Megszólaltak a botrányos Allen kontra Farrow készítői

A négy részes dokumentumsorozat egyoldalúan mutatja be a szexuális zaklatás krónikáját, de az alkotók kiálltak a hitelesség mellett.

Alig két hete indult az HBO-n az Allen kontra Farrow című négy részes dokumentumsorozat, ami Woody Allen állítólagos molesztálási ügyéről szól: Mia Farrow, a rendező egykori élettársa már évtizedek óta állítja, hogy Allen szexuálisan zaklatta akkor hétéves nevelt lányukat, Dylan Farrow-t. Mi is írtunk a sorozatról, és – attól függetlenül, hogy igazak-e a vádak, vagy sem – mint alkotást szörnyen manipulatívnak és egyoldalúnak találtuk.

Borítékolható volt, hogy óriási visszhangot vált ki a sorozat, és sokan az utolsó szögnek tartják Allen koporsójában. Vannak azonban józanabb hangok is, mint például a The Guardianen megjelent cikk, ami rámutat arra, hogy az alkotók úgy álltak ki Farrow-ék mellett, hogy ennek érdekében bizonyos fontos epizódokat egyszerűen elhallgattak, Allen démonizálásában még csak a látszatát sem keltik, hogy valamelyest árnyalják az összképet.

Amy Ziering és Kirby Dick, a sorozat alkotói nyilatkozatban reagáltak Hadley Freeman, a cikk írójának a hitelességet firtató kérdéseire.

Az Allen kontra Farrow mögött álló filmesek gondosan megvizsgáltak több tízezer oldalnyi dokumentumot, köztük bírósági jegyzőkönyveket, rendőrségi jelentéseket, szemtanúk vallomásait és gyermekjóléti nyilvántartási iratokat. Az ügyben érintett több tucat emberrel beszéltünk, akik elsőkézből ismerték az eseményeket, és akik beszámolói független forrásokból is megerősíthetők. Az Allen kontra Farrow a tények teljes, alapos és pontos bemutatása.

Woody Allen az első epizód másnapján azonnal reagált, aljas hazugságnak nevezte a látottakat, továbbá azt is elárulta, hogy az alkotók megkeresték ugyan, de olyan kevés időt hagytak neki, hogy megválaszolhassa a kérdéseiket, hogy inkább nem élt a lehetőséggel. 

(Forrás: IndieWire)

Címlapkép: David Mcgough / DMI / The LIFE Picture Collection via Getty Images

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu