Ugorjunk fejest a 90-es évekbe! – Streamingajánló

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Ha filmekről van szó, minimum egy kellemes szórakozással eltöltött másfél-két órát. Körbenéztünk a Netflix és az HBO GO kínálatában, milyen remek darabokat nézhetünk a jó 90-es évekből.

Jurassic Park

John Hammond a világ legkiválóbb genetikusai segítségével valóra váltja élete nagy álmát: újraalkotja a jura-korban élt őslényeket, s őslényparkot rendez be egy eldugott szigeten. A park tervezői áttörhetetlen biztonsági rendszert dolgoznak ki a majdani látogatók védelmére. Arra azonban nem számítottak, hogy egyik emberük a konkurencia megbízásából kikapcsolja a rendszert. Az őslények elszabadulnak, s kiderül, hogy sokkal gyorsabbak, intelligensebbek és veszélyesebbek, mint ahogy azt a park megalkotói gondolták. (Netflix – a Jurassic World: Bukott birodalom kivételével az összes rész megtekinthető, a Jurassic World: Krétaköri tábor pedig egy remek animációs sorozat, nem bánja meg, aki megnézi.)

Drakula

Drakulát, a véreskezű vajdát évszázadokkal ezelőtt eltemették, teste mégsem omlott porrá. Hírlik, hogy sírjából éjjelente borzongató kalandra indul, és harapása után mind többen csatlakoznak a temetők mélyén bolyongó vámpírok seregéhez. A félelmetes teremtményt emésztő vágyakozás gyötri elhunyt hitvese után. Egy napon a kastélyba vetődő idegen medáljában meglátja egy lány arcképét, aki kísértetiesen hasonlít egykori asszonyára és útra kel, hogy megkeresse a gyönyörű lányt. London lakói azonban nem készültek fel a pokoli teremtmény érkezésére. (Netflix) 

Az Álmosvölgy legendája

A Hudson keleti partvidékének tágas völgyei egyikében húzódik meg az a titokzatos, eldugott, csendes kis szurdok, melyet Álmosvölgynek hívnak. Mesebeli, varázslatos táj tele mindenféle helyi mendemondával, kísértetjárta helyekkel, éji babonával. Ide érkezik 1799 egyik vészjósló napján New Yorkból a legújabb tudományos nyomozási módszerek iránt elkötelezett Ichabod Crane felügyelő, hogy kivizsgálja a kis faluban történt rejtélyes eseteket. Három rendkívül különös gyilkosság zaklatta fel a békés kis közösség nyugalmát. Mindhárom áldozatnak levágták a fejét, és a fejek eltűntek... A falubéliek váltig állítják, tudják, ki követte el a rémséges tetteket: nem más, mint a legendás Fejnélküli Lovas! (Netflix)

Interjú a vámpírral

A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. (Netflix)

 

Men in Black - Sötét zsaruk

Jay (Will Smith) és Kay (Tommy Lee Jones) különleges ügynök nem a CIA-nak, és még csak nem is az FBI-nak dolgozik. Ők egy sokkal titkosabb szervezet ügynökei, akiknek az a feladata, hogy figyelemmel kísérjék a földönkívüliek aktivitását bolygónkon. Ügyfeleik, létformától függetlenül, galaxisszerte rettegik nevüket, s ebből akkor sem engednek, amikor szervezetük végzetes összeesküvést észlel. Egy veszélyes intergalaktikus terrorista a Földön akar megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk a csillagközi háború megelőzése érdekében azonnal akcióba lépnek. (Netflix)

 

A Maszk

Stanley Ipkiss igazán szánalmas, kétbalkezes figura: bármibe fog, az homlokegyenest ellenkezőleg sül el. De csak addig, amíg rá nem vigyorog a bandzsa szerencse egy ősi maszk képében. Elegendő, ha az arcára húzza, és Stanley Ipkiss többé nem az, aki volt! Új énje szórakoztató, szívdöglesztő, és minden trükk a kisujjában van. Ám hamarosan a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen szórakoztató, s azt tervezi, hogy emberfeletti erejével uralma alá hajtja a várost. A kétbalkezes Stanley kénytelen akcióba lépni. (Netflix)

 

Az utolsó akcióhős

Jack Slater (Arnold Schwarzenegger) nyomozó még soha egyetlen ügyből sem került ki vesztesként. Los Angeles magányos hőse a filmek világában él, a mozivászon az otthona. Ez a világ azonban egyik pillanatról a másikra felbolydul, amikor a 11 éves Danny (Austin O'Brien) egy varázserővel bíró mozijegynek köszönhetően egy Slater-film kellős közepén találja magát, kedvenc hőse oldalán. Az igazi bonyodalmak azonban akkor kezdődnek, amikor Danny varázsjegye a bűnözők kezébe kerül, akik ennek segítségével a filmből a valóságba menekülnek. Az őket üldöző Slaternek azonban szembe kell néznie a szomorú ténnyel, hogy néha a rosszak győzedelmeskednek. Ám Slatert nem olyan fából faragták, hogy egy kis valóság a kedvét szegje. (Netflix)

Forrest Gump

A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: "Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál." Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnamban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét. (Netflix)

 

Sztárom a párom

A könyvkereskedő William Thacker csendesen éli az elvált, csalódott férfi életét, míg a világhírnév be nem toppan ajtaján. Anna Scott, a híres amerikai színésznő nem csak a mozivásznon csodás. William el sem hiszi szerencséjét, amikor véletlenül másodszor is találkoznak. Ezt már nem szabad annyiban hagyni! Lassan megismerik egymás életét, amely meglehetősen szokatlan a másik fél számára. Mivel Annát mindenhova szenzációhajhász újságírók hada kíséri, kapcsolatuk nem sokáig marad titokban. Hamarosan feltűnik a színen a színésznő barátja, korántsem barátságos szándékkal. (Netflix)

 

A nagy Lebowski

Jeff Lebowski (Jeff Bridges) egyetlen aranytörvénye az életben: élj és hagyj élni! Békésen lopja a napot, iszogatja kedvenc koktélját és döntögeti a rekordokat törzshelyének tekepályáján. Haverjai mind hasonlóan céltalan csodabogarak. Az idilli életet megzavarja két rosszarcú és modortalan gengszter, akik betörnek lakásába. A meglepett Lebowskit helyben hagyják és bepiszkítják kincset érő perzsaszőnyegét. Hősünk felkerekedik az igazi Lebowskihoz (David Huddleston), hogy tisztázza a félreértést és kártérítést kapjon. Az öreg milliomos névrokona viszont üzletet ajánl: szerezze vissza "elrabolt" ifjú feleségét. (Netflix)

 

True Lies – Két tűz között

Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) a szupertitkos Omega csoport ügynöke. Ám a nyilvánosság, s még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) és lánya, Dana (Eliza Dushku) előtt is számítógépekkel foglalkozó kereskedő. A szürke hétköznapoknak azonban egy csapásra vége, amikor az atombombával fenyegetőző terrorista, Salim Abu Aziz (Art Malik) foglyul ejti Harryt és Helent. Tasker ügynöknek és az eddig mit sem sejtő feleségének gyorsan kell cselekedni, hogy megakadályozzák a milliókat veszélyeztető terrortámadást. (HBO GO)

 

Aranyszem

Lehet, hogy James Bondot eddig szinte csupa zöldfülűvel hozta össze a sors, ám mostani ellenfelét tényleg kemény fából faragták. Ez a mindenre elszánt bandita az orosz alvilággal is összeszűri a levet, csak hogy megkaparinthasson egy hétpecsétes titokként kezelt katonai helikoptert, majd megszerezze a legféltettebb és legveszélyesebb szovjet űrfegyvert is, az Aranyszemet. Ilyen arzenállal akár az egész nyugati civilizációt le lehet söpörni a föld színéről. És a 007-es ügynök éppen ezt akarja megakadályozni. (HBO GO)

 

Mission: Impossible

Egy volt orosz kém titkos nemzetközi információkat dob a feketepiacra: egy listát a világ legjobb titkos ügynökeinek nevével. Ha az információ rossz kezekbe kerül, a következmények beláthatatlanok. Így nincs más hátra: a szupercsoport akcióba lép. Egy prágai követség fogadásán vagyunk, ahol a mesterkémek a legfejlettebb csúcstechnikát és találékonyságukat együtt vetik latba a siker érdekében. Ethan Hunt kapja a feladat legkritikusabb részét, és úgy tűnik, minden a terv szerint halad. De megtörténik az elképzelhetetlen: néhány rémálomba illő perc alatt Hunt körül mindenki meghal a csoportból, és ő is csak éppen hogy vissza tud jutni a főhadiszállásra. Alig ocsúdik fel a sokkból, máris új meglepetések várják. (HBO GO)

 

Tökös tekés

Roy Munson számára a bowling maga az élet: a biztosan gördülő siker, a tuti tarolás és a hanyatt vágódó babák. Úgy bowlingozik, ahogy előtte még senki. Csak aztán valaki belegyömöszöli egy kugligépbe, és ő a "baleset" következtében elveszti fél kezét és vele együtt a célzóképességét. Ezután kénytelen zülléssel és nők hajkurászásával tölteni az idejét. Ám egyszer csak újra felcsillan a remény... Találkozik egy sráccal, aki olyan tehetséges, mint ő volt ifjúkorában, de nem akar kugli-sztár lenni. Szűzies életmódot folytat, nem iszik és még imádkozni is szokott elalvás előtt. Roy úgy dönt, hogy ez így nem mehet tovább: tökös tekést kell faragnia ebből a srácból, még ha a fene fenét eszik is! (HBO GO)

 

Amerikai szépség

Lester Burnham (Kevin Spacey), átlagos negyvenes férfi, halála után beszámol egyhangú életének viszonylag fordulatos utolsó néhány hetéről, amelynek során még nem volt sejtése, menyire közel már a vég. Egy csinos kertvárosban tengette napjait egy rámenős ingatlanügynök férjeként, illetve a középiskolás Janie apjaként. Családnak nevezett kényszerű együttlétüket Lester méla undorral igyekezett elviselni, míg egy szép napon be nem köszöntött életébe a rég elfeledett szenvedély, amelynek ártatlannak tűnő tárgya nem más, mint Janie 16 éves osztálytársnője, Angela. (HBO GO)

 

Micsoda csapat

Úgy tűnt, hogy végleg befellegzik a baseballnak a második világháború idején. A játékosok bevonultak a hadseregbe, és a fronton harcoltak, a nemzeti sport napja leáldozóban. Az otthon maradottak azonban hiányolták a meccseket. Kézenfekvő volt az ötlet, ha nincsenek fiúk, lányokból kell csapatot verbuválni. Így jön létre 1943-ban az első női baseball csapat, amelyet hamarosan több másik követ. Tanúi lehetünk annak, ahogy Dottie, Mae és a többiek fölfedezik tehetségüket, legyőzik a lámpalázat és meghódítják a közönséget. (HBO GO)

 

Füst

New York Brooklyn negyedében a Hetedik utca és a Harmadik utca sarkán áll a Brooklyn Cigar Co. nevű kis dohánybolt, mely Auggie Wren munkahelye. Auggie nyers modora jóravaló, bölcs embert rejt. Számára ez a bolt a menedékhely. Bár van barátnője, csalódott a szerelemben. Már belenyugodott abba, hogy napjait a pult mögött tölti. A dohánybolt rendszeres vevői közé tartozik Paul Benjamin, a regényíró, aki jelenleg írói válságban szenved. Néhány évvel korábban ugyanis éppen a dohánybolt előtt, a szeme láttára ölték meg állapotos feleségét. Auggie és Paul között baráti viszony alakul ki, megosztják egymással bánataikat és örömeiket. (HBO GO)

 

Shop-stop

A 22 éves Dantéra zord hajnal virrad. A főnöke felhívja és megkéri, hogy ugorjon be a kora reggeli műszakba helyettesíteni. Úgy volt, hogy sokáig alszik, szórakozik, csajozik; ehelyett az üzletben sorozatosan balul ütnek ki a dolgok. Ráadásul a barátnője szexuális partnereinek nem csekély számával idegesíti. Aztán itt van még Randal, a szomszédos videokölcsönzőben kiszolgáló kollégája, aki állandóan Danténál lóg és szemérmetlenül inzultálja a hóbortos vevőket. (HBO GO)

 

Ponyvaregény

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules. (HBO GO)

 

Legbelső félelem

A tárgyalótermi légkörben játszódó filmek holtbiztos ismertetőjegye a mesterien adagolt feszültség és a kikezdhetetlen logika. Az alapanyagokból e történetben sincs hiány. Martin sikeres, arrogáns és jóképű ügyvéd, aki bármikor vállalja a harcot, ha annak elég hangos médiavisszhangot lehet teremteni. Elvállalja egy vad utcagyerek képviseletét, akit Chicago egyik legbefolyásosabb emberének meggyilkolásával gyanúsítanak. Nem humanitárius szempontok vezérlik, nem is az igazság keresése: ő saját verzióját szeretné előadni az igazságról. Volt főnökén is bosszút szeretne állni, ráadásul a vád képviselője sem közömbös számára érzelmileg: Janet és Martin korábban szenvedélyes szeretők voltak. A sokfelé aprózott feszült figyelem megtéveszti Martin érzékeit: nem veszi észre a számára készített csapdát. (HBO GO)

 

Halálhajó

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű felderítő űrhajó, mely évekkel korábban nyomtalanul eltűnt, most sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is. Küldetésük: megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. De amit találnak, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés. Amit pedig meg kell menteniük, az a saját életük, mert valaki - vagy valami - be akarja őket csalogatni az elképzelhetetlen borzalom dimenziójába. (HBO GO)