Matt Groening, az 1989 óta töretlen népszerűségnek örvendő A Simpson család atyja pár éve gondolt egyet, és a csapatával leszállított egy pimasz humorú fantasy rajzfilmsorozatot a Netflixnek Disenchantment címmel, ami idehaza A kiábrándult királylány-ként került be a népszerű straming platform kínálatába 2018 nyarán. Az Első fejezet (Part 1) gyűjtőcím alatt futó első tíz epizód után 2019 őszén újabb tíz rész vált elérhetővé, ez lett a Második fejezet (Part 2). Néhány nappal ezelőtt pedig végre megkaptunk az újabb tízes csomagunkat Harmadik fejezet (Part 3) címmel.

Épp ideje volt, A kiábrándult királylányra ugyanis nagyon könnyű rákattanni, és mivel csak 20-30 percesek az egyes epizódok, kétszer ennyit is simán ledarálna az ember. Mert hogy tényleg nem újságírói túlzás volt, amikor azt írtuk tavaly itt a Port.hu hasábjain, hogy A Simpson családdal összegyúrt Trónok harca piszkosul vicces, garantált tőle a röhögőgörcs. Groeningék hűek maradtak önmagukhoz, és itt is mázsaszámra szórják a kimondottan felnőtteknek szóló, alkohollal, szexszel, drogokkal, társadalmi problémákkal és popkulturális kikacsintásokkal teli poénjaikat, nem kímélve sem Istent, sem embert. Ráadásul egyáltalán nem megúszósan teszik mindezt, vagyis korántsem azon kell nevetünk, hogy a republikánusok ogrékra lettek kicserélve, a kövér seriff egy páncéljába szorult, fánkevő lovag, a pakisztáni boltosból meg fura beszédű kobold lett – a sorozat áthallásos humora sokkal kifinomultabb ennél. Dreamland, azaz Álomfölde királysága egy érző, lélegző, színes, önállóan is tökéletesen életképes, és legfőképpen fergetegesen vicces fantasy világgá terebélyesedett ki az eddig látott 30 epizód alatt.

Sőt, most már nem is csak Álomföldén játszódnak a fő események. Az új részek igen fontos helyszínévé nőtte ki magát a sokat emlegetett rivális ország, Steamland, azaz Gőzföld, a furmányos szerkezetekkel robogó, mókás cilindereket viselő úriemberek és úrhölgyek hazája, melynek zsúfolt és izgalmas metropoliszához képest a királyi vár csak egy nyomorúságos viskó. Bean, a címbéli kiábrándult, és még mindig kicsit alkoholfüggő királylány egy szövevényes udvari konspiráció szálait felgöngyölítve jut el ide a történet egy adott pontján – és milyen jól tette, mert a sok fantasy toposzba talán kicsit belefásult készítők itt bizony alaposan kiélhették a kreativitásukat.

Gőzföld ugyanis pont olyan lett, mintha valaki belezsúfolta volna Jules Verne, H.G. Wells és Sir Arthur Conan Doyle regényeinek összes kötelező kellékét, léghajóstul, robotemberestül, elveszett birodalmastul, kalapos felfedezőstül Fritz Lang gépektől duhogó Metropolisába. Egy disztópikus gigaváros, ahol a viktoriánus gőzketyerék az art deco stílusban felhúzott felhőkarcolók arisztokratikus lakóinak kényelmes mindennapjait szolgálják, és miközben ők a legújabb nagy felfedezéseikről hencegnek az elegáns klubjaikban, lenn a mélyben szomorú tekintetű, egyenruhás melósok húzzák az igát gigantikus gyárcsarnokokban, a forrófejű ellenszegülőket pedig villanykörtefejű robotok hűtik le. Naná, hogy az utóbbiakkal Bean hercegnőnek is meggyűlik a baja a városbéli ügyködése során, hiszen hű segítőtársát, a manó Elfót is ki kell szabadítania a fogságból, miután a gőzföldiek cirkuszi látványosságként kezdik el mutogatni egy freak show-ban.

Gőzföld, mint a tudományok és az áltudományok fellegvára, tökéletesen rímel arra a 120 évvel ezelőtti nyugati világra, ahol az emberek ugyanúgy féltek az első elektromos szerkezetektől és a robbanómotoros autómobiloktól, mint a szellemekről suttogó, asztaltáncoltató médiumoktól. A Harry Houdini bűvésztrükkjeit, valamint a törpéket, óriásokat, szakállas nőket és sellőfiúkat mutogató, letűnt idők vándorcirkuszos világát megidéző miliőre ennél az évadnál a Netflix egy teljes plakátkampányt épített, ahol Bean az elektromosság hercegnője – jóllehet, ezt a mágikus képességét nem különösebben bontja ki a történet.

Annál több szó esik viszont Bean igazi anyjáról, a boszorkány Dagmar királynőről, aki továbbra is a háttérben ármánykodik, ezúttal mint a föld alatt élő, bizarr holdimádó manók, a trøgok zsarnoki úrnője. Érdekes váltás, hogy a hercegnő az első évadban még mennyire találkozni akart az igazi anyjával, és mennyire utálta a mostoháját, a félig hüllőfajzat Oonát, akiből mostanra a legfontosabb szövetségese lett a boszorkánykirálynő és a többi trónkövetelő elleni harcban. Barátból ellenség, ellenségből barát – Groeningék ezúttal is mesterien szövik úgy a felnőttmeséjük fonalát, hogy annak értelmes fejlődési íve is legyen, és ne csak a töménytelen mennyiségű gatyaletolós-bélkiontós poénon hahotázzon a néző.

Természetesen a hagyományos fantasy elemeket sem homályosítja el a Verne-masinák gyomrából feltörő füstfelhő. Bőven kapunk ősi átkokat, dühös szörnyetegeket, dohos kazamatákat, ádáz kardpárbajokat, nyaktörő hajszákat, látványos várostromot, vagy épp pincében kántáló, kámzsás összeesküvőket. No meg egy akkora cliffhangert, amitől A kiábrándult királylány rajongói szinte biztos szeretnének most valami mágikus praktikával előre ugrani az időben akkorra, amikor már elérhető lesz a soron következő újabb tíz, gyilkos humorú epizód.

Ítélet: 7/10

Kiknek ajánljuk? Simpson család-, Futurama- és Trónok harca-fanoknak mindenképpen. De bátran nézhetik a fantasy regények és videójátékok szerelmesei, sőt, Jules Verne, H. G. Wells és Arthur Conan Doyle regényeinek rajongói is.