Az oroszok is megtanultak képregényfilmet csinálni

Itt a netflixes Grom őrnagy és a Pestisdoktor, a hollywoodi szuperhősmozik orosz kihívója.

Ha a Grom őrnagy és a Pestisdoktor előzetesét véletlenül hang nélkül indítjuk el, akkor akár még azt is hihetjük, hogy egy újabb Marvel- vagy DC-produkció előzetesét látjuk. Hogy ezt dicséret vagy sem, azt döntse el mindenki – a gyártó Bubble Studio nyilván nem bánja az összevetést, elvégre a céljuk a szuperhősműfaj oroszországi meghonosítása volt.

És akárcsak a nyugati nagy testvérek, ők is képregényből dolgoztak. Grom őrnagy kalandjai 2012 és 2016 között jelentek meg a Bubble Comics égisze alatt, és mind az orosz, mind a külföldi kritikusok pozitívan fogadták. Az első mozgóképes feldolgozás már 2017-ben megszületett egy közel félórás kisfilm formájában, amelyet a producerek bevallottan az egészestés verzió tesztprojektjének tekintettek. A cél a nézők felcsigázása és a producerek bevonzása volt, ami sikerült is. Állítólag még Harvey Weinstein is ráharapott az ötletre, de a beütemezett találkozót az orosz fél lemondta, miután kiderültek az amerikai producer mocsokságai.

A filmterv ezzel együtt is zöld utat kapott, de kreatív különbségek támadtak a megrendelők és a kisfilm alkotói közt. Előbbiek inkább a történet kidolgozásába akartak több energiát fektetni, míg a rendező és a stábja az akciót szerették volna felpörgetni, ahogy a kisfilmben is tették. A vita vége szakítás lett, Oleg Trofim személyében új rendező érkezett, és Grom őrnagy szerepére is új színészt kellett találni, mert Alexander Gorbatov nem akart újra belebújni a karakter bőrébe. Közel egyéves castingfolyamat után sikerült kiválasztani a korábban főleg romantikus szerepeket játszó Tikhon Zhiznevskyt, és csak ezt követően, 2019 végén indulhatott el a forgatás.

Nehezen született meg tehát az első orosz képregényadaptáció, de a kész filmen ebből szerencsére semmi nem látszik.

Az előzménynek is tekinthető Éjszakai őrséghez, illetve a Fekete Villámhoz hasonlóan a Grom őrnagy is elsősorban vizualitásban erős. A történet Szentpéterváron játszódik, de szinte csak a történelmi városrészeket látjuk, ami a kortalanság hangulatát kölcsönzi a filmnek, és így nem is tűnik annyira abszurdnak, hogy egy latexbe öltözött, pestismaszkos szupergonosz járja az utcákat. Noha a költségvetés (forintba átszámolva) csak 2.6 milliárd volt, a látványvilág valóban a középkategóriás Marvel-filmekét idézi – igaz, itt nincsenek galaktikus összecsapások, mindössze üldözési jelenetek és felrobbanó épületek.

Nem is hiányoznak a gravitációt és a fizika törvényeit meghazudtoló megalomán akciók, sőt

a Grom őrnagy és a Pestisdoktort éppen azért lehet szeretni, mert nem szakad ki teljesen az orosz rögvalóból.

Hősünknek sincs szuperképessége, mezei rendőr, csak az átlagnál kicsit erősebb, vakmerőbb, lelkiismeretesebb és önpusztítóbb. Nemezise, az orosz szupergazdagok ellen bosszúhadjáratot hirdető Pestisdoktor se lő ki lézereket a szeméből, helyette egy menő lángszóróval terrorizálja az embereket. A sztori alapjait is nyilván a valóság ihlette, a szegények és az oligarchák közti szakadék Oroszországban talán még nagyobb, mint mifelénk (erről Viktor Pelevin regényeiből is tájékozódhatunk), és a tömegek elégedetlensége is tapintható, még ha ez a választási eredményeken nem is tükröződik.

A műfaji elemekben és a dramaturgiában viszont nagyítóval se találhatunk eredetiséget. Az írók bőséggel merítenek a V mint vérbosszúból, A sötét lovagból, a 2019-es Jokerből, a Sherlock Holmes-filmekből, illetve a Benedict Cumberbatch-féle sorozatból (Sherlock),

az egyik nagy „fordulat” pedig annyira átlátszó, hogy már a film elején bárki könnyen kitalálhatja.

Mindezt egyébként maga a rendező sem tagadta, amikor szembesítették a kritikákkal, de azzal védekezett, hogy Oroszországban még nincs hagyománya a képregény-adaptációknak, a helyi filmeseknek először a műfaj alapjait kell elsajátítaniuk, utána tudják majd csak felrúgni a szabályokat, és valami eredetit alkotni a zsáner kötöttségein belül. Vagyis

Grom őrnagy most még bevallottan kicsi és sárga vörös, de legalább az oroszoké.

Jogos persze a kérdés, hogy a magyar Netflix közönsége miért nézze a szentpétervári Batman és Joker kalandjait, ha megkaphatja az eredetit is. Egyrészt mert a sok helyről összetarantinózott sztori ellenére is vannak izgalmak bőven, a tempó és a humor is szuper, és a hangulat is képregényfilmes, a szó legjobb értelmében. Másrészt mert a helyi ízek, vagy – ahogy Vincent Vega mondja a Ponyvaregényben –, az „apró különbségek” sokat hozzáadnak az élményhez.