10 jó film Joseph Gordon-Levitt főszereplésével

Négyévesen már gyerekszínészként szerepelt egy Óz-színdarabban, azóta olyan sikerfilmekkel lett világhírű, mint a 10 dolog, amit utálok benned, az Eredet, a Looper és A sötét lovag - Felemelkedés. Nézd újra mindet otthon a tévéden!

40 évvel ezelőtt, 1981. február 17-én született Los Angelesben napjaink egyik legsikeresebb hollywoodi sztárja, Joseph Gordon-Levitt. Pályafutását gyerekszínészként kezdte: már négyévesen tagja volt egy színjátszó csoportnak, amelynek az Óz-előadásában ő kapta meg a Madárijesztő szerepét. Első komolyabb munkáit hétévesen kapta: 1988-ban a Stranger on My Land című westernben szerepelt, de játszott Michael J. Fox Családi kötelékek című sitcomjában is. A '90-es években egyre több filmbe és sorozatba hívták (Dark Shadows, Beethoven, Űrbalekok, H20 - Halloween 20 évvel később és társai), ám igazán széles körben csak 1999-ben, a 10 dolog, amit utálok benned című romantikus vígjátékkal lett ismert.

Joseph Gordon-Levitt és Scarlett Johansson a Don Jon című filmben (forrás: Big Bang Media)

 

Az elmúlt 22 évben viszont már sorra kapta a főszerepeket az olyan sikerfilmekben, mint a Looper, az Eredet, az 500 nap nyár, A sötét lovag - Felemelkedés vagy a Sin City 2. Tavalyi karanténshow-jával, a Create Togetherrel Emmy-díjat is nyert, évek óta forgatókönyveket ír, emellett rendez is. 2014-ben házasodott össze Tasha McCauley-vel, a Fellow Robots nevű tech cég vezérigazgatójával. Két kisfiuk is született, 2015-ben és 2017-ben. Alábbi cikkünkben 10 olyan kiváló filmet szedtünk össze a 40 éves sztár gazdag életművéből, amelyeket a következő napokban-hetekben el lehet majd csípni valamelyik tévéadón, vagy meg lehet tekinteni a Netflixen.

1. 10 dolog, amit utálok benned (1999)

Forrás: InterCom

 

Biancát (Larisa Oleynik) hiába hívják randira a környék legmenőbb srácai, mert a morc apja a fejébe vette, hogy míg Bianca nővére, Kat (Julia Stiles) otthon ül, húgának is tilos a bulizás. Kat azonban kiállhatatlan, goromba pokróc, nincs senki, aki ki merne kezdeni vele. Amíg színre nem lép egy srác, aki jobban akarja Biancát a többieknél (természetesen őt alakítja a suhanc Joseph Gordon-Levitt). A csöppet sem szent cél érdekében felbéreli Patrick Veronát (Heath Ledger), ezt a rejtélyes múltú, rettenthetetlennek látszó fiatalembert, hogy csábítsa el a mogorva Katet. A terv nem egyszerű, de végrehajtása sokkal bonyolultabb. Újabb szerelmes ifjoncok kerülnek elő, a párok kicsit átrendeződnek, senki nem ért semmit, és végül hátha mindenki rátalál arra, akit megérdemel.

 

2. G. I. Joe: A kobra árnyéka (2009)

Forrás: UIP-Duna Film

 

A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és megakadályozni, hogy a Kobra nevű titkos szervezet káoszba taszítsa a világot. Joseph Gordon-Levitt Kobraparancsnokot alakítja a filmben.

 

3. Eredet (2010)

Forrás: InterCom

 

Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) az ipari kémkedés legzseniálisabb bűnözője, aki mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata az álomfázisba jut, ő belopózik az elméjükbe, és hozzáfér a legtitkosabb információkhoz is. Saito (Ken Watanabe) visszautasíthatatlan és életveszélyes ajánlattal keresi fel. Egy gondolatot kell elültetnie a haldokló milliárdos, Maurice Fisher (Pete Postlethwaite) fiának, Robert Fischernek (Cillian Murphy) tudatalattijába úgy, hogy a célszemély halálos védelmi rendszerrel felvértezett elméje ne kaphassa el. Legjobb emberét, Arthurt (Joseph Gordon-Lewitt) bízza meg a csapat összeállításával. A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.

 

4. Looper - A jövő gyilkosa (2012)

Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

 

2074-ben járunk, amikor az időutazás kézzelfogható valósággá vált, ám kizárólag törvénytelen módon, a feketepiacon lehet hozzájutni. A maffia sajátos módon használja ki a lehetőséget, ha meg akar szabadulni valakitől, harminc évvel visszaküldi az időben, ahol bérgyilkosok várják. Joe (Joseph Gordon-Levitt) is ilyen bérgyilkos, és remekül megél belőle. Ám egy napon a maffia irányítói úgy döntenek, hogy Joe-nak a saját jövőbeni énjét kell eltennie láb alól... A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.

 

5. A sötét lovag - Felemelkedés (2012)

Forrás: InterCom

 

Batman (Christian Bale) nyom nélkül eltűnt. Magára vállalta Harvey Dent államügyész minden vétkét, és a hősből üldözött bűnöző lett. Önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló: a Dent-törvénynek köszönhetően Gotham békés várossá vált. Átmenetileg. A városban feltűnik egy macskajelmezes betörő (Anne Hathaway), aki sötét titkokat rejteget; és megérkezik Bane is, a különös álarcot viselő, gátlástalan bűnöző (Tom Hardy). Bruce Wayne féltve őrzött magánya nem tarthat örökké, a városnak ismét szüksége van a Sötét Lovagra, ekkor lép akcióba többek között Gordon felügyelő (Gary Oldman) és a derék rendőr, John Blake (őt alakítja Joseph Gordon-Levitt). A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.

 

6. Don Jon (2013)

Forrás: Big Bang Media

 

Joseph Gordon-Levitt ennek a filmnek nemcsak a főszereplője, de a forgatókönyvírója és a rendezője is. Az általa életre keltett karakter, Jon Martello mindent tárgyilagosan szemlél az életben: a lakását, az autóját, a családját, a nőket. A haverjai csak Don Jonnak becézik, abbéli képessége miatt, hogy minden hétvégén, kivétel nélkül, jut neki nő. De még ez sem hasonlítható össze számára azzal a hihetetlen boldogsággal, amit akkor érez, ha ül a gépe előtt és pornót néz. Elégedetlenségében elhatározza, hogy megkeresi a tökéletes szex kulcsát - ehelyett igazi leckét kap életről és szerelemről.

 

7. Kötéltánc (2015)

Forrás: InterCom

 

Philip Petit (Joseph Gordon-Levitt) nem fél semmitől. Az artista-kötéltáncos egy fogorvosi váróban ülve, egy magazin címlapján látja meg először a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait, és akkor rögtön elhatározza: végigsétál egy a két felhőkarcoló között kifeszített kötélen. Alaposan felkészül. A hetvenes évek elején a párizsi Notre Dame két tornya között, majd Sydneyben, a hatalmas kikötői híd két tartópillére között mutatta be lélegzetelállító mutatványát. 1974-ben úgy érzi, eljött az idő. Sor kerülhet a legcsodálatosabb, legveszélyesebb mutatványra.

 

8. Tőrbe ejtve (2019)

Forrás: Freeman Film

 

85. születésnapján holtan találják vidéki villájában a milliárdos krimiírót (Christopher Plummer) . A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc (Daniel Craig), akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titkokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost. Joseph Gordon-Levitt mint Hardrock detektív tűnik fel a filmben. A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.

 

9. A chicagói 7-ek tárgyalása (2020)

Forrás: Netflix

 

Békés tüntetésnek indult az 1968-as chicagói demokrata konvenció, ám csakhamar zavargásba, a rendőrséggel és a nemzeti gárdával való erőszakos összecsapásba torkollott. Ami utána következett, azt a történelem egyik leghírhedtebb pereként tartják számon: a tiltakozás szervezőit felkeléssel és összeesküvéssel vádolták meg, a tárgyalásuk pedig a történelem egyik legismertebb esete volt. A megtörtént eseményekből Aaron Sorkin forgatott filmet, olyan sztárokkal a főszerepben, mint Joseph Gordon-Levitt, Eddie Redmayne, Michael Keaton és Sacha Baron Cohen. A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.

 

10. Project Power: A por ereje (2020)

Forrás: Netflix

 

Egy volt katona, egy zsaru és egy tinédzser (Jamie Foxx, Joseph Gordon-Levitt és Dominique Fishback) találkozik New Orleans utcáin egy olyan veszélyes új tabletta forrását keresve, ami rövid időre elképesztő szupererőt képes adni a használójának. A film jelenleg a Netflix kínálatában érhető el.