Egy újabb tök felesleges remake érkezik a Netflixre

Ezúttal 14 részes sorozat formájában nézhetjük meg David Nicholls Egy nap című bestsellerét.

A február 8-án bemutatandó széria arról szól, hogy miután együtt töltik egyetemi diplomaosztójuk napját, 1988. július 15-ét, a lelkiismeretes, ambiciózus Emma és a nála sokkal lazább sármőr, Dexter között

olyan barátság szövődik, ami élethosszig tart.


Kapcsolatuk kulcsfontosságú pillanatait a következő két évtized július 15-i napjainak bemutatásával ismerhetjük meg. Láthatjuk Dex és Em viszonyait és vitáit, reményeit és elszalasztott lehetőségeit, miközben hol együtt vannak, hol külön – hogy a végén rájöjjenek, hogy amit kerestek, végig ott volt az orruk előtt.


De az Egy nap nem a szokványos romkomok nyomvonalán halad, szóval még ezt követően is vár ránk pár egyenesen sokkoló fordulat. A kritikusok és az olvasók szerint a Bridget Jones naplóját követő évek legeredetibb szerelmes regénye alapján egyébként készült már egy csodálatos feldolgozás Lone Scherfig rendezésében, Anne Hathaway és Jim Sturgess főszereplésével.

A 2011-ben bemutatott film érdekes módon 108 percben is meg tudta oldani, amire a közelgő netflixes sorozatnak 14 epizódra van szüksége. De a gyártók – amellett, hogy vélhetően minél több streamelt óra erejéig le akarják kötni a felhasználókat – minden bizonnyal a Z-generációt célozták be a szériával, mivel abban olyan trendi fiatalok játsszák a két főszerepet, mint Ambika Mod és A Fehér Lótuszból ismert Leo Woodall.


(via Netflix, moly.hu)

 

Nem ez lesz az első felesleges remake a Netflixen

Íme a felesleges remake-ek bajnokságának győztese!

A 7 nő és egy rejtély látszólag a Tőrbe ejtve-filmek sikerét lovagolja meg, de aztán kiderül, hogy annak van igaza, aki a cím alapján arra tippelt, hogy a 8 nő remake-jével állunk szemben. Kritika a Netflix krimivígjátékáról.

Tovább