Ötödik évadával véget ért a Gomorra, túltolták a finálét.
Míg 2020-ban le nem bontották az utolsót, Nápoly Scampia negyedében álltak a Vele di Scampia (Scampia vitorlái) nevezetű épületszörnyetegek – nevüket sajátos, vitorlákra emlékeztető alakjukról kapták. Egy nagyszabású elképzeléstől vezérelve Francesco Di Salvo tervei alapján 1962 és 1975 között összesen hetet húztak fel, méghozzá sajátos koncepció mentén: az épületek afféle közösségi térként is funkcionáltak; a számos átjáró, sikátor ihletője Nápoly történelmi belvárosának szűk utcácskáinak sora volt.
Afféle mini mintavárost képzeltek el,
hatalmas zöldterületekkel, és a házakban olcsón elérhető lakhatást kínáltak a Nápoly környékéről betelepülők számára is. Csakhogy ennek a kis városkának egyszerűen nem építették ki a szociális infrastruktúráját: egyebek közt nem volt orvosi rendelő, ahogy az első rendőrőrsöt is csak 1987-ben hozták létre.
Scampia sorsát a Campania és Basilicata régiókat sújtó, 6,9-es erősségű, 1980-as irpiniai földrengés pecsételte meg: rengetegen váltak hajléktalanná, és sok család illegálisan foglalt el lakásokat a vitorlákban; az újjáépítési munkálatokból pedig nagy szeletett hasított ki magának a nápolyi maffia, a Camorra. A környék iszonyatosan leromlott, a kezdetben színes, és azok alapján elnevezett vitorlák lepusztultak, szegények és munkanélküliek lepték el az épületeket: a sok kiszolgáltatott ember pedig csak erősítette a Camorra befolyását, míg végül már az egész negyedet a maffia uralta. 1997-től 2003-ig az önkormányzat és az állam három épületet bontott le, azaz 2014-ben, a vitorlák között forgatott Gomorra kezdetén még négy állt. És hogy milyen állapotok uralkodtak akkor?
Kis túlzással úgy képzelhetjük el, mint egy hatalmas Hős utcát.
2006-ban jelent meg Roberto Saviano Gomorra című könyve, amelyben a világ számára elsőként mutatta be alaposan a Camorrát és annak meghatározó, nagy hatalmú vezetőit – az író a maffia fenyegetése miatt azóta folyamatos rendőri védelem áll. De Saviano nem ijedt meg: ZéróZéróZéró címmel a kokain útját követte nyomon Dél-Amerikától Európáig, Ragadozók című regénye pedig egy nápolyi gyerekbanda felemelkedését mutatja be, meglehetősen kendőzetlenül. (Előbbiből sorozat, utóbbiból film készült.) A Gomorrát 2008-ban filmesítették meg, és egy csomó díjat bezsebelt, többek között Cannes-ban a zsűri nagydíját, és az Európai Filmakadémia neki ítélte az Európai Filmdíjat. 2014-ben pedig elindult a sorozat, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy
A sorozat középpontjában a Scampiát és a szomszédos negyedet, Secondiglianót uraló Savastano család, illetve a klán fejének, Pietro Savastanónak a fia, Gennaro áll (vicces, hogy becenevét magyarul eléggé máshogy értjük, hiszen Gennynek hívják, bár ez tökéletesen jellemzi a fiúcskát). A kezdetben tejbetök, nagy mamlasz egy dél-amerikai kiruccanás során hamar kikupálódik: egyre vérszomjasabb lesz, és mindenkit eltaposva feljebb és feljebb kerül a ranglétrán, hogy aztán a Camorra egyik leghatalmasabb és legveszélyesebb alakjává váljon. Mivel vér szerinti apja nem tartja sokra, Gennaro igazi apafigurája Ciro Di Marzio lesz, akit kisgyerekkori tragédiája miatt mindenki Halhatatlannak hív.
A Gomorra elsősorban Gennaro Savastano felemelkedésének a krónikája, ugyanakkor nagyon hitelesen mutatja be a scampiai szerencsétlenek kizsákmányolását, a helyi drogkereskedelem felépítését és az egyes területeket uraló klánokat is. Nem romanticizálja a maffiát, ahogy például A keresztapa tette, a két főhősön kívül, ahogy a kőkemény bűntörténetekben lenni szokott, jönnek-mennek a karakterek, akik pályafutása általában halállal végződik; és az a kevés karakter, akiben még pislákol némi jóság, előbb-utóbb szintén golyóval a testében vagy véres masszává verve végzi.
A sorozat nem finomkodik, amikor erőszakról van szó, és ezt pörgetik túl az utolsó évadban.
Scampia és Secondigliano mellett a későbbi évadokban, ahogy egyre több figura bukkan fel, megismerhetjük a Nápoly belvárosát, majd Campania vidékeit uraló családokat, illetve a nyilvános üzleti élet és a Camorra összefonódását – és egyébként ügyesen szőnek bele a cselekménybe olyan elemeket, amelyek tulajdonképpen a maffiaszervezet teljesebb bemutatására szolgálnak, mint például azok a Nápoly környéki varrodák, ahol fillérekért alkalmaznak egyébként igen tehetséges szabókat, varrókat, és ahol nagy divatházak számára is dolgoznak.
A széria viszont tulajdonképpen addig volt hibátlan, míg Scampia volt a fő helyszín,
bár utána sem lehetett okunk panaszra: picit visszaesett ugyan a színvonal, de azért még mindig egészen magas maradt. Ciro látszólagos halálával azonban valami eltört, és ezt az alkotók is érezhették: A halhatatlan című spinoff visszahozta a karaktert, aki ezúttal ismét rászolgált a becenevére, majd a Gomorra utolsó évadára visszaemelték a sorozatba is, egy mindent eldöntő összecsapásra, ismét csak a scampiai vitorlák szeméthalmai között.
Az utolsó évad viszont egy végtelennek tűnő bandaháború: adok-kapok mindkét oldalon, kivégzések, utcai vérengzés, emberrablás – szusszanásnyi idő sincs egy-egy gyilkosság között, úgy hullanak az emberek, mint a legyek.
És a véres előzmények után mindez már dögunalmas, különösen, hogy egy idő után követni is nehéz, hogy akkor most melyik banda pusztítja az ellent, melyik mészárlásra válaszul. Talán érdekes lenne Gennaro és Ciro „elvágnám a torkod, ugyanakkor szeretlek, tesó” brománca, de sem Salvatore Esposito, sem Marco D'Amore nem áll a színészmesterség csúcsán.
Míg vitte őket a sztori sodrása, addig működött Esposito Gennarójának brutális kisugárzása, már-már rajzfilmesen gonosz nézése és folytonos szuszogása, ahogy D'Amore Cirója is egész jól funkcionált (bár róla csak annyit lehet elmondani, hogy folyton kényszeresen belemászik a másik arcába), ám mikor kettejük már-már titáni összecsapásáról van szó, akkor eléggé kilóg a lóláb, hogy bizony a király meztelen. Ciro például semmi mást nem csinál az egész évadon keresztül, mint
Egy ilyen sorozat természetesen csak bukással végződhet – a záró képsorok azonban nem a sorozatot, hanem a félresikerült utolsó évadot koronázzák meg, méghozzá hasonló színvonalon. Genny és Ciro kapcsolatának örök lezárása nyilván megkövetelt némi színpadiasságot, de a finálé erőltetett szentimentalizmusa méltatlan a sorozathoz
– valóban sorsszerű, hogy az aljas férgek pokolra jussanak, de ne így érjen már véget, hanem vérben és szarban dögöljenek meg!
Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.
