sPORT

Egyedül nem megy, Tokióban sem!

Az ötkarikás játékokon minden versenypályán óriási küzdelmek zajlanak: gólok, pontok, méterek és másodpercek döntenek győzelemről és vereségről. A legizgalmasabb versenyszámokat a sportok királynője, az atlétika szolgáltatja. Bár ezen az olimpián üresen tátong az Olimpiai Stadion, mégis a rekortánon és az ügyességi számokban születnek az igazán drámai jelenetek.

Győztesek és vesztesek személye sokszor csak századmásodperceken vagy a célfotón múlik. Néha az esélyesnek az olimpiai döntő lesz a legborzalmasabb napja, míg máskor nem várt fordulattal nyer az, aki aznap legjobban fókuszált.

Fotó: Berengui/DeFodi Images via Getty Images

 

A minap Kozák Luca magyar gátfutó – aki remek eredményekkel érkezett Tokióba –, beverekedte magát az elődöntőbe, ám ott utolérte a balszerencse. A debreceni sprinter az elődöntőben nem jól rajtolt, kezdett felzárkózni, ám féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett.

"A harmadik-negyedik gátnak aláfutottam, aztán a hetediket letalpaltam és ennyi volt. Ez van, amikor nem magamra figyelek, csak megyek előre” – nyilatkozott Kozák Luca. – “Bíztam benne, hogy 12.80-on belüli időt tudok futni. Megyünk tovább, jövőre sok nagy verseny lesz, remélem, előbb-utóbb odakerülök a legjobbak közé.”

A magyar bajnok gátfutó élete egyik legnagyobb drámáján ment keresztül, amikor egy technikai hiba miatt feladta a 100 méteres gátfutás elődöntőjét. Bár láthatóan összeomlott és a földre rogyva zokogásban tört ki, amint meglátta, hogy egy másik versenyző, a jamaikai Yanique Thompson is elesett és sérült lehet, odament hozzá, vigasztalta és felsegítette.

Ezt a momentumot az olimpia szellemiségének példájaként említette az olimpia hivatalos Twitter oldala.

Az esti programban óriási csata alakult ki férfi magasugrásban, végül az olasz Gianmarco Tamberi és a katari Mutaz Essa Barsim egyaránt hibátlanul teljesített egészen 2.37 méterig, a 2.39-es magasságot azonban egyiküknek sem sikerült megugrania. Az új szabályok értelmében a versenybíró felajánlotta a szétugrást, vagy a megosztott első helyet a két sportolónak, akik utóbbiban egyeztek ki, így mindketten olimpiai bajnokok lettek.

Fotó: Jean Catuffe/Getty Images

 

Tamberi és Barsim egymás nyakába ugrott és úgy ünnepelt

Micsoda nagyszerű pillanat volt ez, miközben minden versenysport arról szól, hogy győzd le a másikat, verd meg az ellenfelet, soha ne add fel és ne elégedj meg a második hellyel sem. Addig itt van két nagyszerűen teljesítő sportember, akik félre tudták tenni a további rivalizálást és inkább megegyeztek.

Talán ez a viselkedés áll a legközelebb az olimpia szellemiségéhez. Milyen érdekes és egyben abszurd lenne, ha egy labdarúgó kupadöntő után, amennyiben a csapatok döntetlenre állnak, a végén megegyeznének, hogy rendben idén két bajnokot hirdetünk.

Emlékeznek még a riói 100 pillangó döntőjére?

Joseph Schooling azon az estén verhetetlen volt, ám a szingapúri úszó mögött századmásodpercre azonos idővel csapott célba Cseh László, Chad le Clos és Michael Phelps. Amikor ez a fantasztikus trió egymás mellett állt a dobogó második fokán, talán jobban örültek annak a különleges ezüstnek, mint máskor az aranyéremnek…

A tokiói megnyitó ünnepségen “Külön, de nem egyedül” című rész a hivatalos műsorfüzet szerint azt volt hivatott szimbolizálni, hogy a sportolók a világ minden táján külön tréningeztek a pandémia ideje alatt, de egy láthatatlan kötelék még ekkor is összekötötte őket.

Különleges döntőt hozott a férfiak 100 méteres síkfutása is

A legnagyobb érdeklődéssel várt számról előzetesen annyi volt biztosan megállapítható, hogy a győztest 13 év után először nem Usain Boltnak hívják majd. A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai szupersztár uralta a 100 és a 200 métert az elmúlt három játékokon, hozzá hasonló kimagasló egyénisége ezúttal nincs a két vágtaszámnak, így nyílt volt a dobogós helyek sorsa.

Az elődöntők meglepetését egyrészt az idei világranglista-vezető (9.77 mp) amerikai Trayvon Bromell kiesése jelentette, másrészt az, hogy a kínai Szu Ping-tien 9.83-mal a leggyorsabbnak bizonyult. A fináléban aztán kisebb szenzáció született: a kettes pályán futó olasz Lamont Marcell Jacobs maga mögé utasította a mezőnyt és 9.80-nal diadalmaskodott. A 26 éves futó eddigi legjobb eredménye a fedett Eb-n idén 60 méteren elért győzelem volt.

Jacobs a texasi El Pasóban született

Lamont Marcell Jacobs édesapja Caserma Ederlében szolgáló amerikai katona, édesanyja olasz. Jacobs a texasi El Pasóban született, ám másfél éves korában – miután édesapját Dél-Koreába helyezték – édesanyjával visszaköltöztek Olaszországba. Az egész családja motocrossozott, ám Marcellt nem engedték motorozni, mert az túl veszélyes.

Jacobs hitvallása, hogy ő teljes egészében olasz, ez abból is látszik – mondja, hogy nagyon rosszul beszél angolul. A civilben rendőrként dolgozó Jacobs 2016-ban olasz bajnok lett távolugrásban. 100 méteren, idén májusban 9.95 másodperces új olasz rekordot állított fel. Júniusban 10.01-gyel zsinórban negyedszer lett olasz bajnok. Korábbi kapcsolatából mindössze 19 évesen született első fia, Jeremy. Mostani élettársával, Nicole-lal Rómába költözött, ahol 2019-ben született meg Anthony, majd két évvel később Megan.

Lamont Marcell szerint ő ezért fut ilyen gyorsan, mert a családjával megtalálta az egyensúlyt. Kilenc éves volt, amikor először gondolt arra, hogy el szeretne jutni az olimpiára. A szobájában Carl Lewis fényképét tűzte ki a falra, ám az ő igazi bálványa Andrew Howe volt, aki szintén Amerikában született, félvér olasz atléta volt.

Jacobs két hónappal ezelőtt magabiztosan nyilatkozott, hogy ő éremért utazik Tokióba. Ezt az ígéretét be is váltotta az olasz vágtázó.