sPORT

Tótka Sándor olimpiai bajnok! Csipes Tamara és Rasovszky Kristóf ezüstérmes

Csütörtökön ismét éremeső hullt a magyarokra Tokióban. A reggeli nyíltvízi úszásban Rasovszky Kristóf taktikus versenyzéssel szerezte meg az ezüstérmet. A Sea Forest Kajak-kenu Pályán a Nádas Bence, Kopasz Bálint duó hatalmas csatában a negyedik helyen végzett a kajak kettesek 1000 méteres fináléjában. Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében, Kozák Danuta a 4. lett. Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmes lett a kajak egyesek 200 méteres versenyében.

A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Tótka Sándor; Fotó: Naomi Baker/Getty Images

 

Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka Sándor – az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t – szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.

Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.

Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

 

Tótka: most már sejtem, mi kell egy jó pályához

A 27 éves friss ötkarikás bajnok az MTI-nek azt mondta, a célban örömkönnyeket hullajtott, miután megtudta az eredményt, mert először azt hitte, hogy olasz riválisa ért célba elsőként.

“Ilyenkor mindig pesszimista vagyok, de aztán felnéztem a kijelzőre, láttam, hogy az első helyre Magyarországot írják, és akkor úgy eltört bennem valami”

– fogalmazott az UTE kajakosa, aki elárulta, közvetlenül az eredményhirdetés után a feleségével beszélt telefonon.

“Ági az egyetlen, aki valóban tudja, hogy mit és mennyi munkát tettem ebbe bele. Amikor Magyarországon is kitört a koronavírus-járvány, akkor leköltöztünk Gyomaendrődre egy vízparti nyaralóba, ott edzettünk, és ott kezdtünk el először gondolkodni a feleségemmel azon, hogy mit tehetünk még a felkészülés érdekében”

– mondta Tótka, hozzátéve, abban biztosak voltak, hogy egy év csúszással megrendezik az olimpiát, ezért külön elkezdtek odafigyelni többek között az étkezésre, a helyes légzéstechnikára, a fizikoterápiára, valamint a mentális felkészülésre is.

“Szokták mondani, hogy a sikernek nem receptje van, hanem ára, és úgy tűnik, hogy én megfizettem az árát. Rengeteg munka van az eredmény mögött, és azt mondhatom, hogy most már sejtem, mi kell egy jó pályához”

– jelentette ki a friss olimpiai bajnok, aki úgy érzi, Tokióban minden neki kedvezett, sem a meleggel, sem a páratartalommal, sem pedig a széllel nem volt problémája, a döntőre pedig minden szempontból felkészült.

“A célba érkezés után azt mondtam Liam Heath-nek, hogy miatta lettem gyorsabb, megköszöntem neki, hogy ilyen erős ellenfél és hogy ezzel inspirált engem, de most már én vagyok a leggyorsabb kajakos” – nyilatkozta Tótka, utalva az öt éve Rióban aranyérmes, valamint világbajnok brit riválisára, aki ezúttal bronzérmes lett. “Ha valaki jól használja a közösségi médiát, akkor sok mindent meg lehet onnan tudni. Én mindig néztem Heath-et, hogy mit csinál, milyen súllyal edz és milyen technikával evez, mert úgy voltam vele, hogy tanulni a legjobbtól érdemes.”

Az UTE kajakosa úgy fogalmazott, nem merte bevállalni a “pimasz” rajtját, mert az indítóbíró a mostani olimpián nagyon szigorú.

“Úgy voltam vele, hogy nem kockáztatok, mert ha nem megy le a rajtgép és visszadob, akkor egyből négy-öt tizedes hátrányban vagyok. Akkor nem nyertem volna” – vélekedett.

Tótka azt is elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség “profi munkát végzett az akklimatizációs táborban”, ahol hibátlan körülmények között tudtak készülni.

“Otthon a klubom is nagyon sokat segített, úgyhogy ez egy igazi csapatmunka volt, nem is tudnék egyetlen embert kiemelni”

– jelentette ki, és azt is elárulta, edzőjét, Hüvös Viktort korábban még soha nem látta elérzékenyülni, de a mostani győzelme után sírva borultak egymás nyakába.

“Sajnálom, hogy ez a versenyszám nem marad az olimpiai műsorban, mert az eddig elvégzett munkánk egy részét kidobhatjuk a kukába, de lesznek helyette új kihívások” – mondta Tótka.

A K-1 200 méteren negyedik Csizmadia Kolos úgy fogalmazott, “nagyon jó lett volna éremmel hazamenni”, az volt az álma, de ez most nem sikerült neki.

“A rajtnál valóban volt gondom, az első fókusz elment, aztán pedig nagyon gyorsan kellett újra reagálni, úgyhogy szerintem igazából ott ment el”

– mondta Csizmadia, aki saját bevallása szerint a célban biztos volt benne, hogy Tótka győzött, de azt is tudta, hogy ő lemaradt az éremről.

Ez a magyar kajak-kenu sport 27. aranyérme, korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni.

Férfi K-1 200 m, olimpiai bajnok:

TÓTKA SÁNDOR (MAGYARORSZÁG) 35.035 mp
2. Manfredi Rizza (Olaszország) 35.080
3. Liam Heath (Nagy-Britannia) 35.202
4. CSIZMADIA KOLOS (MAGYARORSZÁG) 35.317

Rasovszky Kristóf ezüstérmes nyíltvízi úszásban

A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba.

Rasovszky Kristóf; Fotó: Al Bello/Getty Images

 

A 26 fős mezőny ragyogó, napsütéses időben ugrott vízbe a Tokiói-öbölben kialakított pályán, ahol hét kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A szám világbajnoki címvédője, a német Florian Wellbrock azonnal élre állt és olyan tempót diktált, hogy elhúzott riválisaitól, előbb a francia Marc-Antoine Olivier, majd Rasovszky eredt utána. Két kör után ez a trió félperces előnyt dolgozott ki az olasz Gregorio Paltrinieri által vezetett üldözőbollyal szemben.

A táv második harmadában a riói olimpián 1500 méter gyorson aranyérmes Paltrinieri elkezdte csökkenteni a hátrányát.

Rasovszky a negyedik kör elején leváltotta az élen Wellbrockot

Ám ő sem tudott olyan tempót úszni, hogy megakadályozza a májusi, magyarországi Eb-n ebben a számban győztes olasz felzárkózását. Az ötödik körtől ismét Wellbrock vezette az élbolyt, amely azonban további egy-egy görög és izraeli versenyzővel bővült, azaz hat úszó maradt versenyben az érmekért.

A hatodik kör végén Wellbrock ritmust váltott, és kizárólag Rasovszky próbálta tartani vele a lépést, így az utolsó körre ez a duó 10 másodperces előnyt dolgozott ki.

A német sztár azonban szép lassan eltempózott az öt kilométeren világbajnok Rasovszkytól, akit pedig Paltrinieri üldözött. Az 500 méteres célegyenesre Wellbrock 15 másodperces előnnyel fordult rá, míg Rasovszky tízzel vezetett Paltrinieri előtt.

Az olasz hosszú hajrát nyitott és pillanatok alatt magyar riválisa mellé ért, de a felzárkózás annyi energiát kivett belőle, hogy megelőzni már nem tudta Rasovszkyt.

Florian Wellbrock ma verhetetlen volt

“Éjjel 2.45-kor ébredtem, de megérte ilyen korán kelni” – mondta magyar zászlóba burkolózva a 24 éves úszó. “Olyan meleg volt a víz, hogy erre csak én készülhettem, ugyanis Hévízhez képest jégfürdő volt az első kör. Nekem nem volt olyan melegem, mint amire a többiek panaszkodtak”.

A futamot úgy értékelte, hogy a győztes német riválisa ezen a napon verhetetlen volt, az utolsó körben pedig emberfeletti teljesítményt nyújtott.

“Óriási eredménynek tartom, hogy Paltrinierit magam mögött tudtam tartani a hajrában. A végén nagyon figyeltem, melyik oldalamon úszik, és végig ennek megfelelően kacsáztam, mert ha mellém ér, akkor tudtam, hogy vége”

– mesélte az utolsó 3-400 méterét Rasovszky, aki az egész utolsó kört egy nagy holtpontnak nevezte.

A taktikát illetően elárulta, nem számított arra, hogy a világbajnoki címvédő Wellbrock már az elején ilyen komoly iramot diktál. Inkább azt várta, ami egy nappal korábban a női versenyben történt, amikor is a legjobbak hosszú ideig megbújtak a mezőnyben. Hozzátette, a második kör elején már érezte, hogy felér a német riválisára, a negyedik körben pedig azért állt élre tempót diktálni, hogy megnehezítse a felzárkózást, s így kifárassza az üldözőket. Megjegyezte, ez jó ötlet volt látva, hogy Paltrinierinek a végén már nem maradt ereje igazi hajrára.

“Én a vívók szobáját vettem át az olimpiai faluban. Szilágyi Áron úgy adta át a kulcsokat, hogy ez a szoba legalább egy ezüstöt ér”

– idézte fel egyik kedves történetét az ötkarikás játékokról Rasovszky.

Edzője, Szokolai László szerint is megnyert ezüstről lehet beszélni.

“Végig nyugodt voltam. Akkor tudtam biztosan, hogy megvan az érem, amikor Paltrinieri nem tudott olyan gyorsan felzárkózni, majd mikor ez megtörtént, előzni már nem tudott. Ráadásul láttam Kristóf mozgásán, hogy benne még maradt erő”.

Szokolai kifejtette, a medencében 1500 méteren is remeklő úszóknak – például Wellbrocknak és Paltrinierinek – értelemszerűen nagyobb az utazósebességük, viszont minél extrémebbek a körülmények, tanítványának annál jobbak az esélyei a kiváló döntéshozó képessége miatt.

“Azonosan felkészült versenyzők között az dönt, hogy ki tudja jobban kontrollálni a változó körülményeket” – mondta Szokolai.

Ebben a szakágban Magyarország második ötkarikás érmét nyerte Risztov Éva londoni diadalát követően.

Férfi 10 km-es nyílt vízi úszás, olimpiai bajnok:

Florian Wellbrock (Németország) 1:48:33.7 óra
2. RASOVSZKY KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 25.3 mp hátrány
3. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 27.4 mp h.

Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben, Kozák Danuta ezúttal negyedik lett

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.

Csipes Tamara; Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

 

A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így – hogy a feszültség még inkább fokozódjon – meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt.

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva.

A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel – sporttörténelmet írva – szeretné megszerezni a negyediket is. Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes – akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.

Csipes Tamara a könnyeivel küszködve és rendkívül boldogan nyilatkozott a célban

“Rengeteg munkám van ebben, főleg amióta a kislányom megszületett – kezdte a 31 éves versenyző, aki 2017 novemberében adott életet Olíviának. – Annyira örülök, hogy kaphattam egy lehetőséget azáltal, hogy két egység indulhat egy nemzetből egyesben. Eddig még soha nem tudtam megmutatni, hogy mit tudok nyár végén, nem pedig tavasszal, a tízfokos márciusban. Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, ha ezt elszúrom, akkor egy totális idióta vagyok.”

Elárulta, hogy pályafutása során volt már olyan versenye, amelyben nem volt benne a szíve, a lelke, voltak olyan időszakai, amikor nem érdekelte az eredmény.

“De ebben most minden benne volt, minden, amit el lehet képzelni a földön, ezért is vagyok ennyire boldog. Mentálisan nem egyszerű helyzet az, hogy mindig mögötte vagy egy ötszörös olimpiai bajnoknak, akivel felnőttem és 18 éves korom óta versenyzek együtt – utalt Kozák Danutára. – Mindig mögötte vagy, mert hihetetlenül tehetséges kajakos, te pedig gyakran felteszed magadnak a kérdést, hogy jó, te vagy a második, de ezzel mit érsz? De most megkaptam a lehetőséget, hogy megmutassam: lehet, hogy én is érek valamit.”

Csipes úgy fogalmazott, az elmúlt hónapban önmagához képest is nagyon jól ment, ezért a negyediknél rosszabb helyezést kudarcnak érezte volna.

London és Rio bajnokának, Kozák Danutának nem sikerült a triplázás, címvédőként ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

“Hogy mi minden futott át rajtam? Leginkább az, hogy mennyi szenvedés, könny, fáradság van emögött. És nemcsak az enyém, hanem a családomé, a férjemé (edző-férje, Somogyi Béla), a kislányomé. De ez sajnos nem jött most ki” – nyilatkozott a klasszis versenyző.

A döntőről szólva felidézte, hogy rosszul rajtolt, és utána próbálkozott ugyan, de kevés sikerrel.

“Jobbos oldalszél volt, ami talán nekem kedvezett a legkevésbé, de nem ezen múlott. Távol voltak tőlem a riválisok, ez sem volt jó. Nem volt egy jó futam a részemről” – fogalmazott Kozák Danuta.

Női K-1 500 m, olimpiai bajnok:

Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:51.216 p
2. CSIPES TAMARA (MAGYARORSZÁG) 1:51.855
3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:52.773
4. KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:53.414

Nádas Bence és Kopasz Bálint negyedik K-2 1000 méteren

Nádas és a keddi egyéni versenyben aranyérmes Kopasz közvetlenül az ötkarikás játékok előtt ült csak össze, ennek ellenére remekül teljesített az elő- és középfutamban, így a magyar tábor a rajt előtt titkon egy újabb éremben reménykedett.

A döntőben a világbajnoki címvédő és idén Európa-bajnok német Max Hoff, Jacob Schopf duón kívül egy-egy cseh, fehérorosz, új-zélandi, ausztrál, kínai és spanyol hajó volt az ellenfelük. A németek és az ausztrálok kezdtek a legjobban, de velük tartottak a magyarok is, akik 500 méternél a második helyen haladtak az ausztrálok mögött.

A táv második felében a németek és az ausztrálok különcsatát vívtak az aranyért – végül előbbiek, Jean van der Westhuyzen és Thomas Green diadalmaskodtak -, Nádasék pedig a dobogóért harcoltak, de végül az egyes pályán “besurranó” csehek, Josef Dostal és Radek Slouf megelőzték őket.

“Nagyon boldog és elégedett vagyok – mondta Kopasz Bálint. – Hiba nem volt sem az előfutamban, sem a középfutamban, sem a döntőben. Gyönyörűen végigmentünk, dinamikusan. Az elmúlt két hónapban csak párszor ültünk össze, ez egy nagyszerű eredmény nekünk a többiekkel szemben, akik már évek óta együtt készülnek.”

A 25 éves, szegedi Nádasnak ez pályafutása legnagyobb sikere. A győriek 24 éves sportolója, Kopasz pedig az aranyérem mellett egy újabb pontszerző helynek örülhet.

“Amikor nekikezdtünk a közös munkának, nem gondoltam volna, hogy negyedikek leszünk az olimpián – vette át a szót Nádas Bence. – Egyetértek, ebben a három ezer méterben nem tudtunk hibát találni. A döntőben jó volt a sebességünk, nem volt billenés, az oldalszél sem zavart minket. Nagyon boldogok vagyunk, ezt az eredményt nekem még fel kell fognom.”

Hozzátette: szerinte van jövője ennek a párosnak, és ha foglalkoznak vele, még bőven tudnak fejlődni, előre lépni.

Férfi K-2 1000 m, olimpiai bajnok:

Jean van der Westhuyzen, Thomas Green (Ausztrália) 3:15.280
2. Max Hoff, Jacob Schopf (Németország) 3:15.584
3. Josef Dostal, Radek Slouf (Csehország) 3:16.106
4. NÁDAS BENCE, KOPASZ BÁLINT (MAGYARORSZÁG) 3:16.535
…12. (a B döntőben 4.) BÉKE KORNÉL, VARGA ÁDÁM (MAGYARORSZÁG)

Forrás: MKKSZ/MTI