Csontig hatoló őszinteség

A napokban mutatták be Szabó Magda: Az őz című kisregényének színpadi változatát a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínben Palásthy Bea főszereplésével. A rendező Őze Áron szerint egy csontig hatoló őszinteségről szól a mű.

Sokan féltettek attól, hogy Szabó Magda művét színpadra állítsam, de Kovács Kriszta dramaturggal közösen írtunk egy darabot a kisregényből, hiszen régóta izgatott, miként lehet ezt a történetet megjeleníteni - mesélt az előzményekről Őze Áron a premier előtti médianapon. Elmondta, Encsy Eszter monológja mellett dialógusok is kerültek a műbe, melyek a főszereplő emlékeiben elevenednek meg és kelnek életre a színpadon.

Nagyon kemény regényről van szó - vélekedett a rendező, hiszen maga Szabó Magda is félt ettől a műtől. - Egy csontig hatoló őszinteségről szól. Ezek a passzusok mindenkinek az életében jelen vannak. az már más kérdés, hogy ki mit kezd velük, hogyan cipeli, vagy oldja meg magában ezeket a drámákat - tette hozzá Őze Áron.

Nem először állítja színpadra ezt a színművet a rendező. Néhány évvel ezelőtt már bemutatták a Rózsavölgyi Szalonba. - Be kell valljam, sok mindent kijavítottam a budapesti előadáshoz képest. Itt pontosabbak lettünk - árulta el Őze Áron.

Veszprémi Petőfi Színház

http://www.petofiszinhaz.hu/Hirek/2018-04-18/Csontig-hatolo-oszinteseg

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/az-oz/directing-28747