További 10 túlértékelt színész napjainkban

Múltkori cikkünk után bővítettük a kört, és a tehetségükhöz képest túlértékelt színészeket követően most azokat a sztárokat gyűjtöttük össze, akik kifejezetten tehetségtelenek, mégis jó színésznek (vagy egyáltalán színésznek) vannak elkönyvelve.

Emma Watson

A pályáját gyerekszínészként, méghozzá egy gigafranchise sztárjaként kezdő Emma Watson kezdetben éppen gyerek mivolta és a Harry Potter-filmek kirobbanó sikere miatt kedvezőbb elbírálás alá esett. De ha megnézzük az azóta készült filmjeit (Egy hét Marilynnel, Lopom a sztárom, Noé, A szépség és a szörnyeteg, A kör, Kisasszonyok), rá kell jönnünk, hogy a legnagyobb jóindulattal is középszerű alakítást nyújt bennük. Minderre valószínűleg ő maga is ráébredt, és manapság egyre ritkábban vállal filmszerepet, és inkább a feminista jogok szószólójaként tevékenykedik – ami, valljuk be, sokkal jobban megy neki.

Forrás: DVT / Star Max / GC Images / Getty Images

 

Kevin Hart

Habár a magyar nézők azt a tevékenységét kevésbé ismerik, a film világába a Pofázunk és végünkkel berobbant Kevin Hart stand-up komikusnak tényleg jó – amit azonban a nagyvásznon nyújt, az vagy kifejezetten lapos (Apaság – kritikánk itt), vagy egyszerűen a sztár apró termetét kifigurázó viccekre épül, amiket a színész ordítva közöl (lásd például a Jumanji-filmeket). Túlértékeltségéről pedig elég beszédesen árulkodik, hogy ugyan pár éve meleggyűlölő bejegyzései miatt nem lehetett az Oscar-gála műsorvezetője, azóta helyreállt a renoméja, és jelenleg közel tucatnyi projektben vesz részt színészként – sőt: saját személyére épülő sorozatot is kapott, Die Hart (haha) címmel.

Forrás: Michael Tran / FilmMagic / Getty Images

 

Elisabeth Moss

Emma Watsonhoz hasonlóan A szolgálólány meséje sztárja is gyerekszínészként került be a film világába, de Watsontól eltérően ő szép fokozatosan dolgozta be magát Hollywoodba. A legtöbb nézőt és szakmabelit a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatban való részvétele győzte meg arról, hogy jó színész,

de ha jobban megnézzük, közel sem annyira tehetséges (sőt).

Mindezt a leginkább az egyre több évadával egyre inkább Moss személyére építő A szolgálólány meséje illusztrálja.

Moss A szolgálólány meséje 4. évadában. Forrás: HBO GO


„...Elisabeth Moss egyetlen elemből álló színészi eszköztára az ismétlődő cselekményelemekhez és az elcsépelt formai megoldásokhoz hasonlóan hihetetlenül unalmassá vált. De ne legyünk igazságtalanok, hiszen az új évadban

a színésznő a gonosz nézés mellett bevezette a teljesen kifejezéstelen arccal való nézést is,

szóval most már ezt a kettőt variálja” – írtuk a sorozat negyedik évadáról szóló kritikánkban. És véleményünkkel közel sem vagyunk egyedül: elég, ha beírjuk a keresőbe az „Elisabeth Moss overrated” szókapcsolatot…

Angelina Jolie

Jolie-t a legnagyobb filmsztárok között tartjuk számon, és még egy Oscar-díjjal is büszkélkedhet, de sikerét sokkal inkább hihetetlenül erős szexuális kisugárzásának köszönheti, mint valódi tehetségének (és persze az is nagy kérdés, hogy sikerült volna-e egyáltalán betörnie a filmiparba, ha nem Jon Voight az apukája). A sztár viharos magánélete gondoskodik róla, hogy folyamatosan írjon róla a sajtó, és még ma is rengeteget forgat, annak ellenére is, hogy saját bevallása szerint inkább rendezői pályájára szeretne koncentrálni – de jelentkezzen, aki tud mondani egyetlen olyan alkotást, amiben jól játszott, vagy ami az ő játéka miatt kiemelkedő (Oscarral jutalmazott filmje nem ér, hiszen az Észvesztő mellékszerepével olyan nagyon azért nem kellett megerőltetnie magát)!

Forrás: Jeff Spicer / Getty Images

 

Katie Holmes

Katie Holmes tagadhatatlanul bájos jelenség, és jól működött a Dawson és a haverokban, de valljuk be: ha nem lett volna a Tom Cruise-zal kötött házassága, egyáltalán nem jegyeznék sztárként Hollywoodban. A később a Cruise-zal és a szcientológiai egyházzal történt szakítása is igazolja, hogy Holmes magánéleti drámái sokkal izgalmasabbak, mint az alakításai. Ennek ellenére a mai napig játszik, bár a legtöbben minden bizonnyal képtelen lennénk felsorolni közelmúltbeli filmjeit, olyan kevéssé emlékezetes bennük (segítünk: Hölgy aranyban, Az emlékek őre, Logan Lucky – A tuti balhé). Feltűnt egyáltalán valakinek, hogy a Batman: kezdődik! után Christopher Nolan A sötét lovagban lecserélte Maggie Gyllenhaalra?

Holmes a Logan Luckyban. Forrás: Vertigo Média

 

Dwayne Johnson

Az egykori pankrátort egyszerűen imádják a népek – amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy halál komolyan felmerült benne, hogy a jövőben valamikor indul az amerikai elnökválasztáson. Johnson valóban végtelenül szimpatikus figura, és karizmája is vitathatatlan, de lássuk be: amit a vásznon művel, még színészetnek is nehezen nevezhető. Ám a Szikla kiválóan építi saját legendáriumát (lásd például a gyerek- és ifjúkoráról szóló Young Rock című sorozatot), és vonzó személyisége is sokakat vezet arra a téves következtetésre, hogy jó színész (vagy hogy egyáltalán színész). A sztárnak olyan erős a kisugárzása, hogy hihetetlen, de még Tim Burton is komolyan elgondolkodott rajta, ne őt válassza-e Johnny Depp helyett a Charlie és a csokigyár Willy Wonkájának. Hogy miért Dwayne Johnson ma a legnagyobb (és legjobban fizetett) filmsztár, arról korábban itt közöltünk elemzést.

Forrás: Samir Hussein / WireImage / Getty Images

 

Halle Berry

Halle Berry Oscar-díját (amit a 2001-es Szörnyek keringője női főszerepével nyert el) a legkevésbé megérdemelt Oscarok között szokás emlegetni – nem véletlenül. Ahogy az sem véletlen, hogy a színésznő pár évvel később az Arany Málnát is megkapta (A Macskanőért). És sokan ugyan el vannak ájulva a színésznő öniróniájától, amiért elment a legrosszabbakat díjazó gálára, és átvette a neki ítélt Arany Málnát – de ettől egyrészt még nem lesz jobb színész, másrészt pedig köszönőbeszédében (amelyben a stúdiónak és az alkotóknak köszönte meg, amiért beválogatták „ebbe a rakás sz*rba”) elég erősen elhárította magáról a felelősséget rettenetes alakításáért.

Forrás: Desiree Navarro / WireImage /Getty Images


És ha ez régen is volt már, ha megfeszülünk, sem tudunk későbbi jó alakításokat sem felsorolni tőle, rosszakat annál inkább (Gothika, Vadidegen, A tűz martaléka, Felhőatlasz stb.).

Berrynek azonban hamarosan alkalma nyílik bizonyítani, hiszen novemberben debütál a Netflixen Megsebezve című filmje,

amelyben saját magát rendezte (egy, a ringbe visszatérő bukott MMA-versenyzőt alakít benne) – ha itt sem nyújt semmi kimagaslót, ezúttal már nem fog tudni mást hibáztatni.

Mark Wahlberg

Az egykori Marky Mark ugyan két Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet (A tégláért és a The Fighter – A harcosért kapta őket), de senkit sem tud megtéveszteni, hiszen valójában csak egy igen rossz, ám annál szerencsésebb színész, aki úgy csinálhatott karriert magának, hogy egy időben valamiért folyton jó filmekbe válogatták be. De talán nem véletlen, hogy Oscar-jelöléseit utóbb nem tudta díjra váltani (a The Fighterben például elég beszédes módon mindkét nominált kollégáját, Christian Bale-t és Melissa Leót is díjazták, csak őt nem), ahogy az sem, hogy azóta leáldozott a szerencsecsillaga, és ma már csak egy rossz színész, aki rossz filmekben játszik (22 mérföld, Megjött apuci-fimek, Instant család, Spenser az igazság nyomában). Lehet, hogy a közönség után végre a filmeseknek is feltűnt, hogy olyan a vásznon, mint aki igazán keményen próbál színészkedni, csak sosem sikerül neki.

Wahlberg az Orvlövészben. Forrás: UIP-Duna Film.

 

Chris Pratt

Chris Pratt igazán szerethető volt a Városfejlesztési osztály Andy Dwyereként, de sokan vakarták a fejüket, amikor bekerült az olyan bombasikerekbe, mint A galaxis őrzői- vagy a Jurassic World-filmek, és ezzel párhuzamosan pocakos átlagemberből kigyúrt szuperhőssé vált, hogy ő mégis „mitől olyan nagy szám”. Az internet népe szerint

Pratt nagyjából minden filmjében ugyanazt hozza (a szimpatikus idiótát), és komikus szerepekben ugyan elfogadható, de drámában elvérzik.

Jó példa erre legújabb filmje, A holnap háborúja – és akkor az érzékletesség kedvéért itt átadnánk a szót kritikusunknak.

Pratt A galaxis őrzőiben. Forrás: Fórum Hungary

„...ha valami komolyabb színészi feladata lenne, eszköztára kimerül a szomorúkutya-nézésben: egy olyan kutyáéban, akinek elvették a kedvenc velős csontját.

Jóképű, izmos, divatos, de ilyen fickókból Hollywoodban tizenkettő egy tucat; és akad akár olyan is, akin nem akarsz rögtön nevetni, ha épp megrendült, komoly képet szeretne vágni.”

Sarah Jessica Parker

SJP már olyan régóta van a szakmában, és rendszeresen olyan filmekben vállal szerepet, amelyekben nála sokkal tehetségesebb kollégák oldalán domboríthat (Gumiláb, Hókusz-pókusz, Elvált nők klubja, Szex és New York, Kőkemény család – a sor szinte a végtelenségig folytatható), hogy könnyű megfeledkezni a tényről, miszerint egyáltalán nem jó színész. Soha nem csinált még színészileg semmi rendkívülit, mégis nagyon foglalkoztatott – de a mennyiség ugye nem egyenlő a minőséggel. Valószínűleg nagyon jó csapatjátékos lehet, és minden bizonnyal az emberek is szeretik (legalábbis az Államokban, nálunk azért nem sajtózzák minden rezdülését), mindenesetre sokat elárul, hogy sikeresen kifúrta a nála sokkal tehetségesebb Kim Cattrallt a közelgő Szex és New York-folytatásból.

Forrás: Dia Dipasupil / WireImage / Getty Images


(via Corner of Film, TheTalko, TV Overmind)