Például megtudtuk azt, hogy a sorozat a filmhez képest sajnos nem csak tökéletlen, de töketlen, mert nem mer elég kegyetlen és kemény lenni.
Váltsunk helyszínt!
Ez A. J. Quinnell Man on Fire című 1980-as regényének immár harmadik feldolgozása, és vicces módon mind a három verzió teljesen máshol játszódik. Az első, Scott Glenn főszereplésével készült változat, a Testőr kereszttűzben a könyvben szereplő eredeti helyszínen, Olaszországban játszódott, ahol annak idején valóban iparág volt az emberrablás és a váltságdíjszedés – lásd A világ összes pénze (2017) történetét –, csakhogy azt végül sikerült felszámolni. Ezért került a 2004-es A tűzben edzett férfi (2004) Tony Scott rendezésében a menet közben veszélyessé vált Mexikóba, ahol Denzel Washington mentette meg a pártfogásába vett Dakota Fanningot, most pedig Brazíliába visz minket a Netflix hétrészes sorozata –
amit ironikus módon Olaszországban, Mexikóban és Brazíliában forgattak.
Persze, mint minden sikeres sztoriból, ebből is csináltak nem hivatalos hindi és tamil verziót. Ha engem kérdeznek, Mexikó működött a legjobban – itt is szerepel a rövid és értelmetlen bevezetőben, ahol kivégzik Creasy csapatát –, Brazília inkább csak díszlet a tengerparttal és a kötelező nyomornegyeddel, vagyis favelával. Az meg külön ironikus, hogy a főhős, John Creasy a portugál helyett így is spanyolul beszél a rossz arcú brazilokkal.
Denzel egy isten, Yahya nem az!
Annak idején Denzel Washington alakította rendkívül emlékezetes módon az érző szívű, de ha kell, könyörtelen veteránt, az emlékeitől gyötört Creasyt, sokban megelőlegezve a később A Védelmezőben (2014) játszott igazságosztó karakterét. A Netflix és Kyle Killen (Halo) showrunner és forgatókönyvíró őt Yahya Abdul-Mateen II-re (Rohammentő, Kampókéz, Mi) cserélte, aki fizikailag hozza is a karaktert, érzelmileg már kevésbé, de ez nem feltétlenül az ő hibája. Egyrészt azért, mert olyan nincs még egy, mint Denzel, akinek olyan kisugárzása van, mint senkinek, egy istenadta tehetség – bár megnéztem volna a fiát, John David Washingtont a szerepben –, másrészt a forgatókönyv sem segít neki.
Az egy dolog, hogy a könyvet meghatározó emberrablás témáját szinte teljesen kihagyták, az nem komoly gond, az zavaróbb, hogy míg az előző filmben csak érzékeltették, hogy Creasy PTSD-ben szenved, itt be is mutatják, miért és hogyan – például úgy, hogy egy csuklyával a fején alszik, ami tisztára önkínzásnak hat. Ami tök felesleges, és jórészt hiteltelen, ráadásul úgy, hogy az ezt követő rész viszont teljesen kiszámítható. Ha tudjuk, hogy Creasy új, brazil munkájához valami köze van a CIA-nak, azt is tudjuk, hogy ott nagy baj lesz – van még olyan szervezet, aminek ENNYIRE rossz PR-ja van? –, ahogy az is árulkodó jel, ha a helyi gonoszok öltönyt viselnek. Ebből már a második rész elejére nagyjából össze lehet rakni, mi fog történni, csak pár dolgon csavarnak ezek után, néha jobban, néha kicsit kevésbé jól.
Pita pótolhatatlan
A Denzel főszereplésével készült film története sem volt túl bonyolult, a bosszúszomjas főhős megindul a gonoszok után, egyenként leszámol velük, majd a legvégén egy sötét összeesküvős nyomára bukkan, amiről lerántja a leplet. A sorozat pont ezt a receptet követi, azzal a különbséggel, hogy nincs különösebb tétje. A filmben az a elbűvölő kislány rántja ki a letargiából és depresszióból, akit megvédenie kell, és ezért hisszük el Creasynek, hogy érte a falon is átmegy, mert van egy valós, rendkívül erős kapocs köztük. Amit Tony Scott pár vonással, de remekül épített fel, például ahogy Creasy úszni tanítja a kis Pitát. A sorozatban Poe névre hallgató lány már tini, ráadásul abból a sértődős, hagyjál békén, én jobban tudom fajtából. Nem akarom bántani az őt alakító Billie Boullet-t, mert egy nehezen szerethető, sablonosra megírt karaktert kell eljátszani, amiből nem igazán derül ki, mit tud, de a kisugárzása a kanyarban sincs a Piát alakító Dakota Fanninghoz képest.
Tényleg kellett még valaki?
Azt feltehetőleg a készítők is érezték, hogy a hét részre nyújtott – minden epizód címe a saját sorszáma – sztori nehezen áll meg egy lábon, így Creasy mellett kellett még egy főhős, vagy legalábbis olyasmi. Ez lett az élelmes brazil sofőr, Valeria Melo (Alice Braga), aki segít a bajba került amerikainak. Ami azért jó húzás, mert elég nehéz lenne elhinni, hogy ő külső segítség nélkül tájékozódik egy olyan országban, ahol addig csak egy napot töltött, ahol nem ismer senkit, és ahol szigorúan őrzött létesítményekbe akar bejutni.
Ehhez hasznos a karakter, máshoz meg semennyire.
Bár az első találkozásban ez még benne lenne, nincs közte és Creasy között semmi kémia, nincs a kapcsolatuknak semmi dinamikája, Valeria csak akkor tűnik fel, amikor az hasznos a történetnek, önálló karakterként nem igazán működik. Igen, ad egy kis brazil ízt a sorozatnak, de az egy kicsit fals, például amikor az addig csak McDonald’s-ot evő amerikai tininek a brazil kaját népszerűsíti. Bűneként felemlítem, hogy az elmúlt évek egyik legrosszabb zeneválasztása is hozzá köthető. Country zene a brazil tengerparton? Komolyan?
A kegyetlenség maradhat?
Nem szép dolog ezt mondani, mert kicsit szadistának fogok hangzani, de a technikailag nem éppen kiemelkedő 2004-es filmet részben a kegyetlenség tette annyira nézhetővé. Az emelte ki az átlagos akciófilmes mezőnyből, hogy világosan tudtunkra adták, John Creasy tényleg MINDENT megtesz azért, hogy kiszabadítsa a gondjára bízott lányt. És Washingtonnak elhittük, hogy hajlandó egy pasas seggébe robbanóanyagot dugni, majd azt működésbe hozni – széles mosollyal az arcán –, hogy információhoz jusson. És persze azért is, hogy megbüntesse. Amit ritkán látni egy mainstream hollywoodi produkcióban.
A sorozat kacérkodik a gondolattal, hogy ugyanezt megtegye, meg is tehetnék, lévén a streamingen kevésbé számít a korhatár-besorolás. A második részben bele is kezdenek egy hasonló jelenetbe, és egy kicsit elhittem, hogy ez a Creasy is kérlelhetetlen, kőkemény lesz. Aztán nem lett az, elkenték, elmismásolták ezt a részt, az egésznek nem volt éle, keménysége. Persze a karakter maga kemény maradt, Yahya Abdul-Mateen II néha egész jó – a javára írom, hogy egy szikár alakítást hoz, és nem akarja, hogy megkedveljük –, de a túlságosan is átlagos, kiszámítható történettel és a mezőnyből cseppet sem vizuális megvalósítással nem tudott ő sem megküzdeni.
Értékelés: 7/10
10 remek film - az emberrablásról!
Ezernyi okból rabolhatnak el valakit és tarthatnak fogva, ahogy a filmesek is sokféleképp találhatják mindezt - lehet dráma, vígjáték vagy akár horror is a végeredmény. Íme a mi tízes listánk!
Tovább
