Az 5 legsokkolóbb állítás Selena Gomez filmjéből

Példátlanul őszinte dokumentumfilm került fel az Apple TV+ kínálatába Selena Gomez: My Mind & Me címmel, amelyben a popsztár a legsötétebb oldalát mutatja meg nekünk, elsősorban mentális és fizikai betegségeire koncentrálva.

A Selena Gomez: My Mind & Me című bő másfél órás dokumentumfilmet az az Alek Keshishian rendezte, akit kliprendezőként és játékfilmes alkotóként (Tanulj, tinó!, Szerelem és egyéb katasztrófák) egyaránt ismerhetünk, de zenei dokut is készített már (Madonnával az ágyban), így nagy rutinnal vágott bele a munkába. Csakhogy kiderült, hogy ugyan eredetileg arra kérték fel, hogy Gomez turnéjáról készítsen filmet, sokkal több van az anyagban.


Keshishian végül ott volt, amikor az énekesnő kijött a pszichiátriáról, vagy amikor Kenyába utazott, ahol egy alapítványt támogat, és mindösszesen 200 órányi intim portrét rögzített a sztárról a cinéma vérité eszközeivel, 2016-tól kezdődően hat éven keresztül. A végeredmény egy szokatlanul mély és megrázó közelkép egy olyan emberről, akit egészen addig irigylünk, amíg nem látunk bele a fejébe.

Lássuk tehát, melyek voltak a Selena Gomez: My Mind & Me legsokkolóbb momentumai!


Bármikor stroke-ot kaphat

„Kéred a reggeli gyógyszered?”

– hangzik el Gomez legjobb barátjának a szájából a film első percében, s habár abban a pillanatban nem derül ki, pontosan milyen gyógyszerekről van szó, később megtudjuk, hogy a lehetőségek tárháza sajnos elég széles, mivel a popsztár több betegséggel is küzd. Elég megrázó például azt figyelni, amikor a turnéja során megmutatják, hogy mindig kéznél kell lennie egy vérnyomásmérőnek, mert az énekesnőnek olyan magas a vérnyomása, hogy fennáll a veszélye annak, hogy bármikor stroke-ot kaphat.

Forrás: Apple TV+


Ha mindez nem lenne elég, kiderült, hogy Gomez egy elég súlyos autoimmun betegséggel, lupusszal küzd, ami miatt 2017-ben veseátültetésen is átesett. A beavatkozás ugyan segített a sztár krónikus vesegyulladásán, de a lupus attól még természetesen megmaradt, és folyamatos panaszokat okoz. A dokuban is láthatjuk, időnként mennyire szenved az énekesnő a fizikai bántalmaktól, a megoldást pedig egy olyan erős gyógyszer jelenti, ami igencsak igénybe veszi a szervezetét (és amit egyébként több órás, a kemoterápiához hasonló kezelések során juttatnak be a vérébe).


Saját maga legnagyobb ellensége

A gyógyszerhez kapcsolódó felütés után a Selena Gomez: My Mind & Me úgy folytatódik, hogy az énekesnő 2016-os Revival turnéját követhetjük, a ruhapróbáktól kezdve. És már ez az alapvetően rutinszerű, egyszerű folyamat megmutatja, milyen súlyos állapotba került a sztár, és hogy mennyire nincs jóban saját magával. „Ha ilyenek a barátaim, nincs szükségem ellenségekre” – szoktuk frappánsan mondani; a közkeletű közhely viszont Gomez esetében úgy pontos, hogy neki saját maga miatt nincs szüksége ellenségekre, mivel ő maga saját maga legnagyobb ellensége.

Forrás: Apple TV+


Folyamatosan ostorozza saját magát, szidja a testét és a teljesítményét is. Miután adott egy mindenki szerint tök jól sikerült koncertet, nagyon rosszul érzi magát, hogy mit fognak szólni a szervezők, mivel szerinte gyalázatos volt, és ezzel cserbenhagyta őket. Mindent kritizál saját magán, és

elég nyomasztó látni, hogy Gomez hozzáállása végül önbeteljesítő jóslattá válik, és a tervezettnél korábban le kell fújni a turnét, mert ilyen állapotban nem tudja végigcsinálni.


Börtönnek érzi a saját elméjét

Miután a popsztár idegösszeomlást kapott a koncertsorozatán, bekerült egy pszichiátriai intézménybe, ahol bipoláris zavarral diagnosztizálták. Habár Gomeznek nehéz volt feldolgoznia ezt a stigmát jelentő diagnózist, abban azért sokat segített, hogy végre megértette, miért érzi börtönnek a saját elméjét, miért nem tud szabadulni sötét gondolataitól és miért van az, hogy látszólag mindent elért, amit akart, de egyszerűen sosem tud felhőtlenül boldog lenni. A bipoláris zavar mániás és hipomániás fázisai egyébként gyakran járnak fokozott kreativitással, szóval nem olyan szokatlan, hogy egy művész bipoláris (az énekesnő ezzel mások mellett Ludwig van Beethoven és Vincent van Gogh rokona).

Forrás: Apple TV+


A sztár mentális állapotának legsúlyosabb következménye azonban az, hogy

gyakran támadnak öngyilkos gondolatai.

Erről ugyan a dokuban nem sok szó esik, de Gomez közelmúltbeli nyilatkozataiból pontosan lehet tudni, hogy évekig fontolgatta, hogy véget vet az életének. A Selena Gomez: My Mind & Me-ben mindez finomabb formában, úgy jelenik meg, hogy az énekesnő többször találkozik sorstársaival (például a már említett kenyai utazás során, ahol egy csomó olyan fiatallal került kapcsolatba, akiken az az alapítvány segített, amit ő is támogat), akik megosztják vele, hogy hozzá hasonlóan ők is öngyilkosságot akartak elkövetni – és szerencsére azt is, hogy miért gondolták meg magukat.


Megbénítja a szorongása

A sztár mentális betegségének elsőre kevésbé drasztikusnak tűnő, de valójában az egész életét megkeserítő mellékhatása, hogy – ahogy ő fogalmaz – gyakran érzi úgy, hogy megbénítja a szorongása. A dokuban számos olyan helyzetet láthatunk, például amikor paparazzók üldözik vagy amikor interjúhelyzetben nem tud megfelelően reagálni, amelyekben Gomez nem tudja artikulálni a jogos érzéseit.

Az énekesnő többször vallott már róla, hogy úgy érzi, nem tudja irányítani az érzelmeit, és ettől selejtesnek érzi magát.

Forrás: Apple TV+


Ezzel kapcsolatban pedig a sztár a dokuban is megfogalmazza, hogy ahhoz hasonlóan, hogy az óvodában a kicsiknek boldog és szomorú emojikat mutatnak, hogy segítsenek kifejezni az érzéseiket, a későbbi tanulás folyamán is gondot kéne erre fordítani, hiszen kamaszként és felnőttként sokkal összetettebb emóciókkal kell megküzdenünk. A mentálhigiénés tudnivalók tananyagba foglalása fontos célkitűzése lett Gomeznek, aki egy alapítványt is létrehozott, amely hasonló gondokkal küzdő fiatalokon segít, ezenkívül lehetőséget kapott a Fehér Házban is terve előadására (szeretne ugyanis átvinni egy törvényjavaslatot ezzel kapcsolatban).

Mindent összevetve tehát lehet, hogy az énekesnőnek nagyon nehéz így élni, de példájával, azzal, hogy megosztja a problémáit és konkrét erőfeszítéseivel annyit segít másokon, hogy ha nem is mondhatjuk, hogy megérte, de azt igen, hogy szenvedéseinek legalább volt valami haszna.

„Mintha az én életemről beszéltél volna”

– hangzik el egy ismeretlen sorstárs szájából azután az előadás után, amit Gomez tart annak a pszichiátriai intézmények a bankettjén, ahol őt is kezelték. És ezzel az illető mindent elmondott arról, miért olyan fontos Selena Gomez összes megnyilvánulása a témában, és miért olyan fontos, hogy elkészült ez a dokumentumfilm.


Magányos gyerek- és kamaszkora volt

A Disney sztárjaként az énekesnő már 7 éves korában elkezdte a szereplést, és a dokuban látható archív felvételeken is azt láthatjuk, hogy bármiféle gátlás nélkül, mindig is nagyon szeretett szerepelni. Ehhez képest elég meglepő azzal szembesülni, hogy amikor Gomez nosztalgiából végiglátogatja texasi gyerekkorának fontos helyszíneit, azt is elmeséli, milyen magányos volt az iskolában,

és alig voltak barátai.

Nemhogy nem szeretett a figyelem középpontjában állni, de a pomponlányok vezetőjeként villogó unokatestvére gyámolítása kellett hozzá, hogy átevickéljen a kamaszkor és a gimi kihívásain.

Forrás: Apple TV+


Ahogy arra maga a popsztár is rámutat, talán ezért történt, hogy ma annyira fontosnak tartja a kapcsolatokat. A Selena Gomez: My Mind & Me-ben az énekesnő sokat beszél a családjáról és a hozzájuk kötődő viszonyáról, de őket (az édesanyja rövid és az unokatestvére hosszabb megjelenését leszámítva) nem sokat láthatjuk szerepelni. Közeli barátai azonban fontos szerepet kapnak a dokuban, és arra is gyakran látunk példát, hogy ad hoc ismeretségei során is sokszor kapcsolódik másokhoz (akár a már többször említett kenyai úton, akár egy jobban sikerült interjúnak köszönhetően). És talán ez motiválta Gomezt a dokumentumfilm elkészítésére is: a színpad mellett ugyanis talán így tud a legjobban minél több emberrel kapcsolatot teremteni.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.