Kicsit messziről kezdem: amikor annak idején, 2004-ben bemutatták Timur Bekmambetov fantasy kalandfilmjét, az Éjszakai őrséget, majd a folytatást, a Nappali őrséget, azért lett mindkét film világszerte, nálunk is, annyira népszerű, mert kiderült, hogy az oroszok nem csak nyomasztó egzisztencialista drámákat és heroikus háborús filmeket tudnak csinálni, hanem azt is ki tudják rázni kisujjból, amit Nyugaton csinálnak. Mármint ki tudják rázni kisujjból, de úgy, hogy nem pusztán másolnak, hanem saját ízzel, ízlésvilággal dolgoznak. És ez jó, az viszont nem jó, hogy az azóta eltelt sok év alatt nagyon ritkán ismételték meg ezt a kunsztot – maradtak a másolásnál és a technikai tökéletességre való törekvésnél. Egor Abramenko filmje, a Szputnyik üdítő kivétel.

Pedig először mi is úgy adtunk hírt a Szputnyikról, mint az orosz Alien koppintás, pedig többről van szó. Persze sok a hasonlóság: adott az űrhajós, akiből egy vérengző idegen lény jön ki, és az már önmagában elég, hogy az ember A bolygó neve: Halállal dobálódzon, csakhogy ez az idegen nem bántja a hordozóját – ami azt illeti, ilyen szempontból sokkal több párhuzamot kínál a Venom -, hanem benne lakik, belőle jár ki esténként, ám ha a két testet elválasztanák, jó eséllyel mindkettő elpusztulna. Hogy orvosilag pontosan mi is történik, azt a  vitatott munkamódszereiről ismert fiatal doktornő, Tatjána (Oksana Akinshina) hivatott eldönteni, akit különösebb magyarázat nélkül szállítanak egy titkos kazahsztáni kutatótelepre. Ő eleinte csak annyit tud, hogy a kozmonauta Konstantin Szergejevics (Pjotr ​​Fjodorov) furcsán viselkedik, neki pedig ki kell értékelnie, aztán vele együtt tudunk meg egyre többet a hős pilótáról és a benne élő entitásról – és arról, mit tervez a lénnyel a kutatást irányító tábornok (Fedor Bondarchuk).

Mindez a '80-as évek Szovjetuniójában játszódik, és valahol ez a lényeg. Az, hogy hőseink milyen ruhában járnak, milyen épületekben mozognak, milyen műszerekkel dolgoznak, nem csak a kellékesek és díszletesek munkáját dicséri, hanem a történet szövetét is adja. Ezek a figurák ennek a rendszernek a részei, az, hogy azt szolgálják vagy ellene vannak, a karakterek alapvető mozgatórugója, és bizonyos értelemben fontosabb, mint maga az idegen lény. Ami mellesleg bátor és meghökkentő motívum a mai Oroszországban, ahol manapság vétek a kommunizmus bűneit felemlegetni, ahol még Sztálin alakját is kezdik újraértékelni. Ebből gondolom, már látszik, hogy tényleg nem egy Alien koppintásról van szó, de ez nem jelenti azt, hogy a film ne lenne izgalmas és véres. Az első fél óra tényleg torokszorító, a feszültséget egy órán át sikerül hihetetlenül magasan tartani, ám amikorra mindent megtudunk a lényről és a játékosok motivációjáról, mindez már kevésbé lesz izgalmas, és innentől már nincs összhangban a sci-fi nyújtotta rejtély és a társadalomkritika.

Amiért kár, mert amíg ez az összhang fennáll, a film szinte tökéletes, utána viszont furcsa módon átlépünk a politikai thrillerek világába, ami nem feltétlenül rossz dolog, csak ami előtte volt, az annyival izgalmasabb volt. Kárpótlásul viszont ott van az egyik legszebb és legszomorúbb szemű orosz színésznő, Oksana Akinshina (Nővérek, Lilja 4-ever, Dél), aki tényleg olyan világfájdalommal tud nézni, hogy beleborzong az ember, és a legújabb orosz sztár, Pyotr Fyodorov (Sztálingrád) az űrhajósként, illetve Fedor Bondarchuk a tábornokként. Aki, mármint Bondarchuk egyrészt a nagy Szergej Bondarcsuk fia, másrészt producerként és rendezőként is rendkívül sikeres - lásd 9 rota, Sztálingrád. Ők azért a végéig elviszik a filmet, csak annyival több is lehetett volna a dologból, ha az elsőfilmes rendező nagyobb rutinnal nyúl a témához, ha tovább képes fenntartani a feszültséget, ha végig rajta tudja tartani a szemét a célon. Az eredmény így is egy jó kis retró űrhorrorba oltott spéci orosz társadalmi drámával spékelt thriller. Vagy valami ilyesmi, mert elég sok mindent kapunk…

Értékelés: 7/10