sPORT

We Are The People

A 2020-a labdarúgó Európa-bajnokság római nyitóünnepségén előbb fúvószenekar, majd égbe emelkedő dobosok, végül a világhírű olasz tenor, Andrea Bocelli szórakoztatta a közönséget Puccini: Nessun Dorma című művével.

 

Az igazi nagy durranás persze az Eb dalának a “We are the People”-nek az előadása volt. Martin Garrix és Edge, a U2 gitárosa a római Olimpiai-stadion kezdőkörében jelent meg, míg az énekes Bono egy fantasztikus, óriási méretű hologramként “énekelt” a stadion fölött.

 

Az M4 Sport élő közvetítése már nem volt ilyen bravúros, az első félidőben ugyanis elfelejtették kitenni a képernyőre a szokásos órát, ám a második játékrészre már kikerült az időmérő is.

A török-olasz nyitómérkőzés első félideje hozta az unalmas nyitómérkőzések hangulatát. Ami feltűnő volt, hogy Roberto Mancini csapata szakítva az olasz hagyományokkal az állandó védekezés helyett igyekezett agresszíven letámadni, sőt az olaszok még a labdatartásban is jeleskedtek.

A 22. percben Lorenzo Insige szöglete után Giorgio Chiellini 13 méterről fejelt kapura, ám a léc alá tartó labdát Uğurcan Çakır a kapu fölé tornázta.

A fordulás után az 52. percben a csereként beállt Ünder révén megszületett a törökök első kaput eltaláló lövése.

Az 52. percben egy szép olasz akció végén Domenico Berardi jobb oldali, tizenhatoson belüli beadása a kapu előterében helyezkedő Demiral testéről a saját kapujába pattant (1-0).

A Squadra Azzurra bár nem gyakran talált rést a török védelmen, de hatvan perc után már 21 kapura lövésnél járt, igaz, ennek többségét blokkolták, vagy célt tévesztett.

A 66. percben Leonardo Spinazzola lövését még óriási bravúrral és bal kézzel hárította a török kapus, ám a kipattanót Ciro Immobile jobb belsővel helyezte a kapu bal oldalába (0-2).

A nyomasztó olasz fölény még egy gólt eredményezett.

A 79. percben egy rossz kapuskirúgás után a labda visszakerült Immobiléhez, aki önzetlenül tálalt Lorenzo Insigne elé. A Napoli mindössze 163 centiméter magas csatára jobb lábbal helyezett a bal alsó sarokba (0-3).

A mérkőzés legjobb játékosának Leonardo Spinazzolát választották.

Az olasz együttes immár 28 mérkőzés óta veretlen és sorozatban kilenc találkozón győzött, ezeken pedig gólt sem kapott.

Labdarúgó Európa-bajnokság

A csoport, 1. forduló:

Olaszország-Törökország 3-0 (0-0)
Róma, 12 916 néző, v.: Makkelie (holland)
Gól: Demiral (öngól, 53.), Immobile (66.), Insigne (79.)
Olaszország: Donnarumma – Florenzi (Di Lorenzo, 46.), Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Locatelli (Cristante, 73.) – Berardi (Bernardeschi, 85.), Immobile (Belotti, 81.), Insigne (Chiesa, 81.)
Törökország: Cakir – Celik, Söyüncü, Demiral, Meras – Yokuslu (Kahveci, 64.) – Karaman (Dervisoglu, 76.), Tufan (Ayhan, 64.), Yazici (Ünder, 46.), Calhanoglu – B. Yilmaz.

Az Eb ideje alatt mindennap frissül hírekkel, érdekességekkel a sPort blog. Olvassatok minket!