Aki járt már a londoni színházi negyed, a West End környékén, az tudhatja, ha máshonnan nem, a kitett plakátokról, hogy az aktuális repertoár jelentős részét sikerfilmek és sorozatok színpadi változatai, musicalverziói teszik ki. Ezeket a produkciókat nyilván nem a kontrollálhatatlan közlésvágy, hanem a biztos profit reménye hívja életre. Jelenleg többek közt a Harry Potter, a Vissza a jövőbe, a Mrs. Doubtfire, a Jégvarázs, Az oroszlánkirály, az Apáca show, a Waczak szálló, a Bajos csajok, a Shrek, Az ördög Pradát visel és a Magic Mike rajongói nézhetik meg rajongásuk tárgyait igazi 3D-verzióban.

A legtöbb esetben nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljünk ezekből a filmekből egy működő és kivitelezhető színpadi verziót (a Vissza a jövőbe-musical azért látatlanban is merész vállalás), a sok helyszínes, digitális trükkökre erősen építő Stranger Things ellenben nem tűnik ideális alapanyagnak egy West End-darabhoz. De éppen ezért lettem kíváncsi arra, hogyan fogják meg a témát az alkotók, ráadásul akadtak pozitív előjelek is, amik arra utaltak, hogy talán mégsem szimpla parasztvakításról van szó. Egyrészt a sorozat kreátorai, a Duffer testvérek írták az alapsztorit Jack Thorne-nal és Kate Trefry-vel közösen (utóbbi jegyzi a színdarabot), a rendező pedig a háromszoros Oscar-jelölt Stephen Daldry (Billy Elliot, Az órák, A felolvasó, A Korona), aki nem adja bármihez a nevét. Másrészt az alkotók egy új történet elmesélésére esküdtek fel, vagyis nem az eddigi négy évad musicalesített verziójára kellett készülni, amelyben Eleven és Mike görkorcsolyázás közben, énekelve vallják meg egymás iránt érzett szerelmüket, hanem egy előzménytörténetet kapunk.

A SZTORI (spoileresen!)

Szabályos, mozifilmbe illő prológussal indul a Stranger Things: The First Shadow címen futó darab: 1943-ban az Egyesült Államok haditengerészetének rombolóján, a USS Eldridge-en bevetnek egy kísérleti fázisban lévő titkos fegyvert, egy olyan védőpajzsot, ami láthatatlanná tudja tenni a hajót. A kísérlet azonban balul sül el, a romboló átkerül az X dimenzióba, ahol egy embert leszámítva a legénység minden tagjával humanoid szörnyek végeznek – akik pont úgy néznek ki, mint a sorozatbéli demogorgonok.

Ugrunk 1959-be, Hawkinsba. A fekete öves Stranger Things-rajongóknak ismerős lehet ez a dátum: ekkor mészárolta le a családját Victor Creel, aki három évtizedet töltött emiatt börtönben. Pontosabban ez volt a hivatalos verzió, de a 4. évad 7. részéből kiderült, hogy a valódi tettes Creel fia, Henry volt, a 001-es páciens, akit dr. Brenner laborjában Eleven „átlökött” a Tótágas világba, és belőle lett a főmumus Vecna. A The First Shadow nagyon röviden arról szól, hogy Henry sem volt mindig a megtestesült gonosz, a történet idején csak egy zavartan viselkedő, kitaszított kiskamasz, aki pszichokinetikus képességeket tapasztal magán, vagyis képes gondolatolvasásra, víziók kivetítésére és emberek, tárgyak mozgatására az elméjével. Szüleivel és húgával nemrég költöztek Hawkinsba, és a különféle rejtélyes látomásokkal küzdő srác nehezen tud beilleszkedni a helyi gimnáziumba. Egyvalakihez tud csak közel kerülni Pattyhez, az iskola igazgatójának nevelt lányához, aki meggyőzi arról, hogy a képességei kontrollálhatók, és jóra is tudja használni őket – például arra, hogy megkeresse Patty igazi édesanyját.

Megismerjük közben az iskola többi diákját is, akik közül többen a sorozatban is szerepelnek felnőttként. Ilyen az ifjú Joyce Maldonado (Will és Jonathan leendő anyja), aki a Dark of the Moon című színdarabot akarja megrendezni az iskolában, azzal a reménnyel, hogy ösztöndíjat nyerhet vele, és elhúzhat Hawkinsból. Patty mostohatestvére, Bob Newby (Joyce leendő barátja, akit a Stranger Things 2. évadában halálra marnak a Demodogok) saját rádióműsort készít a padlásukon, és már ekkor jól bánik a technikával. Ezért is társul vele, illetve Joyce-szal a helyi rendőrfőnök fia, Jim Hopper, hogy közösen derítsék ki, miért pusztulnak el sorra rejtélyes módon a környék háziállatai. Arra jutnak, hogy Victor Creel állhat a támadások mögött. A közönség persze látja, hogy a Mind Flayerre hasonlító démoni entitás hatása alatt álló Henry a tettes, aki a megszállottság állapotában Patty apját is kis híján megöli.

Ekkor lép be a történetbe a még a karrierje elején járó dr. Brenner, aki a laborjába szállíttatja Henryt, hogy különféle kísérletekkel feltérképezze az erejét. Rá akarja venni a fiút, hogy a képességeit felhasználva öljön meg egy embert, aki erre nem hajlandó. Elhagyja az intézményt, odahaza azonban a családja hűvösen fogadja, és anyja emlékeibe belemászva azt is megtudja, hogy a nő együttműködött Brennerrel, ezért nem akadályozza meg, hogy a Mind Flayer végezzen vele és a húgával is. A nagy fináléra az iskolai színdarab közben kerül sor, ahol dr. Brenner is megjelenik, és összevitatkozik Pattyvel. A tudós arról győzködi Henryt, hogy a lány visszatartja őt attól, hogy kibontakoztassa a teljes potenciálját, Patty pedig a fiú jóságára apellálva kéri, hogy ne hallgasson a férfire. A Mind Flayer újra átveszi felette a hatalmat, Patty pedig szörnyethal – legalábbis úgy tűnik.

Az epilógusban Henry újra dr. Brenner laboratóriumában van, ezúttal már lekötözve, de képes az elméjével felkutatni Pattyt, akiről kiderül, hogy mégsem halt meg, és sikerült az anyját is megtalálnia. Az utolsó jelenetben a már felnőtt Henry egy kisbabát tart a kezében, és ennyit mond neki: „örülök, hogy látlak, 011.”

AMI KIDERÜLT

A fenti szinopszis alapján talán azt is gondolhatnánk, hogy túl sok mindennel nem bővült a Stranger Things mitológiája, de az a kevés újdonság is fontos lehet, a Duffer testvérek ugyanis meglebegtették, hogy a színdarab nemcsak a sorozat előzménytörténete, de „talán a kulcsot is rejti a végéhez."

Philadelphia-kísérlet – A népszerű konteó, mi szerint 1943-ban titkos kísérlet keretében próbálták a USS Eldridge-t eltűntetni, ezennel bekerült a Stranger Things mitológiájába.

X Dimenzió – A Tótágas mellett (alatt / felett?) kapunk egy másik rejtélyes dimenziót. Ide kerül egy portálon keresztül a USS Eldridge, és Henry is ebben a térben garázdálkodik.

Dr. Brenner motivációja – Martin Brenner apja volt a Philadelphia-kísérlet egyetlen túlélője. A második felvonásban derül ki, hogy a halálos ágyán elmondta a fiának, mit látott a USS Eldridge-en, és Martinnak ezt követően válik az életcéljává, hogy megtalálja az X-dimenziót.

Henry képességei – A sorozatból nem derült ki, hogy honnan származik Henry ereje, a darabban viszont kapunk választ. Amikor a Creel család még a nevadai Rachelben élt, Henry körülbelül 12 órára eltűnt egy barlangrendszerben, ahol egy tudóssal találkozott, aki dr. Brenner intézetéből lopott el tudományos berendezéseket. A Philadelphia-kísérlet hatásait akarta rekonstruálni velük, és Henryvel együtt sikerült is átjutniuk az X-dimenzióba. A tudós nem élte túl a kalandot, Henry viszont a Mind Flayerrel kapcsolatba kerülve pszichokinetikus képességeket kapott. Később a Hawkins Laboratóriumban az ő vérét ömlesztették át a gyerekekbe, köztük Elevenbe is, hogy megörököljék a képességeit.

Patty szerepe – Bob Newby húgát ugyan nem említették a sorozatban, de a kiterjesztett Stranger Things-univerzumban szerepelt, az egyik előzményképregényben mutatták be. Az, hogy a darabban ekkora szerepet kapott, akár azt is előrevetítheti, hogy az 5. évadban is feltűnhet, mint az egyetlen ember, aki képes volt érzelmileg közel kerülni Henry Creelhez.

Ellentmondások – A darabból az derül ki, hogy Henry olyan sűrűn jár X-dimenzióba, mint más a sarki kis boltba. A 4. évad flashbackje ehhez képest azt sugallja, hogy Eleven az, aki először átlöki őt oda. Melyik verzió az igaz? A darab írója, Kate Trefry egy interjúban úgy magyarázta a bizonyítványt, hogy Creelnek a sorozatban bemutatott eredettörténete nem biztos, hogy hiteles, mert maga Henry meséli el.

A Mind Flayer vajon mi? – A sorozat 4. évada azt is sugallja, hogy a csápos Mind Flayer hátterében Henry, azaz Vecna áll, miközben a darabban úgy tűnik, mintha a szörny Henrytől független entitás lenne, aki őt is a hatalmában tartja. Ebből az is következhet, hogy az 5. évadban nem Vecna lesz a végső nagy gonosz, akit le kell győzni.

NA JÓ, DE MEGÉRI LONDONIG MENNI A DARABÉRT?

A válasz az, hogy a fenti spoilerek egy kicsit csökkenthetik az élményt, de amúgy mi az hogy, nagyon is! A kreatív, a technikai stáb és a színészek túlzás nélkül lenyűgöző munkát végeztek. A Joyce, Bob, Hopper vagy dr. Brenner fiatalkori verzióit megformáló színészek kívül-belül tökéletesen hozzák a karaktereiket, Louis McCartney pedig valóságos mesterkurzust mutat be az egyszerre szánni való és nagyon ijesztő Henry szerepében.

A darab azonban nemcsak karakterdrámaként és egy horrorba hajló romantikus sorstragédiaként működik – kapunk még egy maximális indokolt musicalbetétet is –, de a színpadi kereteket feszegető látványosságként is. Az alkotók olyan hollywoodi színvonalú vizuális megoldásokat, fény- és hangtechnikát vetnek be, hogy a két felvonás közt, illetve az előadás végén a legtöbb néző az találgatta, hogy hogyan sikerült a különféle filmes hatású trükköket előállítani, kezdve a több méter magasban lebegő szereplőktől a nagyon is élőnek tűnő pókokon át a több példányban megjelenő szereplőkig. Hogy mindez működne-e felvételről is, vagy kell a személyes jelenlét a zsigeri élmény megtapasztalásához, az egyszer talán majd kiderül, mert a korábbi hírek szerint a Netflixen is felbukkanhat valamikor a produkció.