Az Agymenők sztárjának megint gondja akad az alkohollal

Sheldon, azaz Jim Parsons után a Pennyt alakító Kaley Cuoco is megkezdte a népszerű sitcom utáni életét: az HBO Max sorozata, A légikísérő című fekete komédia határozottan jó kezdés. Kritika.

Az örmény származású amerikai bestsellerszerző, Chris Bohjalian regényén alapuló széria nem túl meglepő módon egy stewardessről szól, és nem túl meglepő módon őt játssza Cuoco. Cassandra Bowden, Cassie elsőre nem tűnik túl összetett léleknek: élvezi a munkájával járó utazgatást, szeret szórakozni, bulizni, továbbá az utasokkal, a kollégákkal és a helyiekkel hetyegni.

Az egyik randevúja az egyik egyéjszakás kalandjával azonban nagyon csúnyán végződik: a görbe estét követő reggelen Bangkokban egy szállodai szobában tér magához, halott randipartnere oldalán, a férfi vérében tocsogva, és nem emlékszik semmire. Ezt követően pedig (a sorozat nyolc része alatt, amiből eddig öt került fel az HBO GO-ra) azt követhetjük, hogyan próbál Cassie kimászni a slamasztikából – hiszen hiába takarította ki jó alaposan a hotelszobát, rengeteg nyomot hagyott maga után, így hazatérve az FBI nyomozásának első számú célpontjává válik.

Forrás: HBO

 

A főhősnő szerencsétlenkedését figyelve egyre több minden derül ki a személyiségéről is: például az, hogy korántsem az a felszínes, gondtalan csajszi, akinek első blikkre gondoltuk. Először is múltbeli traumákat őriz, másodszor pedig súlyos alkoholista – amit önmaga elől is titkolni igyekszik. Mindezt pedig az alkotók szerencsére nem komolykodó drámaként, hanem nagyon jól működő fekete komédiaként mutatják be.

A fordulatos krimi már alapjáraton gondoskodik a megfelelő szintű izgalomról (hiszen a „kisember bajban” formula mindig beválik), de a főhős személyes drámájának egyszerre súlyos és szellemes ábrázolásával együtt már-már ellenállhatatlanul érdekesnek tűnik. Az alkotók ráadásul elég bátrak voltak hozzá, hogy egy meghökkentő megoldással a halott férfit halála után is folyamatosan szerepeltessék a cselekményben, ami elég kockázatos vállalkozás, de bejött.


A Michiel Huisman (Trónok harca, Adaline varázslatos élete) által alakított figura, Alex meggyilkolása után is a sorozat állandó szereplője marad: Cassie ugyanis időnként kilép az éppen zajló eseményből, és hosszabb-rövidebb megbeszéléseket folytat vele. Mindez persze nem természetfeletti fordulat, hiszen az egész csak a főhős fejében zajlik, de nem kizárólag Cassie kissé megzakkant elmeállapotát illusztrálja.

Ezekben a jelenetekben hősünk valójában saját magával folytat beszélgetéseket, Alex ily módon egyszerre működik a tudatalattijaként és a felettes énjeként. Saját meggyilkolásával kapcsolatban és saját életéről semmit sem tud a lány elé tárni, nagyon sokat tud ellenben Cassie saját maga számára is eltemetett múltjáról, traumáiról, köztük apjával való idealizált, valójában igencsak problémásnak tűnő kapcsolatáról.


A Kaley Cuoco által az Agymenőkben megformált karakternél visszatérő poén volt a sitcomban, hogy szinte mindig a kezéhez van ragadva egy borospohár – a vicces-részeges figura megformálása tehát nem idegen a színésznőtől. Ezúttal azonban nem maradunk meg a súlytalan poénkodás szintjén, s habár Cuocónak sokat segít, hogy most is komédiázhat, az ötödik részben az addigi dramedy mintha kissé drámába fordulna, és a sztár ezen a téren sem marad alul.

A légikísérő előzetesét megtekintve pedig ez nem volt biztosra vehető: talán rosszul volt összevágva, vagy a tolakodó aláfestő zene volt idegesítő, az alapján mindenesetre jó eséllyel lehetett valami irritálóra számítani, ráadásul Cuoco játékát is túlzónak és amatőrnek láttatta. Erre a sorozat élesben szerencsére már a legelejétől rácáfol, hiszen a színésznő remekül hozza az egyszerre zűrös és szerethető karaktert, a cselekmény pedig minden műfaji keveredéssel együtt kiválóan működik – részben az alapanyagnak, részben a sorozat alkotóinak,

az Odaát című természetfeletti thrillerszérián edződött Steve Yockey-nak és több nehézsúlyú tévés kollégájának (köztük az egy egész sor szuperhősös sorozat ötletgazdájaként ismert Greg Berlantival vagy az Agymenők egyik producereként ismert Suzanne McCormackkel)

köszönhetően (a kreatív folyamatokban egyébként maga Cuoco is részt vett executive producerként).

Forrás: HBO

 

Habár stilárisan teljesen más, a sok hasonló motívum és téma, például a függőség és az apával való konfliktusos viszony A légikísérőt kissé a Patrick Melrose című, szintén az HBO GO-n látható, Benedict Cumberbatch főszereplésével készült angol minisorozattal rokonítja. Abban egy idő után nagyon-nagyon csúnya dolgok derültek ki a főhős apjáról. Attól tartunk, ezen a téren itt is ez lesz a helyzet – de annak még drukkolhatunk, hogy kedvenc légiutas-kísérőnk valahogy kimosakodja magát abból a ronda gyilkossági ügyből, amibe keveredett.