őscápa – ironikus váltás ez annak tükrében, hogy anno pont Spielberg találta fel A cápával a sztárokkal teli, kasszarobbantó blockbuster fogalmát, ahol a mozijegyekből befolyó milliók mellett legalább ugyanannyit hoz a konyhára a filmmel kapcsolatos táskák, bögrék és pólók értékesítése is.

 

6. Grease (1978)

John Travolta és Olivia Newton-John kultikus zenés filmjében gyakorlatilag minden második mondat egy-egy sikamlós célzás a szexre. Erre persze lehet azt mondani, hogy a Grease sztorija az '50-es években játszódik, amikor még „más idők jártak”, mert még évekkel vagyunk a hippikorszak és a szexuális forradalom előtt. Mai szemmel nézve azonban különösen kínos, hogy a film gátlástalanul azt sugallja: a nők a férfiak alattvalói. Ott van elrettentő példának többek között az a jelenet, amikor Frenchie (Didi Conn) úgy emlegeti Cha Chát (Annette Charles), mint „a legrosszabb hírű lány a gimiben”, vagy amikor a rivális banda, a Scorpions vezetője azt mondja Kenickie-nek (Jeff Conaway), hogy „75 centet adok a kocsidért és a csajodért”.

 

7. A kék lagúna (1980)

Pár éve a Trónok harca utolsó évadában Arya Starknak volt egy szexjelenete, ami óriási felhördülést keltett internet szerte, mondván, hogy de hiszen ő még csak egy gyerek! Pedig Maisie Williams már 22 éves volt a forgatás idején (ráadásul már Arya is 18 éves lett ekkorra a történet szerint). Ezek után vajon hogyan fogadnák ma A kék lagúnát? A lakatlan szigeten játszódó romantikus történetben ugyanis szintén láthatunk szexjelenetet a két fiatal főszereplő között – és Brooke Shields még csak 14 éves volt, amikor leforgatta ezt a filmet!

 

8. A Jedi visszatér (1983)

Ahogy azt ebben a korábbi PORT.hu-cikkben már részletesen is megírtuk, Carrie Fishernek élete végéig nagyon rosszul esett, hogy épp a rabszolgakosztümös Leiából lett olyan szexszimbólum, akiről magányos kamasz srácok generációi fantáziálnak, mert ez a szexuális tárgyiasítás egyik legékesebb példája. A nem sokat takaró ruha (amit egyébként nemrég beválogattunk a filmtörténelem 7 legikonukusabb bikinije közé) ráadásul fémből készült, kész rémálom volt hordani, így a színésznő nem csupán a tárgyiasítás miatt gyűlölte. Az aranybikini tervezői, Aggie Guerard Rodgers és Nilo Rodis-Jamero, viszont a mai napig is ragaszkodnak ahhoz, hogy a ruhadarabot nem szánták lealacsonyítónak. A szexualitást a Star Wars-filmekben mindig is kínosan kerülő George Lucas pedig annak idején azt nyilatkozta kissé naivan az emlékezetes ruhadarabról, hogy ezzel akarta megmutatni: Leia már nem leplekbe bújt, szende hercegnő, hanem egy erős, felnőtt, nőies nő, aki puszta kézzel (helyesebben: a láncával) fojtja meg az őt rabszolgasorba taszító, hájpacni zsarnokot, Jabbát.

 

9. A suttyók visszavágnak (1984)

Amerikával ellentétben nálunk egyáltalán nem lett nemzedéki kultfilm Jeff Kanew vérbő tinikomédiája, pedig olyan, később fényes karriert befutó sztárok játszottak benne, mint Anthony Edwards és John Goodman. Az eredetileg Revenge of the Nerds címen futó történet egy csapatnyi „nerdről”, vagyis csupa tipikus(nak elképzelt) szemüveges, lúdtalpas, tornából felmentett, gátlásos mama kedvence egyetemistáról szól, akik saját testvériségét alapítanak. A fináléhoz közeledve a Robert Carradine által megformált karakter viszont csak úgy tud ágyba bújni titkos imádottjával, hogy egy Darth Vader-maszkot húz a saját fejére, és a lány barátjának adja ki magát. A film kontextusában ez vagány lépésnek számít, amiért kijár a haverok elismerése – de mai fogalmaink szerint ez az aktus kimeríti a nemi erőszak fogalmát.

 

10. Micsoda nő! (1990)

Romantikus film egy prostituáltról (Julia Roberts), akinek keserű a sorsa, ám aranyból van a szíve, és végül beleszeret az egyik kuncsaftjába (Richard Gere), majd valóságos mesebeli hercegnő lesz. Már eme rövid összefoglaló alapján is érezni, hogy ez a film 2022-ben bajosan készülhetne el. Elvégre miféle romantikus komédia az, amiben egy gazdag fickó felbérel egy hétre egy szexmunkást, és mindenki jótékonyan szem huny afelett, hogy (az elején legalábbis még) tárgyként kezeli a férfi a nőt? Bár a Pretty Woman kétség kívül kultfilm, ma már egészen biztosan sokan tiltakoznának ellene.