Ezeket nézd augusztusban a Netflixen, ha jót akarsz!

Jön az Emily Párizsban 4. évada, Halle Berry és Mark Wahlberg szétlövik Londont, a Terminátor pedig ezúttal Japánban bukkan fel.

Rebel Moon 1-2 – rendezői változat (augusztus 2.)

2023-ban került fel a Netflixre Zack Snyder sci-fi eposza, a Rebel Moon – A tűz gyermeke. Ám mivel a rendező eredetileg egy 172 oldalas forgatókönyvben írta meg a sztorit, amiből egy több mint háromórás filmet lehetett volna csinálni, végül a Netflixszel közösen úgy döntöttek, hogy a történetet két részre vágják. A Rebel Moon – 2. rész: A sebejtő idén tavasszal debütált – kritikusunk szerint csodásan nézett ki, de fájóan buta lett.

Rebel Moon: Csodásan néz ki, de fájóan buta Zack Snyder Star Wars-utánzata

Úgy tűnt, Zack Snyder egy elképesztően látványos és izgalmas filmet hoz össze az év végére a Netflixnek, de ebből csak a látványos igaz, saját Star Wars-univerzumának első darabja ugyanis rém egyszerűre sikerült.

Tovább

Más újságok szerzői is így voltak a dologgal, ezért Zack Snyder

végül a Netflixnél is kibulizta azt, amit anno az HBO-nál: az Igazság Ligájához hasonlóan tessék szépen most is bemutatni a vágatlan verziót, mert csak az tartalmazza a rendező eredeti, látnoki vízióját!

 

Esernyő Akadémia – 4. évad (augusztus 8.)

Utolsó évadához érkezett az utóbbi évek egyik legambiciózusabb képregényadaptációja, amiben szokás szerint mindjárt itt a világvége, de szerencsére a furcsa „testvérekből” álló, szedett-vedett hőscsapat (Nick Offerman, Megan Mullally, David Cross, Elliot Page, Tom Hopper, Robert Sheehan) ezúttal is kész összefogni, hogy rendbe tegye a dolgokat. Vagy legalábbis megpróbálják...

 

Emily Párizsban – 4. évad (augusztus 15.)

Emily Cooper, az anyacége által Franciaországba átvezényelt, feltörekvő amerikai marketingeslány (Lily Collins) 2020-ban egyetlen perc alatt levette a lábáról a fél világot. Emily ugyan olyan lány, akinek ott lóg egy E betűs medál a nyakában – mégsem egyszerű eset. Ha kell, frappánsan felel meg az őt ért támadásokra, és mindig, minden körülmények között önmaga marad.

Az új évad rögtön azzal indul, hogy Emily már nincs együtt Alfie-val, és szingliként újra elkezdi hajszolni a boldogságot,

csakhogy visszatérnek a drámai szituációk, sőt, maga Alfie is, és szokás szerint fenekestül felfordul minden Emily már éppen megnyugodni látszó életében.

 

The Union (augusztus 16.)

Halle Berry ebben a pörgős akciókomédiában Roxanne-t alakítja, aki egy bárban találkozik volt gimis pasijával, Mike-kal, akit Mark Wahlberg alakít.

Hősünk persze azt hiszi, hogy itt valami etye-petye lesz, csakhogy Roxanne elrabolja őt, és egyenesen Londonba viszi,

hogy ott segítsen visszaszerezni a címbéli The Union nevű kémszervezetnek egy listát, amin szerepel az összes amerikai titkosügynök neve. No de miért pont az esetlen Mike-nak kell segítenie? Mert egy olyan ember kell Roxane mellé ebbe a fedett akcióba, aki biztosan nem szerepel a listán – Mike-nak így nagyon gyorsan szuperkémmé kell válnia...

 

Terminator Zero (augusztus 29.)

Az utóbbi évtizedek hullámzó színvonalú Terminátor-folytatásai után most egy erősen korhatáros, ízig-vérig japán stílusú animében követhetjük nyomon az emberiség és az öntudatra ébredt gépek háborúját. A '90-es években Japánban egy Malcolm Lee nevű programozó szintén kifejleszt egy mesterséges intelligenciát, amit a Skynet konkurenciájának szán.

Az Ítélet Napja közeledtével azonban Malcolmot egy könyörtelen Terminátor kezdi üldözni,

miközben felbukkan egy Eiko nevű, titokzatos katonanő is, akit állítása szerint a jövőből küldtek, hogy megvédje őt.

(via Uproxx)