Így rúgta be a pop ajtaját a WHAM! - ELŐZETES

A WHAM! tagjai őszintén vallanak a népszerűségről. A nyolcvanas évek ikonikus együtteséről készített doksifilmet a Netflix.

A Netflix dokumentumfilmje egyszerűen az együttes nevét használta fel a címben: WHAM! Szóval nem árulnak zsákbamacskát, tényleg George Michael és Andrew Ridgeley 80-as évekbeli felemelkedésének krónikája lesz. A film bemutatja, ahogyan gyerekkori barátokból globális zenei szenzációvá váltak, és Michael szólókarrierjét, valamint nyilvánosan vitatott szexuális irányultságát se hallgatja el. A fiú ugyanis 1998-ban vallotta be, hogy meleg.

A szinopszis szerint 1982-ben két jó barát, a még tinédzser George Michael és Andrew Ridgeley WHAM! Néven elindultak, hogy meghódítsák a világot. Ezt 1986 júniusára, mikor a Wembley Stadionban játszották utolsó koncertjüket, el is érték. Most először, a saját szavaikkal mesélik el a történetüket, hogy hogyan uralták négy éven át világszerte a slágerlistákat olyan popdalokkal, mint a Club Tropicana, a Wake Me Up Before You Go Go, a Freedom, az I'm Your Man és a Last Christmas.

Ráadásul ők voltak az első nyugati popzenekar, aki Kínában is fellépett!

A WHAM! július 5-én érkezik a Netflixre.

35 éve jelent meg George Michael első szólóalbuma

1987. október 30-án került a boltok polcaira a ’80-as évek egyik legemblematikusabb, egyben minden idők egyik legsikeresebb lemeze, a több mint 25 millió példányban elkelt Faith. Íme néhány érdekesség a Wham! egykori frontemberének szólókarrierjét elindító, Grammy-díjas klasszikusról.

Tovább