Már megint lopással gyanúsítják a Ne nézz fel! alkotóit, hárommilliárd dollárt követel a plágiumot kiáltó író.
Adam McKay netflixes szatíráját egy éve érte először plágiumvád. William Collier keresetet nyújtott be, azt állítva, hogy a film valójában az ő 2012-es, saját kiadású regényén, a "Stanley üstökösén" alapul. Egy szövetségi bíró a múlt hónapban elutasította a keresetet, mivel úgy ítélte meg, hogy a hasonlóságok túl általánosak ahhoz, hogy szerzői jogi védelmet élvezzenek.
Most csütörtökön szintén egy saját kiadású szerző perelte be a Netflixet szerzői jogok megsértése miatt. Darren Hunter, a Pennsylvania állambeli Harleysville-ből azt állítja, hogy a film cselekményt, karaktereket és tematikus elemeket lopott a "The Million Day Forecast" című regényéből, amelyet 2015-ben saját kiadásban jelentetett meg.
Ügyvédje, Larry Klayman több mint 3 milliárd dollár kártérítést követel, és nyilatkozatában McKay-t és munkatársait "csalásuk és kapzsiságuk" miatt bírálta, ami szerinte
sajnálatos bizonyítéka annak, hogy milyen állapotban vannak egyesek Hollywoodban.”
A kereset végigveszi a regény és a Ne nézz fel! közötti állítólagos hasonlóságokat, beleértve azt, hogy mindkettő fiatal, elszánt női főszereplőket mutat be, akiknek figyelmeztetniük kell a világot egy közelgő katasztrófára.
A Netflix egyelőre nem reagált a vádakra.
Hunter szerzői oldalán az Amazonon az áll, hogy akkor döntött a The Million Day Forecast megírása mellett, "miután meglátogatta egy furcsa lény, aki azt mondta, hogy a ’Centaurus A’ galaxisból származik".
A kereset azt állítja, hogy a könyvet "a szórakoztatóiparban tevékenykedő különböző magánszemélyeknek és szervezeteknek" terjesztette, köztük a filmkészítőkhöz kapcsolódó személyeknek, de ezeket az embereket nem nevezi meg.
via: Variety