10 éve gyárt saját tartalmat a Netflix: ez volt az első sorozatuk

2012. február 6-án mutatta be a streaming óriás első saját gyártású sorozatát, a Lilyhammer című skandináv krimit. Az évforduló kapcsán Ted Sarandos Netflix-vezér emlékezett az elmúlt tíz évre.

„A termékeny pillanat a Netflix életében egy északi-tengeri stúdióban kezdődött” – írta Sarandos egy blogbejegyzésben, amelyben arról számolt be, hogy a Maffiózók című sorozatból és zenészként is ismert Steven Van Zandt felhívta egy széria ötletével. A szakember akkor még nem tudta hova tenni a dolgot, de mivel nagyon szerette Van Zandtot a Maffiózókban, és a zenéjéért is odavolt, örült, hogy beszéltek pár percet.

Később azonban Sarandos bevallása szerint kiderült, hogy a férfi „sokkal jobb színész és zenész, mint üzletember”, mivel úgy próbálta eladni neki a sorozatát, hogy az „furcsa, másmilyen, kicsit lökött, időnként angolul beszél, de időnként feliratozni kell”. „Kicsit olyan volt, minhta lebeszélni akart volna róla” – viccelődött a posztban Sarandos, aki végül mégis adott egy esélyt a dolognak, szóval megnézte a már elkészült epizódokat, tetszett neki a széria, így az üzlet megköttetett, és elindult a Netflix saját gyártású tartalmainak tíz éve.


A Lilyhammer 2012. február 6-án debütált a streamelős óriásnál – miután egy norvég tévécsatornán már korábban adásba került. „Ez volt az első alkalom, hogy streameltünk egy műsort több országon és nyelven keresztül… és működött” – emlékezett vissza a Netflix-vezér, aki „unortodox választásnak” nevezte első sorozatukat. „De működött! Olyan helyi sztori volt, amit meg lehetett osztani a világgal. A poénok és utalások helyi szinten működtek, de az univerzális témákat tökéletesen át lehetett vinni egyik országból a másikba.”

A Lilyhammer egyébként Frank Tagliano exgengszterről szól, aki belép a tanúvédelmi programba, miután a maffia ellen vallott, és azt kéri, hogy Norvégiában kezdhessen új életet. „Köszönöm neked, Lilyhammer és Stevie Van Zandt, hogy belevágtunk ebbe a tíz éve tartó utazásba!

Mindig nehéz megmondani, mi következik a következő tíz évben,

de annyi biztos, hogy még sok jó sztorit mutatunk a világnak, amelyek érkezhetnek bárhonnan, és mindenhol szeretni lehet őket” – írta Sarandos, aki példákat is sorolt erre az ars poeticára: a dél-koreai Squid Game-et, a francia Lupint és a dán A gesztenyeembert. A legújabb hasonló, egyszerre helyi és nemzetközi tartalom pedig a február 1. óta streamelhető Legkedvesebb barátnőm, Anne Frank.


(via The Hollywood Reporter)