5 szuperprodukció, amit kötelező látni az HBO GO-n

Jön a Szex és New York folytatásának utolsó epizódja, 2. évadot kapott Ridley Scott sci-fi sorozata, de újranézhetjük a Sin Cityt és Robert De Niro hollywoodi kaszkadőrös, akasztófahumorú vígjátékát is.

1. Az aranykor – 1. évad

Ebben a kosztümös történelmi drámasorozatban a XIX. század végi hatalmas gazdasági változások közepette, 1882-ben a fiatal Marian Brook, egy déli tábornok árván maradt lánya beköltözik merev és konvencionális New York-i nagynénjeihez, ahol egy izgalmas társadalmi háborúba keveredik. A főbb szerepekben: Christine Baranski, Cynthia Nixon, Carrie Coon, Morgan Spector, Denée Benton és Louisa Jacobson. (Az új sorozat február 1-től érhető el az HBO GO kínálatában.)

 

2. A farkas gyermekei – 2. évad

Ridley Scott 2020-ban debütáló, a kritikusok körében is nagy sikert arató sci-fi sorozata a nem is olyan távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már kezdi uralma alá hajtani a világegyetemet. Az első évadban a gyarmatosítás korai szakaszában két android, Apa és Anya történetét követhettük nyomon, akiknek az volt a feladata, hogy emberi gyerekeket neveljenek az egyik ismeretlen bolygón. Csakhogy a prosperáló kolóniát széteséssel fenyegeti egy vallási konfliktus... (A 2. évad február 2-től érhető el az HBO GO kínálatában.)

 

3. És egyszer csak... – évadzáró epizód

Az HBO egykori koronagyémántjának számító Szex és New York tévésorozat új fejezetébenCarrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker), Miranda Hobbs (Cynthia Nixon) és Charlotte York (Kristin Davis) immáron nem a harmincas éveikben próbálják kezelni az élet és a barátság bonyolultságát, hanem az ötvenes éveiket taposva, amikor minden még annál is sokkal bonyolultabb... No de vajon az utolsó rész után is ugyanúgy keserű szájíze lesz a nézőknek, mint a kritikusoknak az első pár epizód idején, vagy a készítők összeszedték magukat a nagy fináléra? (Az évadzáró epizód február 3-tól érhető el az HBO GO kínálatában.)

 

4. Sin City

Lassan 20 éves lesz Robert Rodriguez fekete-fehér képregényadaptációja, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy ódákat zengtek róla a kritikusok, a Humhrey Bogart ballonkabátjával fémjelzett film noir és a kemény öklű krimihősök feltámadását ünnepelve. De volt is miért fedorakalapot lengetni, mert Robert Rodriguez (valamint a vendégrendezőként feltűnő országos cimborája, Quentin Tarantino) elsöprő erejű játékfilmje nem véletlenül lett kultikus alkotás! Sin City, a bűn városa mágnesként vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szíveket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely, ahol van, aki bosszúra szomjazik, mások megváltásért sóvárognak, és vannak olyanok is, akik mindkettőben reménykednek egy kicsit. A három különálló, de mégis lépten-nyomon összeérő történetet bemutató filmben olyan sztárok adják egymásnak a kilincset, mint Bruce Willis, Clive Owen, Benicio del Toro, Jessica Alba, Mickey Rourke, Elijah Wood, Rosario Dawson, Brittany Murphy, Rutger Hauer, Michael Madsen, Alexis Bledel, Josh Hartnett, Carla Gugino, Michael Clarke Duncan és Nick Stahl. (Az HBO GO kínálatában február 4-től érhető el.)

 

5. A nagy visszatérők

Ebben a 2020-as akciófilmben Max Barber (Robert De Niro) és partnere, Walter (Zach Braff) B-kategóriás filmeket jegyző producerek, akik bajba kerülnek, mert nem tudják kifizetni a tartozásukat Reggie Fontaine maffiafőnöknek (Morgan Freeman). Hogy mentse a saját és Walter irháját, Barbernek el kell adnia az eddigi egyetlen jól sikerült forgatókönyvét korábbi gyakornokának, aki jelenleg A-listás producer, James Moore-nak (Emile Hirsch). A forgatás első napján Moore főszereplője kaszkadőrbalesetben meghal, így jogosulttá válik egy nagy összegű biztosítási kötvény beváltására. Ez ötletet ad Barbernek, hogy megpróbálkozzon ugyanezzel. Megírnak egy szörnyű western forgatókönyvet, és felkérnek egy kiöregedett cowboy-színészt, Duke Montanát (Tommy Lee Jones) a főszerepre. A probléma az, hogy Duke csak nem akar elpatkolni. (Az HBO GO kínálatában február 5-től érhető el.)

 

A Port.hu zenés sorozata első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.