Ilyen házasság csak papíron létezik

Hamarosan a végéhez ér a Jelenetek egy házasságból című házastársidráma-sorozat az HBO GO-n. Megnéztük, hogy tényleg annyira jó-e, amennyire rajong érte a kritika, vagy ez is csak egy újabb remake.

„Két és fél hónapba telt, hogy megírjam ezeket a jeleneteket, de a felnőtt életem felébe, hogy megtapasztaljam őket”

nyilatkozta Ingmar Bergman rendezőlegenda 1973-as tévésorozata, a Jelenetek egy házasságból kapcsán, amelynek állítólag akkora hatása volt a svéd társadalomra, hogy bemutatása után a házaspárok elárasztották a családterapeutákat.

A hatrészes alkotás (amelynek utóbb készült egy amerikai közönségnek szánt rövidebb, nagyjátékfilmes változata is) ugyan sajnos nem öregedett szépen, de így is örök érvényűen beszél érzelmekről és elfojtásról, együttműködésről és kommunikációképtelenségről, elnyomásról és áldozattá válásról, szenvedélyekről és szexuális frusztrációkról, szeretetről és gyűlöletről, azaz egy kapcsolat örömeiről, de leginkább a pokláról.

Az eredeti Jelenetek egy házasságból. Forrás: mk2 /Sunset Boulevard / Corbis via Getty Images


Marianne és Johan szenvedélymentes, inkább csak a barátságos együttműködésre épülő házasságának bemutatásából bármelyik néző tanulhat valamit. Például azt, hogy az érzelmeket muszáj valahová csatornázni, és ha ez nem történik meg a kapcsolaton belül, akkor az érintett ki fogja vinni máshova, ahol aztán az illető potenciálisan ugyanúgy boldogtalan lehet, így amikor a duplán elfojtott emócióval esetleg visszaérkezik, a feldolgozatlan problémák akár agresszióba is torkollhatnak. De mindenhonnan van visszaút, és megváltoztatott keretek között még az is működhet, ami addig minden érintettet megsebző héjanásznak bizonyult.

Bergman művéről tehát minden esetleges hibája ellenére is kristálytisztán lehet tudni, hogy mit akar mondani, és minden egyes kockáján érződik, hogy ezt valaki valamikor – ha nem is pontosan ebben a formában, de – megélte. (A Jelenetek… cselekményét részben a rendező saját kapcsolata ihlette a sorozat női főszerepét alakító Liv Ullmann-nal, aki 1965-től 1970-ig volt az élettársa.)

És pontosan ez az, ami az alkotás amerikai remake-jéből minden ízében hiányzik.

Pedig az előjelek biztatóak voltak, hiszen a remake a svéd rendezőzseni egyik fia, Daniel ötlete nyomán született, és a Bergman gyerek a forgatás során is végig ott bábáskodott az alkotók oldalán. Akik közül az egyik ráadásul nem más, mint az izraeli Hagai Levi, aki a Terápia című, több országban is megvalósított sorozat eredetijét kitalálta, és akitől a házassági bonyodalmak sem ismeretlenek, hiszen ő jegyzi A viszony című amerikai szériát is. (Egy másik alkotó pedig az a Michael Ellenberg, aki executive producerként olyan kiváló sorozatokat jegyez, mint A hátrahagyottak vagy a The Morning Show.)

És az amerikai Jelenetek egy házasságból nem is kezdődik rosszul: az alkotók ugyanis nemcsak modernizálták, azaz napjaink Egyesült Államokjába helyezték a cselekményét, de csavartak is rajta egy jókorát. Levi és tettestársai

megfordították az eredeti felállást,

és itt nem az Oscar Isaac által játszott férj a fő kenyérkereső, hanem a Jessica Chastain által megformált feleség, így míg Mira felelős vezető pozícióban dolgozik egy multicégnél, javarészt a home office-ban dolgozó Jonathan végzi az otthoni teendőket, a közös gyermekről való gondoskodást is beleértve.

Forrás: HBO GO


És ezt a fordított helyzetet olyan következetesen viszik végig, hogy SPOILER! a nő lesz az, aki megcsalja a férfit, ő választ a gyereke helyett egy másik életet, ő akar később visszajönni a férjéhez, és amikor ez nem megy, ő lesz az is, aki bántalmazza. Gender szempontból nagyon izgalmas ez a felvetés, és nézői pozícióból is igen kényelmetlen helyzetbe hoz, hogy nem tudjuk nem elítélni az óvodás kislányát egy új szerelem miatt több hónapra hátrahagyó Mirát (holott az eredeti Jelenetek... Johanja ugyanezt csinálta).

Az alkotók viszont kissé túllőttek a célon az új idők új szavaihoz való igazodás közepette, és az első epizódtól kezdve olyan modern házastársi és párkapcsolati jelenségekkel dobálóznak, mint a nyitott házasság, a poliamoria vagy a coparenting; amivel alapvetően nem lenne semmi probléma, csak a legtöbbször

vagy nem tudták szervesen beledolgozni a cselekmény szövetébe (mint például Jonathannek azt a vágyát, hogy akár szerelem és élettársi kapcsolat nélkül, coparenting útján is vállalna egy gyereket), vagy teljesen logikátlanná válva lóg ki a sztoriból

(ahogy az első epizódban az a hosszabb rész, amikor egy nyitott kapcsolatban élő baráti házaspár balhéja azon tör ki, hogy a feleség beleszeretett az aktuális szeretőjébe; míg Bergmannál pontosan meg volt indokolva, miért nem válnak el a felek, itt nem világos, hogy a forgatókönyvírók koncepcióján túl mi tartja egymás mellett őket). Tehát csodálatos ugyan, hogy az új Jelenetek...-ből hiányoznak az eredeti nőgyűlölő megjegyzései és alapvető hímsoviniszta hozzáállása, de a progresszív genderfelfogás gyakran fordul erőltetett hatásvadászatba, így sajnos az amúgy igen dicséretes népnevelő szándék pont a visszájára fordul.

Forrás: HBO GO


Az új Jelenetek egy házasságból alkotói ezenkívül azon a téren is „meg akarták javítani” Bergman eredetijét, ami a hitelességet, a reális hátteret és közeget illeti.

Az 1973-as műben ugyanis gyakran elég zavaró volt az a sterilség, amelyben a hősök megjelentek:

a gyerekeiket például egyszer sem láttuk, még akkor sem, ha épp beszéltek hozzájuk, és úgy általában is olyan laboratóriumi körülmények között mozogtak, hogy nagyon sok belsőről ordított, hogy stúdiófelvételről van szó.

Itt ezzel szemben gondoskodtak róla, hogy látszólag igazi otthonban élő igazi embereket figyeljünk, hiszen a főhősök gyermeke is többször megjelenik, a belső terek pedig nagyon is ki vannak találva. De ez a hitelesség sajnos csak praktikus szinten működik, lélektanilag cseppet sem. Bergman pszichológiailag alaposan kidolgozott, okos párbeszédeihez képest ugyanis itt csak üres szavakat kapunk. A színészek olyan dolgokat mondanak egymásnak („csodálatos partner voltál, de nem léphettél a helyembe”), amit élő ember nem ejtene ki a száján egy hétköznapi beszélgetés közben, az érzéseiket pedig sosem igazolják semmivel, mindig csak bemondásra kéne elhinnünk, hogy éppen mit éreznek.


Noah Baumbach Házassági történet című, hasonló problematikát, egy házasság és egy család felbomlását ábrázoló alkotásában pontosan tudtuk, mit érez a falba bokszoló férfi főhős, itt viszont a színészek csak szavakkal tájékoztatnak róla, hogy most éppen nagyon idegesek, dühösek vagy csalódottak (vagy éppen a másik azt mondja nekik, hogy „jaj, most megbántottalak”). Oscar Isaac és Jessica Chastain (főleg Isaac) ugyan megtesznek minden tőlük telhetőt, de

papírízű mondatokat még ők sem tudnak átélhetővé tenni.

A jelek szerint nem volt jó húzás az alkotók részéről ugyanazokat a laboratóriumi körülményeket választani, mint amit Bergman választott, hiszen ahhoz egy Bergman által írt forgatókönyv kell, hogy ne zavarjon az életidegenség.

Itt viszont sorjáznak a csak látszólag mély értelmű, valójában semmitmondó és üres beszélgetések, amelyekben mintha sohasem a lényeget érintenék. Hosszú és felesleges szövegeléseket kell meghallgatnunk senkit sem érdeklő lakásfelújításról és munkahelyi problémákról, folyamatos, tét nélküli moralizálásokat, amelyeknek semmi mélységük, főleg, mert aki mondja őket, ahhoz egy centivel nem kerültünk közelebb a széria eleje és vége között. Az új Jelenetek egy házasságból hősei profi dizájnerek keze munkájával lakályossá tett lakásbelsőkben mozognak, átvitt értelemben mégis légüres térben lebegnek és átélhetetlen mondatokat szavalnak – Hagai Levi sorozata így

még akkor is csak középszerű kísérlet marad, ha alkotói és sztárjai ott feszítenek majd a jövő évi Emmy-gálán.