Ha egy színész önmagát alakítja, általában viccesre veszi. Nézzünk néhány feledhetetlen cameót.
Bill Murray – Zombieland
Zombiapokalipszis idején nem a legbölcsebb húzás zombinak maszkírozni magunkat. Bill Murray humora mindig is harsány és fura volt, ez a poén tökéletesen illik hozzá. És míg első alkalommal kiderül a tréfa, másodjára túl jól sül el, jól le is lövik. Rubin Fleischer nagyon vicces road moviejában nyilván nem lehetett kihagyni, hogy ne bolondozzanak egyet szellemirtó gúnyában, és Murray utolsó szavaiban megbánja, hogy a hangját adta Garfieldnak. Egyébként még a meghalása is írtó vicces.
Richard Grieco – Diszkópatkányok
Nálunk nagy kedvenc a Spionfióka, de Grieco legnagyobb sikerei idején is a legfeljebb a B-kategória alját súrolta, majd elég hamar a ZS-filmeknél kötött ki. 1998-ban, a Diszkópatkányok bemutatója idején már bőven gyártotta a szemetet, így megjelenése kellő önkritikáról és humorról tanúskodik – ahogy David Hasselhoff is rendre örömmel csinál magából bohócot. Grieco időről--időre feltűnik a filmben, hogy a végén még bölcselkedhessen is egy kicsit. "Richard Grieco, a vesémbe látsz!"
Itt a vége
A film különlegessége, hogy az összes színész a saját nevén szerepel – Seth Rogen, James Franco, Jay Baruchel, Danny McBride, Emma Watson, Jonah Hill, Craig Robinson, de nagyjából ugyanazokat a figurákat alakítják, akiket általában szoktak. Rogen idétlenül röhögő, füvező mamlasz, Franco a szokásos pöcsös poénjait nyomja, McBride folyton szövegelő, öntelt seggfej, és így tovább. Az egyik legviccesebb kétségkívül Michael Cera mint kokós, hőzöngő nyomi, aki a buli elején már teljesen szét van csúszva, és mindenki utálja, annyira szánalmas. Elsőként is hal meg, mikor kitör a bibliai apokalipszis.
Futottak még, Life's too short
Ricky Gervais második sorozatának minden epizódjában felbukkan egy-egy híresség, aki saját magát alakítja, és a sorozat kínos helyzetekre épülő humorának megfelelően mindegyik tapló, de minimum furcsa. Daniel Radcliffe nagyképűen ráhajt Warwick Davis feleségére, majd egy nagyon vicces jelenetben előhúz egy kibontott, löttyedt óvszert a zsebéből, mondván felkészült mindenre, és azzal a mozdulattal átrepteti a gyanútlanul falatozó Diana Rigg tányérjára, David Bowie puszta genyóságból egy rögtönzött dallal kigúnyolja Gervaist, Patrick Stewart pedig elmeséli a forgatókönyvét, amiben X-professzorhoz hasonlító képességeivel lehántja a ruhát minden nőről.
A Warvick Davis főszereplésével készült Life's too short szintén ezt a formulát használja: Liam Neeson fapofával, az Elrabolva stílusában próbál komédiázni, kevés sikerrel, Johnny Depp szimplán csak egy pöcs és Val Kilmer nagyon-nagyon szánalmas.
David Hasselhoff
Minden idők Michael Knightja és Mitch Buchannon-je talán a legőszintébb, legrokonszenvesebb figura, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy korábbi macsó szerepein ma már csak röhögünk, így magából viccet csinálva együtt nevet a közönséggel. Csinált viccesen gagyi videoklippeket, Du című dalával megjelent az Eurotúrában, egy vagány dalbetétet készített a Kung Fury mellé a nyolcvanas évek stílusában, bohóckodott A galaxis őrzői 2-ben, a Kidobósban ő volt a német csapat kabalafigurája – és a SpongyaBob mozifilmben az ő szőrös hátán zajlik a filmvégi nagy bunyó, miközben ő maga, a Hoff idiótán vigyorog és megveszett torpedóként hasítja a vizet.
Chuck Norris
Norris a Chuck Norris-vicceknek köszönheti reneszánszát, és noha az ő humorérzéke némileg visszafogottabb a Hoffénál, neki sem esik nehezére részt venni egy-egy jó tréfában. A Kidobósban a bajnokság zsűrijében ül, és természetesen az ő szavazata dönti el, hogy nem Ben Stiller csapata nyeri a döntőt, a Feláldozhatók második részében pedig egy lüke jelenetben begyalogol
