A Netflix új koreai sorozata, A maffia ügyvédje furcsa szerzet, egyszerre kőkemény és helyenként véres maffiasztori és néha már-már idétlen vígjáték, ami nem feltétlen baj.
Ha csak a Netflix sorozatok alapján kéne megítélnünk, akkor azt kell mondjam, hogy Dél-Koreában az átlagnál jóval nagyobb szerepet játszanak a lakóközösségek, hiszen a Sweet Home (2020) után itt A maffia ügyvédje, ahol szintén egy társasház lakóit kell megvédenie egy sima képű fiatal srácnak. Ám míg az előzőben a támadók mutáns szörnyetegek, az utóbbiban az agresszor egy nagy gyógyszeripari konszern, ami ugyebár sokkal rosszabb.
Már a nyitás is nagyon furcsa, mármint az, amikor megismerjük egy nagy hatalmú olasz maffiacsalád ügyvédjét, Vincenzo Cassanót, aki egy az egyben úgy néz ki, mint egy babaarcú, tökéletes külsejű K-Pop csillag. Merthogy tényleg koreai, még gyerekkorában fogadták örökbe Olaszországban, felnőve a Cassano maffiacsalád ügyvédje és a család fejének jobbkeze lett. Csakhogy a családfőt megölték, a sima modorú Vincenzo (Joong-Ki Song) pedig teljesíti utolsó kívánságát: végez a tettessel és embereivel, méghozzá elég látványos módon. Csakhogy a maffiavezér féltékeny, vér szerinti fia megpróbálja megölni Vincenzót, aki Koreába menekül, ahol amúgy is van némi dolga, meglepő módon egy lepukkant plázában. A Geumga Plaza sötét titkot rejt, és ahhoz, hogy Vincenzo közel kerülhessen céljához, össze kell barátkoznia az épület bérlőivel – akik létét a Babel nevű gyógyszeripar cég veszélyezteti.
Egy óriáscéghez persze rafinált, túlfizetett ügyvédek is járnak, így kerül a képbe a rámenős, de csinos Cha Young (Yeo-bin Jeon), aki képes bármire a sikerért, de titokban arany szíve van, ám amíg ez ki nem derül, a saját apjával háborúskodik, aki szintén ügyvéd, de ő a ház lakóit képviseli. Meg egy idősebb nőt, aki valamiért nagyon fontos Vincenzo számára, de történik még itt ezernyi dolog, majdnem szó szerint. A maffia ügyvédje első évada ugyanis nem kevesebb mint 20 részből áll, és egy epizód majdnem másfél órás, ami iszonyatosan sok. A rendező, Hui-won Kim és a forgatókönyvíró Jae Bum Park dicséretére legyen mondva, üresjárat még sincs, vagy csak minimális, és ilyenkor jön jól a bevezetőben emlegetett kettősség, a sötét bűnügyi dráma és a rendkívül könnyed vígjáték vegyítése, amire idővel jön egy romantikus szál. Bevallom, ez a kombó elsőre kicsit szokatlan, pedig nem ez az első koreai film vagy sorozat, amit nézek, de tudom, hogy arrafelé másként mesélnek történetet, máshogy építik fel a poénjaikat.
Amint túltesszük magunkat az első műfajkeveredési meglepetésen – ahogy luxushoz szokott hősünk is túlteszi magát az új otthona okozta sokkon -, akkor pont az a vegyes technika az, ami egyrészt előreviszi, másrészt működteti a sorozatot. Mert az ember pont arra kapja fel a fejét a legjobban, ha egy teljesen ártalmatlan helyzetben csapódik bele valakibe egy teherautó, vagy ha a legvéresebb helyzetbe sikerül váratlanul humort csempészni, és ebben A maffia ügyvédje készítői nagyon jók. És persze ehhez kellett igazán a babaarcú, finom vonású K-Drama megasztár, Joong-Ki Song (A farkasfiú, Taeyangui Huye), akinek magyar átiratban a hírek szerint Szong Dzsunggi a neve, és akiben ugyan van valamiféle műanyag androgün vonás, és aki valamiért mindig egy pici rúzst visel, a szerepe azonban annyira jól ki van találva, hogy abszolút működik a dolog. Vincenzo Cassano ugyanis egyszerre hidegen számító maffiózó, kívülálló szemlélő, a segítőkész barát és hősszerelmes, akit mindvégig egyfajta becsületkódex vezet az útján – ami ugyebár egy maffiás sztorinál elengedhetetlen kellék.
Kár, hogy Joong-ki Song mellett igazából nincs vele egyenrangú partner, a cserfes ügyvédlány alakja önmagában is idegesítő egy kissé, az őt játszó Yeo-bin Jeon pedig mérsékelten vicces és szimpatikus, igaz, ő annyiban rosszul is járt, hogy a legidétlenebb poénokat az ő nyakába sózták. Az egyik korai jeleneténél konkrétan rajzfilmes hangeffektusokat játszanak be, de a ház néha egész buggyant lakóival sem voltak túl kegyesek: az egyiknek annyira izzad a talpa, hogy konkrétan tocsog a lába minden lépésnél – miközben helyenként dermesztően kemény tud lenni maga a történet. Elég furcsa, nem?
Értékelés: 7/10
