Sztárok, akik sikerre vittek egy teljesen más színésznek írt szerepet

A szereplőválogatás nehéz, többtényezős dolog, tele kompromisszumokkal, így a filmtörténelem bővelkedik az olyan esetekben, amikor nem az alkotók első választása lett egy adott film sztárja. Számos alkalommal azonban ez kifejezetten jól jött ki!

Eddie Murphy a Beverly Hills-i zsaruban – Sylvester Stallone helyett

1984-ben még egyáltalán nem volt megszokott, hogy egy akciófilmben komikus színészt szerepeltetnek – és ezen épp a Beverly Hills-i zsaru változtatott. Az eredeti forgatókönyvet ugyanis a kor nagy akciósztárjának, Sylvester Stallone-nak szánták, hogy nem gyökeresen, de némileg fellazítsák a „kemény fickó”-imidzsét, amit addig képviselt. Ám mindössze két héttel a forgatás előtt a színésznek inába szállt a bátorsága, és mégsem akart akciókomédiában szerepelni.

Ragaszkodott hozzá, hogy írják át a szkriptet úgy, hogy ne vígjáték legyen, akciójelenetekkel feldúsítva, hanem szabályos akciófilm, amelyben a főhősnek néha van egy vicces aranyköpése.

A Paramount Pictures fejeseinek azonban – érthető módon – nem volt ínyére az utolsó pillanatban érkező sztárhiszti, ahogy további pénzt sem akartak feccölni a projektbe, szóval Slynak fájdalom, de mennie kellett.

Forrás: UIP-Duna Film / Pannonia Entertainment


A helyzetet egy szárnyait bontogató fekete komikus, Eddie Murphy mentette meg, aki két évvel korábban Nick Nolte oldalán már sikerre vitt egy akciófilmet, a 48 órát, szóval a stúdió lecsapott rá – a hatás pedig elementáris volt. Habár már a 48 órával elhelyezte magát a térképen, ott még megoszlott a figyelem közte és Nolte között, a Beverly Hills-i zsaruval viszont a színész tényleg berobbant. Sőt, igazából azóta is ez az egyik legfontosabb szerepe. Ami nem is csoda, hiszen

Murphy Axel Foley-ként egyszerűen zseniális:

nemcsak a vicces képsorokban brillírozott, de az akciójelenetekben is derekasan helytállt (annak ellenére is, hogy nem akciósztár), ezenkívül vitt valamiféle „gettóhitelességet” a forgatókönyvbe, ami nagyon jót tett a produkciónak.

 

Tudj meg még több kulisszatitkot a filmről!

12 dolog, amit nem tudtál a Beverly Hills-i zsaruról

Felejthetetlen főcímzene, felejthetetlen poénok és egy felejthetetlen alakítás a fénykorát élő Eddie Murphytől. Hogy még nagyobb élvezet legyen újranézni ezt a nyolcvanas évekbeli remeket, íme egy tucatnyi érdekesség a forgatás kulisszái mögül!

Tovább

 

Joe Pesci a Vinny, az 1ügyűben – Andrew Dice Clay helyett

Miután Oscart nyert a Nagymenőkért, majd az ugyanabban az évben bemutatott Reszkessetek, betörők!-kel azt is bebizonyította, hogy komédiázni is kiválóan tud, Joe Pescit 1992-ben újabb vígjátéki szereppel találták meg. Gyerekkorunk egyik kedvenc komédiájában Vinny Gambinit, a botcsinálta ügyvédet formálta meg, aki tapasztalatai és képességei látszólagos hiánya ellenére elvállalja unokatestvérének és annak barátjának a védelmét egy gyilkossági ügyben. A figurában az a legviccesebb, hogy egyáltalán nem emlékeztet jogászra: megfontolt helyett kirobbanóan energikus, kifinomult helyett imádnivalóan alpári – egy olyan fickó, aki mindig kimondja, ami az eszébe jut, nem törődve a következményekkel.

Mindez viszont nem túl meglepő, mivel Dale Lautner forgatókönyvíró elárulta, hogy a Ford Fairlane-ként ismert Andrew Dice Clayre írta a szerepet.
Forrás: RTL Klub / Mokép


A stúdióvezetőknek azonban nem nyerték el a tetszését Clay közönséges és ellentmondásos standup fellépései; a komikus ráadásul elkövette azt a hibát, hogy beszólt a cég elnökhelyettesének is. Lényeg a lényeg: ezek után sajnos nem neki adták a szerepet. A 20th Century Foxnak viszont jók voltak a tapasztalatai Pescivel a Reszkessetek, betörők! kapcsán, szóval nem gondolkoztak sokáig, amikor választani kellett valakit a problémás Clay helyett. Habár sosem tudjuk meg, milyen lett volna a Vinny, az 1ügyű a Ford Fairlane kalandjai sztárjával, annyi biztos, hogy Pescivel egyszerűen fenomenális.

Vinny több beszólását a mai napig idézzük – és a rendező, Jonathan Lynn nyilatkozata szerint nem egy ezek közül a színész saját leleménye.


Alec Guinness az eredeti Star Wars-trilógiában – Toshiro Mifune helyett

Habár a stáblistán nem szerepel az alkotók neve, George Lucas sosem csinált titkot belőle, hogy az (időben) első Csillagok háborúja filmet egyrészt a Flash Gordon című sorozat, másrészt Kuroszava 1958-as kalandfilmje, a Rejtett erőd ihlette. Utóbbi tényről ebben a cikkünkben írtunk korábban, amelyben az is szerepel, hogy afféle hommage-ként Lucas az egyik jelenetbe bele is írta a „rejtett erőd” szót, amikor Motti admirális a lázadók rejtekhelyét akarja megnevezni (de csak odáig jut, hogy „hidden fort…”, mielőtt Darth Vader elkezdi fojtogatni). Az eredeti tervek szerint azonban az alkotó másként is tisztelegni akart az ihletet szolgáltató japán mű előtt:

férfi főszereplőjét, Toshiro Mifunét akarta megtenni a Star Wars: Egy új remény Obi-Wan Kenobijának.
Forrás: InterCom / Magyar Televízió


Sajnos a japán sztár visszautasította Lucast – pedig nagyon izgalmas lett volna a szereposztásban egy távol-keleti színész. Később Mifune lánya elmesélte, hogy apja azért mondott nemet, mert aggódott, hogy milyen lesz a film (akkor ugyanis George Lucas még bőven kezdőnek számított), ezenkívül attól is félt, hogy a szerepvállalás miatt sérülhet szamurájfilmes imidzse. Ez pedig megnyitotta az utat a brit veterán, Alec Guinness előtt, aki sajnos

sosem csinált titkot belőle, mennyire megveti a Star Wars-franchise-t:

jókora hülyeségnek tartotta a sztorit, és úgy vélte, rosszul vannak megírva a dialógusok. Alakításán ezzel együtt szerencsére nem érződik az ellenszenv, hiszen elkötelezett, profi színészként Guinness mindent beleadott, így gyerekek millióinak vált a példaképévé bölcs tanítóként.

 

Még több Kuroszava

Még a Star Wars is az ő filmje alapján készült

1910. március 23-án született a legismertebb japán rendező, Kuroszava Akira, akinek számos munkája volt jelentős hatással a nyugati filmművészetre. Alább összeválogattuk azt a hét alkotást, amelyekre a mester a leginkább hatott. Vannak szabályos remake-ek és nem túl elegáns lopások is.

Tovább

 

Audrey Hepburn az Álom luxuskivitelben című klasszikusban – Marilyn Monroe helyett

A törékeny színésznő minden idők egyik legikonikusabb alakítását nyújtotta az Álom luxuskivitelben Holly Golightlyjának szerepében, így kész szentségtörés egy másik sztárt elképzelni a műben. Pedig a film alapjául szolgáló elbeszélést Truman Capote úgy írta, hogy Marilyn Monroe-t képzelte el a főhősnőnek.

Capote és Monroe közeli barátok voltak,

és ha jobban belegondolunk, a szerző a szőke szexszimbólum életének és perszónájának több fontos elemét is beleírta a karakterbe: lásd például a szegény származást, azt, hogy „felhabosította”, csillogó-villogóvá kreálta saját imázsát, és azt is, hogy kihasználják a férfiak; Holly Golightly ezenkívül annyira naiv és sebezhető, mint Monroe sok szerepében, és talán a való életben is.

Forrás: Paramount Pictures / Getty Images és Bettmann / Getty Images


Blake Edwards rendező azonban nem igazán lelkesedett a szőke sztárért, és inkább Audrey Hepburnt választotta. És bejött a számítása, hiszen egy színésznek nem kell megegyeznie az általa életre keltett figurával, elég eljátszania – Hepburn pedig tökéletesen adta vissza a fent is említett naivitást és sebezhetőséget. Ráadásul a színésznő törékeny külseje is hihetőbbé tette az előadást,

hiszen éteriséget, távoliságot, megfoghatatlan eleganciát sugallt, míg Monroe szexbomba kisugárzása – bár odáig vagyunk érte – talán elvitte volna a fókuszt.


Sam Neill a Jurassic Park-filmekben – Harrison Ford helyett

Harrison Ford és Steven Spielberg nem kevés mozivarázslatot vittek véghez közösen az Indiana Jones-filmekkel, így nem túl meglepő módon amikor a forgatókönyvíró-rendező Michael Chrichton dinoszauruszos regényét adaptálta, Ford jelent meg a lelki szemei előtt Alan Grantként. Direkt úgy írta meg a figurát, hogy az passzoljon a színész csendes, mégis erőteljes kisugárzásához a vásznon. Mindezt az alkotó Az elveszett frigyláda fosztogatói 30. évfordulós vetítésén árulta el, ahol a sztár is jelen volt –

ám sajnos mégsem derült ki, miért mondott végül nemet a felkérésre.

 

Forrás: UIP-Duna Film


Az elutasítás Ford részéről azonban karrierje nagy lehetőségét hozta meg Sam Neill számára, hiszen az új-zélandi színészből épp a Jurassic Park-beli tudós megformálása csinált sztárt. De a nézők is jól jártak a cserével, hiszen

nemcsak a kémia működött nagyon jól Neill és partnernője, Laura Dern között, de a színésznek volt egyfajta megnyugtató jelenléte a vásznon,

amitől a közönség tagjai egytől egyig úgy érezték, hogy ez a fickó aztán a legnagyobb veszélyek közepette is tudja, mit csinál, és ha tényleg elszabadulnak a gyilkos dinoszauruszok, akkor mindenképpen vele szeretnénk átélni a kényes helyzetet. Így végeredményben lehet, hogy a még mai szemmel nézve is profi CGI miatt lett a fim hatalmas siker, de az emberi oldalt mindenképpen Sam Neill vitte bele.


Whoopi Goldberg az Apáca-showk-ban – Bette Midler helyett

A rózsától kezdve a Koldusbottal Beverly Hillsben című vígjátékon át a Barátnőkig és az Elvált nők klubjáig számtalan film bizonyítja, hogy Bette Midler olyan előadóművész, aki bármit meg tud csinálni: ha kell, komédiázik, ha kell, énekel, de a drámai pillanatokban sem jön zavarba. Nem csoda hát, hogy Paul Rudnick kifejezetten neki írta Deloris szerepét az Apáca-showban. Midler azonban, pályája legrosszabb döntését meghozva, nemet mondott a filmre.

„Úgy voltam vele, hogy a rajongóim nem akarnának fityulában látni,

de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ezt honnan vettem. Azóta is bánom, hogy nem vállaltam el. Whoopi persze megcsinálta helyettem, és nagyot kaszált vele” – vallotta be egy alkalommal a színésznő.

Forrás: InterCom


Goldberg egyébként egyrészről nem volt olyan kézenfekvő megoldás, hiszen egészen más karakter, mint Bette Midler, és nem csak az eltérő bőrszíne miatt – de talán éppen ezért lett egy kis pikáns mellékíze a játékának. Másrészről frissen szerzett Oscar-díjával (amit a Ghosttal érdemelt ki) elég jó fogásnak számított; és az Apáca-show sikere persze az ő karrierjének is jól jött, hiszen

végre főszerepben poénkodhatott.

A maffia elől apácaálruhában bujkáló bárénekesnőként egyszerre vicces és realista a játéka, a Maggie Smith által hozott rendfőnöknővel közös jelenetei pedig egyszerűen zseniálisak.


Michelle Yeoh a Minden, mindenhol, mindenkorban – Jackie Chan helyett

Ez az őrült akciófilm nagyot ment az idei Oscar-gálán, díjazták egyebek mellett a főszerepet hozó Michelle Yeoh-t is, így kicsit nehéz elhinni, de a mosodatulajdonos szerepét, aki az adóhatósággal való küzdelmei közepette döbben rá, hogy nem egyetlen világ, hanem egy egész multiverzum létezik, és rá vár a feladat, hogy az egészet megmentse, eredetileg férfi színésznek szánták a rendezők.

„Először úgy voltunk vele, hogy

»hát ez egy akciófilm, szóval akkor egy pasinak kell lennie a sztárjának«”

– vallotta be Daniel Scheinert, és azt is elárulta, hogy alkotótársával, Daniel Kwannal Jackie Chant akarták megkörnyékezni. Érdekes módon egyébként egy mellékszerepben Yeoh az eredeti tervek szerint is szerepelt volna a filmben. A tervek azonban megváltoztak.

Forrás: Prorom Entertainment és George Pimentel / WireImage / Getty Images


„Bajba kerültünk az apafigura castingjával (értsd: Chan nem vállalta – a szerk.), és aztán elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha fognánk Michelle karakterét, és őt tennénk meg főhősnek. Így az egész film egy teljesen más irányba indulna el, ami számtalan lehetőséget tartogat magában” – mesélte Kwan. A két Daniel pedig nem is dönthetett volna jobban: a Minden, mindenhol, mindenkor főszerepében az amúgy is ismert, de nem eléggé elismert Yeoh élete teljesítményét nyújtotta, hiszen lehetőséget kapott rá, hogy harcművészeti tudásának megcsillogtatása mellett korábban sosem látott mélységű drámai alakítást produkáljon.

A parádés forgatókönyv mellett így nagyrészt neki köszönhetően lett a Danielek alkotása nemcsak az aktuális jegybevételi eredmények, hanem a díjszezon nagy meglepetése is.

 

Ez is érdekelhet

Szerepek, amiket férfiaknak szántak, mégis nők játszottak el

Van, amikor a nemi szerepek szó szerint cserélődnek fel, és menet közben derül ki, hogy egy férfinak megírt karakter nőként sokkal jobban működik!

Tovább

 

Dwayne Johnson a Halálos iramban: Ötödik sebességben – Tommy Lee Jones helyett

Amikor az azóta végtelen sagává fejlődött Halálos iramban-filmek ötödik részét tervezgették, az alkotók arra gondoltak, hogy egy igazi kemény fickót akarnak Luke Hobbs, a titkos ügynök szerepére, aki először összeütközésbe kerül a Vin Diesel által alakított főhőssel, Dommal, majd úgy alakul, hogy egyesítik az erőiket. Dieselnek és csapatának kapásból Tommy Lee Jones ugrott be a figurára, hiszen tőle amúgy sem áll távol az olyan karakterek megformálása, akikkel nem lehet sz*rozni, A szökevényben pedig Oscart is kapott egy hasonló kaliberű hős életre keltéséért.

A franchise főszerepe mellett a produceri teendőket is magára vállaló Vin Diesel azonban meggondolta magát, amikor elolvasta a rajongói véleményeket a közösségi médiában.
Forrás: UIP-Duna Film / InterCom


„Az ok, amiért Dwayne Johnsont behoztuk a Halálos iramban 5-be, egyetlen rajongó volt. Egy Jen Kelly nevű lány, aki azt írta, hogy

nagyon szívesen megnézne minket együtt a vásznon.

Szóval a Sziklának adtuk a szerepet, amit eredetileg Tommy Lee Jonesnak írtunk, és úgy vélem, ragyogó volt benne” – nyilatkozta Diesel, aki később lehet, hogy megbánta a döntését, hiszen kész szappanopera keveredett abból, amikor ő és az immár szintén „a család” tagjává vált (azaz több Halálos iramban-filmben is szerepet vállalt) Johnson

összevesztek a nyolcadik rész forgatásán.

Nézőként azonban mindenki csak nyert az üggyel, hiszen a híres kakaskodásnál nem is példázza jobban semmi, mennyire túltengett a tesztoszteron, úgy a filmekben, mint a forgatáson – a Halálos iramban-mozik pedig nemigen szólnak másról, mint a macsó dinamikáról.


(via Ranker)