sPORT

Ellenséges hangulatra készülhetnek Medvedevék? – Djokovic távollétében is van miről beszélni Indian Wells kapcsán

Megkezdődtek a főtáblás küzdelmek a „Tenisz Paradicsomában”, azaz a kaliforniai sivatag ékköveként díszelgő Indian Wellsben. Az ötödik Grand Slamként elhíresült verseny három év után először kerül sorra megszokott időpontjában, tavaly ugyanis októberre halasztották a pandémia miatt, 2020-ban szintén a világjárvány miatt törölték a meccseket.

Hogy az elmúlt évek megpróbáltatásait mennyire szimbolikusan összeköti ez a tenisztorna, az is mutatja, hogy míg két évvel ezelőtt ez volt az első nagy sportesemény, amelyet nem tudtak megrendezni a koronavírusjárvány miatt, most az első nagy verseny lesz az orosz-ukrán háború kitörése óta. A helyzet pikantériája, hogy sok sportággal ellentétben a teniszben működő nemzetközi szövetségek engedélyezik az orosz és fehérorosz sportolók részvételét (az olyan csapatversenyeket leszámítva, mint a Davis-kupa vagy a Fed-kupa), igaz, semleges színekben.

Daniil Medvedev, / Forrás: Hector Vivas/Getty Images

Persze ha például Daniil Medvedev nyeri meg a férfiak versenyét, az így is nagy visszhangot válthat ki. Márpedig a 26 éves játékosnak friss világelsőként erre bőven lehet esélye, pláne hogy egy riválissal kevesebbel kell számolnia, ugyanis

Novak Djokovic nem indulhat, ahogy majd a következő ezres tornán, Miamiban sem.

Az Egyesült Államokban továbbra is kötelező a covid-19 elleni vakcina annak, aki légi úton kíván belépni az országba, Djoko pedig továbbra sincs beoltva. Szerencsére ez a huzavona most közel sem tartott annyi ideig, és nem is lett olyan kacifántos, mint az Ausztrál Openen, amely után tehát újabb nagy tornákat kénytelen kihagyni a szerb klasszis.

Visszatérve Medvedevre, rajta kívül összesen tíz orosz játékos neve szerepel(t) a BNP Paribas Open férfi és női főtábláján, és főleg a férfi vonalon mutatott erejük miatt (mind a négyen ott vannak a világranglista top30-ban) lehet arra gondolni, hogy sem az ATP, sem a WTA, sem pedig az ITF nem merte meglépni, hogy ténylegesen nagy sztárokat ne engedjen versenyezni ki tudja mennyi ideig. A hölgyeknél ez inkább talán a fehéroroszokra lehet igaz, akiknél Aryna Sabalenka a legmagasabban rangsorolt játékos az idei tornán az első kiemelt Barbora Krejcikova visszalépésével valamint az Ausztrál Open-győztes Ashleigh Barty már korábban visszamondott részvétele miatt, de ott van a női mezőnyben a korábbi kétszeres bajnok Victoria Azarenka is.

Az elmúlt napokban gyakorlatilag az összes orosz és fehérorosz teniszező felszólalt Indian Wellsben is a háború ellen, és többségük kifejezte mély együttérzését az ártatlanul szenvedő ukrán lakosság iránt.

Ettől függetlenül egyáltalán nem garantált, hogy az amerikai közönség akár itt, akár majd Miamiban nem fogja füttykoncertben részesíteni őket a meccseik során. Erre valószínűleg fel kell készülniük, persze azért remélhetőleg nem lépi át a helyi publikum a megengedett határt.

Abból a szempontból talán jól is elsülhet ez a dolog, hogyha Medvedevék egy ilyen nagy presztízsű versenyen játszhatnak, lehetőséget kapnak arra, hogy még több emberhez juttassák el háború elleni tiltakozásukat, egyben még nagyobb hangot adjanak az ukránokért való kiállásuknak. De természetesen nemcsak róluk szól majd az előttünk álló másfél hét, nézzük is meg közelebbről, mi várhat ránk a férfiak és a nők versenyén.

Veretlen marad-e Nadal 2022-ben?

Az ötszörös bajnok Djokovic kényszerű távolmaradása nagyban növeli az ősi rivális Rafael Nadal esélyeit is, aki legutóbb 2013-ban győzött Indian Wellsben. A spanyol fenomén hihetetlen formában tért vissza majd fél éves kihagyása után, eddigi 15 meccsét és egyben három tornáját egyaránt megnyerte 2022-ben,

ilyen erősen még sosem indította egyetlen szezonját sem.

Azért ha ilyet Rafael Nadalnál kell elmondani, az már tényleg jelent valamit.

Rafael Nadal / Forrás: Regina Cortina/Quality Sport Images/Getty Images

 

Ha ránézünk a spanyol sorsolására, az elődöntőig akár viszonylag könnyű útja is lehet az erős mezőny ellenére. Az ő negyedében ugyanis olyan magasan rangsorolt fiatal játékosok vannak Jannik Sinner és Denis Shapovalov személyében, akik ellen egyaránt meggyőző mérleggel rendelkezik, Casper Ruud pedig továbbra is jóval inkább a salakspecialista szerepében tetszeleg. Az elődöntőben persze már jöhet Medvedev is, aki ugyanúgy a tábla felső részébe került, és ha mindketten eljutnak odáig, akkor már harmadszorra csaphatnak össze ebben az évben, és ugye az első két meccsüket Rafa nyerte.

Ha pedig rátérünk a világelső lehetséges útjára, az már jóval érdekesebbnek ígérkezik, ugyanis ha túljut az első mérkőzésén, az azt követő körben jó eséllyel a mindig trükkös Gael Monfilsszal találkozhat, utána pedig jöhet a szupertehetség Carlos Alcaraz vagy egy másik spanyol kiválóság, Roberto Bautista Agut, akit ráadásul Medvedev az eddigi három mérkőzésük során egyszer sem tudott legyőzni. Itt találhattuk meg egyébként Fucsovics Márton nevét is, aki viszont csütörtökön két szoros szettben kikapott a hazaiak egyik játékosától, Mackenzie McDonaldtól, így már az első körben búcsúzni kényszerült.

Az alsó ág jóval nyitottabbnak tűnik, ahonnan akár könnyen jöhet egy meglepetés döntős. Persze kérdés, hogy például egy Hubert Hurkaczot mennyire lehet a meglepetés kategóriába sorolni, aki tavaly egészen fantasztikusan szerepelt az amerikai keménypályás versenyeken, és az év ezen szakaszában meg is tudta nyerni a miami-i ezres tornát. Most a lengyel teniszező a 11. kiemeltként indul Indian Wellsben, és az ő negyedébe került a bombaformában lévő Andrey Rublev. Az alsó ág másik felében pedig azaz Alexander Zverev található, akinek felfüggesztett eltiltása még jó ideig vitatémát szolgáltathat. Mondhatjuk, hogy az acapulcói kirohanását elég olcsón megúszta, és nem véletlen, hogy sokan fejezték ki nemtetszésüket a döntéssel kapcsolatban a sportág berkein belül is. Nem tartom kizártnak, hogy akár nagyobb ellenszenvben is lehet része, mint az orosz és fehérorosz játékosoknak, pláne ha ismét belekerül valamilyen vitás szituációba.

Újabb női tehetség robban be tornagyőzelemmel Indian Wellsben?

Ahogy a nagy tornákon is lenni szokott, a nők versenye ezúttal is nyitottabbnak ígérkezik, és kérdés, hogy lesz-e esetleg egy újabb olyan név, aki a kaliforniai sivatagban szerzi meg élete első nagy trófeáját. Ilyen volt az elmúlt években Naomi Osaka, Bianca Andreescu majd pedig tavaly ősszel a spanyol Paula Badosa, aki a másik kettővel ellentétben még nem lett Grand Slam-bajnok, de már masszívan top10-es teniszező, sőt, az idei kiírás ötödik kiemeltje.

Badosa címvédőként igencsak kemény sorsolást kapott,

ugyanis olyan kiváló formában lévő játékosok kerültek a negyedébe, mint Jelena Ostapenko, Leylah Fernandez vagy éppen az észt Anett Kontaveit, a legnagyobb sztárként Naomi Osaka került ide, akit az Ausztrál Open óta most láthatunk először versenyezni. Szintén az alsó ágra került a két kiemelt fehérorosz, Sabalenka és Azarenka, akik egyaránt nem indították jól az évet, nagy kérdés, mire lehet tőlük számítani. Az ő negyedükbe került a selejtezőből Gálfi Dalma, aki Bondár Anna után szintén elvesztette első főtáblás meccsét Indian Wellsben, így a női tornán sincs már versenyben magyar játékos.

Naomi Osaka / Forrás: Matthew Stockman/Getty Images

 

A tábla felső részében talán még több nagynév található, szám szerint öt Grand Slam-bajnokkal (pontosabban néggyel, ugyanis Garbine Muguruza már kiesett). Közülük a lengyel Iga Swiatek a torna egyik legnagyobb favoritja is, aki két héttel ezelőtt kis túlzással átgázolt a teljes mezőnyön a dohai ezres WTA-tornán. A korábbi Roland Garros-győztes az ukrán zászló színeiben pompázó szalagot visel az egész tornán egyfajta szimbolikus gesztusként, és az első meccsét is így vívta éppen egy ukrán játékossal, Anhelina Kalininával, akit végül csak döntő szettben tudott legyőzni.

Elina Svitolina / Forrás: Gonzalo Gonzalez/Jam Media/Getty Images

 

Kalinina mellett szintén nincs már versenyben az ukránok elsőszámú játékosa, a most 12. kiemelt Elina Svitolina, akinek a mexikói Monterrey Openen sikerült rávennie a szervezőket, hogy az orosz Anastasia Potapova semleges színekben lépjen ellene pályára, különben ugyanis a visszalépés mellett döntött volna. Svitolina aztán az ottani tornán nyert pénzdíját felajánlotta az ukrán hadseregnek.

Indian Wellsben is, ahol jövő vasárnapig tartanak majd a nők és a férfiak küzdelmei.