6 tény, ami miatt a Yellowstone a XXI. század Dallasa

Ahogy a Ewingok mindent megtettek Southforkért és az olajtársaságért, ugyanúgy a Dutton családnak is a ranch és a hatalom a legfontosabb. Belenéztünk Kevin Costner Yellowstone-jába, és nem bántuk meg: új klasszikus van születőben a tévézés történetében!

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a sorozatszínészből lett író-rendező-producer, Taylor Sheridan az elmúlt néhány évben fenekestül felforgatta az amerikai szórakoztatóipart. A Veronica Mars és a Sons of Anarchy egykori epizódszereplője ugyanis 40 évesen úgy döntött, hogy átáll a kamera túlsó oldalára, és miután a mennybe ment a Sicario forgatókönyvírójaként, megnyíltak előtte a korábban zárt ajtók – azóta lényegében ő látja el egy személyben a Paramount égisze alátartozó SkyShowtime-ot olyan minőségi sorozatokkal, mint Stallone Tulsa Kingje (itt írtunk róla), az 1923 Harrison Forddal a főszerepben (itt magasztaltuk) és az 1983 (a PORT.hu kritikája itt olvasható), valamint az utóbbi két westernszéria anyaszériája, az 5. évadánál tartó Yellowstone.

 

 

A Yellostone-t maga a showrunner is úgy emlegeti, mint a XXI. századi Dallas – megnéztük az első évadot, hogy lássuk, tényleg így van-e.

 

1. Southfork Ranch = Yellowstone Dutton Ranch

Az 1978 és 1991 között futó (majd 2012-ben újabb 3 évadot is megélő) Dallas széria milliomos, de diszfunkcionális Ewing családja az egész életét arra tette fel, hogy a Southfork Ranch-ről irányítsák a földjeiken folyó állattenyésztést és olajkitermelést. A texasi felső tízezerbe tartozó Ewingok befolyása és vagyona akkora, hogy valóságos magánállamot voltak képesek létre hozni Southfork területén. A Yellowstone-ban (valamint a hozzá kapcsolódó előzménysorozatokban) legalább ugyanekkora földbirtokokra és hatalomra tettek szert a Duttonok is a festői Montana államban.

 

2. Jockey Ewing = John Dutton

Jockey (Larry Hangman) számára a Ewing Olajtársaság, Southfork, a hatalom megtartása és a riválisok eltiprása jelentett mindent – ezeknek a megtartásáért pedig bármeddig képes volt elmenni, akár úgy is, hogy ezzel törvényt szegett. A nagy konspirátor karaktere a Yellowstone-ban John Duttonnak jutott: ez az a szerep, ami visszahozta a reflektorfénybe a '90-es évek egyik legnagyobb sztárját, Kevin Costnert. A Dutton família feje vaskézzel irányítja nemcsak a családot, de az összes emberét, sőt, szinte egész Montanát: minden második köztisztviselő a zsebében van, a szeretője pedig nem más, mint az állam kormányzóasszonya...

Forrás: Getty Images / Paramount+

 

3. Tintás Barnes = Thomas Rainwater

Montana legnagyobb földtulajdonosaként James Dutton állandó konfliktusban áll a szomszédos rezervátumban élő indiánokkal. Az ottani lakók vezetője az elit iskolákban tanult, dúsgazdag Thomas Rainwater (Gill Birmingham), a Broken Rock-i indián törzsek főnöke, akinek feltett szándéka, hogy visszaveszi a fehér emberektől ősei földjét, John Duttont pedig földönfutóvá teszi, kerüljön amibe kerül. Nem nehéz felfedezni ebben a Dallast végigkísérő, generációkon átívelő Ewing–Barnes-viszályt (ami még az 1930-as években kezdődött, amikor az öreg Willard „Tintás” Barnes megharagudott a Jock Ewingra, amiért kitúrta őt a közös olajcégükből és elszerette tőle Ellie-t.

 

4. Bobby Ewing = Kayce Dutton

A Ewing–Barnes-viszályt kivetíteni a Duttonok és az indiánok közötti konfliktusra olyannyira nem erőltetett hasonlat, hogy még a két széria szerelmi szála is stimmel. Az öntörvényű Kayce (Luke Grimes), aki a sok romlott és hataloméhes Dutton között talán az egyetlen utolsó régi vágású vadnyugati jófiú,

indián lányt vett feleségül, ráadásul gyerekük is született, így a fiú eléggé elásta magát a vaskalapos és régi vágású John Dutton szemében.

Persze ahogy az öreg Jock is sokszor megenyhült a tékozló fia iránt, a yellowstone-i családfő sincs ezzel másként, ami alaposan megbonyolítja az első évad eseményeit...

 

5. Cliff Barnes = Dan Jenkins

Jockey fő ellenlábasa mindig is Cliff Barnes a Dallasban, aki eredeti foglalkozását tekintve ugyan ügyvéd volt, de akármilyen munkahelye is lett a Földhivatal igazgatói posztjától kezdve Dallas helyettes kerületi ügyészi székén át a saját olajtársaság vezérigazgatói címéig, minden vágya az volt, hogy övé lehessen a Ewing Oil, mivel annak idején még Tintás Barnes találta meg az első olajmezőt, amelyre Jock Ewing később egy egész céget és családi dinasztiát építhetett. A Yellowstone-ban John Duttonnak is kijutott egy Cliffhez hasonlóan csökönyös nagy nemezis: az ingatlanfejlesztésben utazó Dan Jenkins (Danny Huston) személyében, aki luxusházakat, golfpályákat és szállodákat álmodott meg Paradise Valley néven azokra a végtelen mezőkre, ahol a Dutton család szarvasmarhái legelésznek. Céljai elérése érdekében a Dutton-családfőhöz hasonlóan ő sem riad vissza semmilyen mocskos eszköztől, „az ellenségem ellensége a barátom”-elvet szem előtt tartva pedig még Rainwaterrel is összefog, hogy együtt építsenek hotelt és kaszinót a Yellowstone ranch közvetlen szomszédságában – ha már egyszer az őslakos amerikaiak földjén szabadon űzhető a szerencsejáték. Nem is lehet kérdés, hogy ezek a nagy szabású ingatlanprojektek jókora purparléhoz vezetnek...

 

6. Samantha Ewing = Bethany Dutton

Jockey felesége (aki az eredeti változatban nem is Samantha volt, hanem Sue Ellen) mindig is híres volt arról, hogy szeretett a pohár fenekére nézni. A Yellowstone-ban is van egy nem titkoltan alkoholista karakter: John Dutton (Kelly Reilly) lánya, Bethany. És ahogy anno Samantha is ki tudta villantani az oroszlánkörmeit, ha kellett, és megmutatta, mire képes (ha még emlékszünk: egy időben ő volt az Ewing Olajtársaság vezérigazgatója!), Beth-et sem kell félteni, hiszen a Schwartz & Meyer, Montana vezető bankjának egyik kisfőnökeként alaposan beletanult az amerikai üzleti életbe és a nagykutyák konspirációiba. És bár ő maga „sz*rik a farmra” mindent tőle telhetőt megtesz, hogy megvédje a családja földjét és hírnevét – és ugyanúgy nem válogat az eszközökben, ahogyan az apja sem.